2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kívül is felújítják a Kultúrpalotát

Két fontos határozattervezetet fogadott el tegnapi rendkívüli ülésén a Maros Megyei Tanács. Az első a marosvásárhelyi Kultúrpalota korszerűsítésére és külső felújítására vonatkozó projekt megvalósításáról, a második a műszaki archívum felleltározásáról és digitalizálásáról szólt.

Két fontos határozattervezetet fogadott el tegnapi rendkívüli ülésén a Maros Megyei Tanács. Az első a marosvásárhelyi Kultúrpalota korszerűsítésére és külső felújítására vonatkozó projekt megvalósításáról, a második a műszaki archívum felleltározásáról és digitalizálásáról szólt. A jelen levő 30 tanácsos mindkét határozatot – 29 igennel és egy tartózkodással – elfogadta.

A felszólaló tanácsosok egyetértettek és fontosnak tartották a Kultúrpalotára vonatkozó felújítási projekt megvalósítását. Dr. Pokorny László azonban kitért arra, hogy a Kultúrpalota mögé tervezett garázs építése veszélyezteti az épületet, hiszen amit helyrehoznak az épületen, a garázsépítés során a nehézgépek munka közben tönkretennének. A megyei tanácsnak végérvényes garanciája kell legyen arra vonatkozóan, hogy a Kultúrpalotát veszélyeztető garázsépítés tervéről lemond a marosvásárhelyi tanács.

Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója elmondta, hogy az elfogadott határozattervezet tétje a Kultúrpalota külsejének, tetőszerkezetének a felújítása, illetve egy „intelligens múzeumrendszer” meghonosítása. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a látogató egy okostelefonról, táblagépről kódok beolvasásával az egyes műtárgyakról részletes információt szerezhessen.

A Kultúrpalota több mint száz éve épült, azóta a külseje, a homlokzata nem esett át jelentős felújításon, festések, tisztítások történtek, de a kőrészletek károsodása, a cserépállomány megrongálódása miatt nagyon fontos volna egy általános nagyjavítást végezni. A Zsolnay-cserepek ilyen hosszú idő alatt megrongálódtak, elrepedtek, tavaly két erkélyről is hullni kezdtek a burkolatok. A pótlás problémás, hiszen ezeket a díszcserepeket csak a Zsolnay-gyár tudná ugyanebben a színben és minőségben legyártani. Ehhez minél előbb el kell kezdeni a tárgyalásokat a Zsolnay-gyárral.

Az „okosmúzeum” és a külső javítás költségei 5,6 millió lejt tennének ki. Ez a pályázatnak a végösszege. A megyei tanács feladata az lenne, hogy a Norvég Alapok biztosította összeg 30 százalékát előfinanszírozásként biztosítsa, a további 70 százalékot is a megyei tanács kellene kifizesse, amit utólag a megnyert pályázatból visszaszerez. A pályázat nem igényel önrészt.

A Kultúrpalotát évente 60 ezer turista látogatja, de az előadások résztvevőivel együtt jóval több mint 100 ezren lépik át a küszöbét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató