Klaus Iohannis 10 éves politikai öröksége:
2025-02-17 16:00:00
- Tasnády Ádám
újabb elvesztegetett évtized Románia történetében
A Recorder egy kétrészes összefoglalóban tekinti át Klaus Iohannis tízévi elnökségét, és már az első percekben egyértelművé teszi: a két ciklus után sokan kiábrándultan tekintenek vissza erre az időszakra. Az egykor reformokat, tisztább közéletet és hatékonyabb kormányzást ígérő elnök mandátuma alatt a kezdeti lelkesedés lassan szertefoszlott, helyét pedig a csalódottság vette át. Mi lesz így májusban, amikor ismét államfőt választunk? (Addig a szenátus elnöke, Ilie Bolojan veszi át ügyvivőként az államfői feladatokat.) Egyelőre Iohannis távozása megszünteti az ellenzék fő problémáját, vagyis azt, hogy Iohannis illegitim államfő. A szélsőségesek tapsikolnak, a többiek nem tudják, mit kezdjenek vele.
Amikor 2014-ben Iohannis hatalomra került, sokan abban reménykedtek, hogy végre egy olyan vezetője lesz Romániának, aki leszámol a korrupcióval, és egy működőképes, átlátható államot épít. Kampányszlogenje, a „jó munka” egy olyan meritokratikus rendszer ígéretét hordozta, amely szakít az évtizedes politikai klientúrával, és a hatékonyságot helyezi előtérbe. Támogatói abban bíztak, hogy a rendezett és prosperáló Nagyszeben mintájára az egész ország megújulhat – ebből semmit nem látunk napjainkban.
Most, tíz év elteltével a hagyaték kiábrándító... Ahelyett, hogy Románia egy stabil demokrácia és egy hatékony államgépezet irányába mozdult volna el, az országban egyre inkább egy központosított, az elit és a titkosszolgálatok által irányított rendszer alakult ki. Az ígért reformok elmaradtak, az átláthatóság helyett a politikai túlélés vált prioritássá, és a „jó munka” szlogenje csupán egy üres frázis maradt a kiábrándult választók számára.
A Colectiv-tragédia kezelése (2015)
A bukaresti Colectiv klubban történt tűzeset, amely 64 fiatal életét követelte, rávilágított az állami intézményekben uralkodó korrupcióra és hanyagságra. Miért is? A tragédia után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a klub működési engedélyének kiadása és a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása szorosan összefonódott a korrupcióval. A vizsgálatok feltárták, hogy a tűzvédelmi szabályokat súlyosan megszegték, az engedélyeket pedig kenőpénzek segítségével szerezték meg. Az eset drámai módon rávilágított arra, hogy azok az intézmények, amelyeknek az állampolgárok védelmét kellene szolgálniuk, maguk is a korrupt rendszer részei, és gyakran működésképtelenek. A felismerés óriási társadalmi felháborodást szült. Az emberek ezrei vonultak utcára, felelősségre vonást és mélyreható reformokat követelve. A tüntetéseken nemcsak a konkrét tragédia felelőseinek elszámoltatását sürgették, hanem az egész állami struktúra megreformálását is, az ugyanis hosszú évek óta a visszaélések és politikai összefonódások melegágya volt. Igen, igen: a tragédia után Victor Ponta miniszterelnök lemondott, és Iohannis egy technokrata kormányt nevezett ki Dacian Cioloș vezetésével, a várt reformok elmaradtak, és a korrupcióellenes narratíva hitelessége csökkent. Ám az elhunytakat semmi nem hozza vissza.
A Szociáldemokrata Párttal (PSD) folytatott konfliktusok
A Recorder videója részletesen bemutatja Klaus Iohannis és a Szociáldemokrata Párt konfliktusát a Dragnea-korszakban. Miután Liviu Dragnea korrupciós ügyei miatt nem lehetett miniszterelnök, a háttérből irányította az általa kinevezett bábkormányokat. A PSD célja egyértelmű volt: lazítani a korrupcióellenes törvényeken, és csökkenteni a politikai felelősségre vonás esélyét. Iohannis nyílt háborút folytatott velük: vétózott, az Alkotmánybírósághoz fordult, és megpróbálta blokkolni a jogállamiság leépítését. A folyamatos politikai instabilitás és a kormányzati bénultság miatt tömegtüntetések robbantak ki, amelyek során százezrek követelték az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzését. Mentségére szóljon, Iohannis ekkor is a demonstrálók mellé állt, nyilvánosan kiállt a jogállamiság és a korrupcióellenes harc mellett.
Katonai befolyás és háttérhatalom
Klaus Iohannis Nicolae Ciucă kinevezésével megteremtette a lehetőséget, hogy egy bábkormány élén a háttérből irányítson. A hadsereg és a titkosszolgálatok befolyása ekkorra már látványosan megerősödött, miközben a demokrácia gyengülése miatt egyre több kritika érkezett. A Recorder szerint a titkosszolgálatok kulcsszerepet játszottak politikai ellenfelek eltávolításában, például Liviu Dragnea vagy Ludovic Orban félreállításában. A hatalmi struktúra fokozatosan a katonai elit irányába tolódott, ahol az SRI információs monopóliuma meghatározta a politikai játszmákat. Ciucă kinevezése egy politikai alku eredménye volt, amely biztosította a PSD és a PNL együttműködését. Bár a kompromisszum stabilitást ígért, valójában új hatalmi megosztást hozott létre: Iohannis a háttérből irányított, míg Ciucă katonás fegyelme fenntartotta az egyensúlyt a két párt között.
Luxusutak után menekülés a NATO-ba
Klaus Iohannis külföldi útjai és állami pénzből finanszírozott luxusköltekezései egyre nagyobb felháborodást keltettek. Az egyik legnagyobb botrányt azok a magánrepülős utazások okozták, amelyek inkább tűntek fényűző nyaralásoknak, mint hivatalos látogatásoknak. A második ciklusában az elnök már alig foglalkozott a belpolitikai ügyekkel, miközben Ázsiától Dél-Amerikáig sorra járta a világot. Többhetes „munkaútjai” hatalmas összegeket emésztettek fel az elnöki hivatal költségvetéséből, egyes esetekben több százezer euróra rúgtak. A kiadásokat következetesen titkolták, gyakran „nem nyilvános információkra” hivatkozva. Például a 2023-as délkelet-ázsiai út költségeit soha nem hozták nyilvánosságra, de a sajtó becslései szerint meghaladhatták a százezer eurót. Második mandátuma végére Klaus Iohannis egyértelműen a NATO-főtitkári posztra összpontosított, ami sokak szerint inkább a saját érdekeiről, mintsem a köz szolgálatáról szólt. A magas presztízsű pozíció nemcsak karrierépítésként, hanem menekülési útvonalként is szolgált volna számára, hogy elkerülje a hivatali ideje végén várható hazai kritikákat és felelősségre vonásokat. Már évekkel korábban elkezdte építeni a NATO-szerepre szánt profilját: intenzíven bővítette nemzetközi kapcsolatait, hangsúlyozta Románia NATO iránti elkötelezettségét, és aktívan lobbizott a poszt megszerzéséért. Mindez azonban kevésnek bizonyult. A támogatás hiánya, a román belpolitikai problémák és a megfelelő katonai tapasztalat nélkül esélytelen volt a szövetségesek bizalmának elnyerésére.
Összegezve
Klaus Iohannis tízéves elnöki pályafutása végül nem hozta meg azokat a változásokat, amelyeket sokan vártak tőle. A politikai játszmák és a háttéralkuk helyett a valódi reformok elmaradtak, és a demokratikus fejlődés helyett egyre inkább a hatalom koncentrációja, valamint a titkosszolgálatok és a katonai elit befolyásának növekedése vált jellemzővé. Az elnök második ciklusa alatt tapasztalt politikai instabilitás és a közvélemény elfordulása világosan mutatja, hogy Iohannis nem tudta betölteni azt a szerepet, amit a román állampolgárok elvártak tőle. Az ősi politikai dinamikákhoz való visszatérés és a hatalom központosítása helyett az ország inkább a politikai stagnálás és a demokrácia intézményei leépítésének irányába haladt, ami végül csalódottságot eredményezett.
