2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vitát váltott ki az alig egy hónappal ezelőtt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján nyilvános vitára közzétett rendelet, miszerint a szaktárca előirányozta, hogy az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozása miatt a háztáji gazdaságokban legfeljebb öt darab sertést lehet tartani. Ezenfelül a gazdának valamilyen jogi személyiséggel rendelkező vállalkozói engedélyt kell kiváltania. 


Forrás: RMDSZ.ro



Dr. Kolcsár Károly állatorvos, az RMDSZ Maros megyei képviselője a parlament plenáris ülésén – a téma szakértőjeként – jelezte Ioan Oros miniszternek, hogy a rendelet – bár a szaktárca szándéka szerint a járvány visszaszorítását célozná –, nem kínál erre megfelelő megoldást. A képviselő elsősorban azt kifogásolta, hogy a tervezett rendelet nem vonatkozott a 30 kg alatti malacok létszámára és a törzsállományra. Mivel a malacok eladását sem gátolta meg, továbbra sem zárta ki azokat a kereskedőket, akik ellenőrizetlenül juttattak a piacra malacokat, így – amennyiben az állatok be nem azonosított gócpontról származnak –, továbbra is terjeszthetik a betegséget. Mindezek mellett a háztáji gazdaságot fenntartó tenyésztőknek hat állat esetében kereskedelmi engedélyt kell kiváltaniuk, ami plusz-adókötelezettséggel jár, könyvelőt kell alkalmazni stb., ami abszurdum. 

A képviselő lapunknak kifejtette, hogy a sertéspestis terjedését az állategészségügyi szabályok szigorú betartásával lehet megakadályozni, ugyanakkor a vadállomány kordában tartásával, követésével, ugyanis a vaddisznó is terjeszti a betegséget. 

Két héttel ezelőtt Mara Togănel, Maros megye prefektusa meghívására a főispáni hivatalban találkoztak a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság, a rendőrség és a sertéstenyésztők képviselői, és az akkor még nyilvános vitára előterjesztett rendelet alkalmazásának lehetőségeiről tárgyaltak. A megbeszélésen jelen voltak parlamenti képviselők is, köztük Kolcsár Károly, az RMDSZ képviselője is. Kiderült, hogy a nagygazdák nem tartották rossznak a kezdeményezést, viszont azt nehezményezték, hogy fertőzés esetén a gócpont 10 km-es körzetében – az EU jogszabályai szerint is – teljes zárlatot, karantént rendelnek el, ami azt jelenti, hogy 40 napig a gazda nem vihet vágóhídra és nem hozhat be farmjára sertést, csak olyan egységekbe, ahol hőkezeléssel (konzervgyárban) dolgozzák fel a húst. Tizenkét ilyen konzervgyár van az országban, ahol csak igen alacsony áron veszik át a húst (kilogrammonként 1,50 lejt fizetnek). A koronavírus-járvány körülményeit is figyelembe véve, amikor csökkent a forgalom, egy ilyen intézkedés akár csődbe is vihetné a nagytenyésztőket. 

Kolcsár Károly elmondta: a mezőgazdasági miniszterrel való beszélgetés előtt felvetette a kérdést a képviselőház RMDSZ-frakciójában, és úgy döntöttek, hogy a többi között a korábban említett okok miatt nem támogatják a rendelet megjelenését. Ezt a Maros megyei prefektúrán tartott gyűlésen is jelezte a jelenlevőknek. 

– Ezzel szemben támogatjuk az állategészségügyi szabályok betartatását, a bírságok szigorítását, olyan átlátható rendszer kidolgozását, amely lehetővé teszi az állatok (sertések) követhetőségét a tenyésztőtől a feldolgozókon keresztül a fogyasztóig. Ez elsősorban a malacok fülszámozásával, nyilvántartásba vételével kezdődik. A nagytenyésztőket pedig azzal támogathatjuk, ha fertőzési gócpont esetén is biztosítunk számukra egy olyan „folyosót”, ahol nagyon szigorú szabályok betartásával a feldolgozásra szánt disznót biztonságosan, direkt módon, ellenőrizhetően el tudják szállítani a feldolgozóegységekhez. Erről tárgyalni kell az unióval is. Ezekre kell azonnali megoldást találnunk, hogy elsősorban ne számoljuk fel a háztáji gazdaságokat, másrészt pedig ne juttassuk a csőd szélére a nagytenyésztőket, ugyanakkor biztosítsuk az állategészségügyi szabályok betartását. Közbenjárásomnak köszönhetően is a minisztérium visszavonta a rendelettervezetet, az RMDSZ szakbizottsága pedig hozzáfog egy, az említetteket szabályozó eljárás kidolgozásához – mondta többek között lapuknak Kolcsár Károly képviselő. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató