2025. augusztus 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Élő örökség

A Magyar Unitárius Egyház által meghirdetett Kriza János-emlékév kiemelt eseményeként augusztus 19-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában tudományos konferenciát tartottak, amelyen a résztvevők Kriza János életművét több nézőpontból világították meg. Az esemény központi üzenete: a 19. századi tudós és püspök öröksége ma is élő és inspiráló forrás az egyház és a szélesebb közösség számára is.

A konferencia előadásai új megvilágításba helyezték Kriza gyűjtőmunkáját, teológiai nézeteit és közösségformáló szerepét. A rendezvény a Kriza szülőfalujából érkezett Fekete Levente nagyajtai lelkész áhítával kezdődött: az 1Kor 16,13–14. versen alapuló imájában a vadrózsaillatú szülőföld szeretetét, a hit, az alázat és a munka fontosságát hangsúlyozta, amelyek Kriza életét is jellemezték. Elsőként Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke köszöntötte a résztvevőket. Rámutatott: Kriza felismerte, hogy a népköltészet tudományos érték, és ezzel megalapozta a folklórkutatást. Székely népköltési gyűjteménye az első modern szemléletű népi kiadvány volt, amely egy zaklatott korszakban mutatott irányt. Jakab Albert Zsolt bemutatta a társaság munkáját is: célja, hogy a Kriza-hagyaték élő forrás maradjon, és új módszertani, szakmai impulzusokat adjon a jelen kutatásainak. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Kriza-leszármazottként köszönetet mondott az emlékév megvalósulásáért, amelynek állomásai között Székelykeresztúr és Torockó is szerepelt. Szólt a Vadrózsák kötetről is: az első, 1863-as kiadás után a második már csak másfél évszázaddal később, Olosz Katalin munkájának köszönhetően jelenhetett meg a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában. Reményét fejezte ki, hogy a készülő harmadik kötet is a szakmai igényességet fogja tükrözni, amely Krizát is jellemezte. Felidézte, hogy Kriza első versei a Kolozsvári Remény című lapban láttak napvilágot, és a remény motívuma egész életművét átszőtte. A szabadságharc leverése után szellemi válaszokat keresett a kor válságára, ugyanakkor németországi tanulmányaival szélesítette szemléletvilágát. Meggyőződése volt, hogy a magyar nyelv alkalmas a tudomány művelésére, ezért kapcsolódott be a népköltészeti gyűjtésbe is. Püspökként a lelki és szellemi megújulást szolgálta: lelkészeit rendszeresen látogatta, új kiadványokat kezdeményezett, és megújította az énekeskönyvet.

Kovács István püspök köszöntőjében hangsúlyozta: nem piedesztálra akarjuk állítani Kriza Jánost, hanem a jelenbe kívánjuk beemelni alakját, hogy öröksége ma is megszólítson. A „semper reformanda” szellemében arra emlékeztetett, hogy a hagyomány és a nyitottság együtt segít eligazodni, hogyan találhatjuk meg helyünket és küldetésünket. Kriza teológusként, püspökként és tudósként egyaránt példát mutatott: aki szolgálni akar, az népét és hitét is szolgálja. Kriza szellemi öröksége ma is erőt ad, és arra tanít, hogy az értékek akkor válnak élővé, ha be tudjuk építeni őket közösségi életünkbe.  Szabó Előd székelykeresztúri lelkész, Kriza-leszármazott előadásában arra mutatott rá, hogy a történelem akkor válik izgalmassá, ha élő erőforrásként tudjuk megélni. Kriza János életútját is így közelítette meg: a bányabaleset, amely szellemi pályára terelte, a németországi tanulmányok, az anyagi küzdelmek és a lelkészi szolgálat mind hozzájárultak ahhoz, hogy tudós, püspök és imádkozó pap legyen egyszerre. Legkedvesebb munkája, a Vadrózsák, példát adott értékteremtő megszállottságra és a népi örökség hű megőrzésére. Élete azt üzeni, hogy az értelem és a szív együtt vezet előre, és hogy a szépség, az alázat és a humor teszi teljessé az életet.




A keddi programot Szakál Anna, az ELTE HTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa indította, aki Kriza gyűjtőhálózatának jelentőségét és a hozzá kapcsolódó kutatásokat mutatta be. Elhelyezte Krizát abban a 19. századi szellemi közegben, amelyben Erdélyben megindult a népköltészet iránti érdeklődés, és felidézte a gyűjtőhálózat tagjainak munkáját. Rámutatott: a 20. században nem alakult ki következetes Kriza-kutatás, ezért különösen fontos az elsődleges források feltárása, amelyek nemcsak a püspök életművét, hanem a hálózat közös teljesítményét is jobban láthatóvá teszik, míg tisztázzák a hagyatékhoz tapadt tévhiteket. Ezt követően Olosz Katalin néprajzkutató Kriza pesti folklórhagyatékának sorsát elemezte, különös tekintettel arra, hogyan került a gyűjtemény több neves tudós – köztük Gyulai Pál, Arany László és Benedek Elek – kezére. Rámutatott, hogy a kutatásokat sokáig tévhit övezte, miszerint a kéziratok nagy része elveszett vagy megsemmisült. Forrásvizsgálatok azonban bizonyítják, hogy az anyag jelentős része fennmaradt, sőt számos, eddig kevésbé ismert dokumentum új értelmezési lehetőségeket kínál. Olosz Katalin hangsúlyozta, hogy a kéziratok újraértékelése kulcsfontosságú Kriza életművének teljesebb megértéséhez: gondos feldolgozásuk hozzájárulhat ahhoz, hogy a népdalgyűjtő püspök munkássága a maga teljességében váljon láthatóvá. A teológiai nézeteket Rácz Norbert Zsolt, a kolozsvár-belvárosi unitárius egyházközség lelkésze mutatta be. Egy hittankurzus kézirata alapján rajzolta fel Kriza gondolkodását, amelyben a Berlinben tanult eszmék hatása érződik: rendezett világképet keresett, amelyben a kozmikus rendből következtetett az angyalok létezésére, miközben elutasította a sátán és a démonok valóságát. Jézust valóságos embernek tartotta, akinek alakja központi szerepet kap a hitben és az imádságban, a végső dolgokban pedig az isteni igazságosságot vallotta az örök kárhozat elutasításával. Molnár Lehel, a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárának vezetője az 1868-as unitárius emlékzsinat történetét és szimbolikáját elemezte. Bemutatta, hogyan vált Torda az ünnepség helyszínévé, és hogyan szolgálta az esemény egyszerre az egyházi megújulást és a közösségi összetartozás erősítését. A gazdag program – istentisztelet, papszentelés, közös étkezések, színházi előadás, hangverseny – kifejezte az unitárius közösség erejét, s innen indult el Dávid Ferenc kultuszának kibontakozása is.

A konferenciát Kelemen László zeneszerző, néprajzkutató, a Hagyományok Háza alapító igazgatójának előadása zárta. Rámutatott, hogy Kriza János hidat képez múlt és jelen között: falusi származása révén különösen érzékenyen fordult a népi hagyományok felé, módszertana pedig újító volt. A Vadrózsák divatba hozta a népköltészetet, és hozzájárult ahhoz, hogy a népi örökség a nemzeti kultúra szerves részévé váljon. Kriza hálózatépítő gondolkodása modern szemléletről tanúskodott, amelyre ma is építhet a hagyományőrzés. Az előadás megerősítette: a népköltészet élő, közösségformáló erő, amely a 21. században is utat mutat.

A konferencia kísérőprogramjaként a résztvevők megtekinthették a Magyar Unitárius Egyház építészeti és műemlékvédelmi tanácsadói, Furu Xénia és Furu Árpád által összeállított Kriza-kiállítást. A tárlat levéltári forrásokra és Kriza önéletrajzi írásaira épült, bemutatta személyes tárgyait, kéziratait és a Vadrózsák első kiadását is. Molnár Lehel munkája révén a Kriza-családfa is bemutatásra kerülhetett. A kiállítás előzetes bejelentkezés alapján megtekinthető. (közlemény





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató