Kopjafával emlékeztek a 25. táborra

Ünnepélyes pillanat Jobbágytelkén

 A program szerint minden évben a marosszéki népzene- és néptánctábor harmadik délutánját kirándulás tölti ki. Idén ez ünnepélyesebb pillanat volt Jobbágytelkén.

A kánikula sem riasztotta vissza a táborlakókat a jókora kirándulástól: első megállójuk a temetőben, Balla Antal sírjánál volt, ahol egyperces néma főhajtással és imával emlékeztek az egykori néptanácstitkárra, népművelőre, tánckarvezetőre. 

Innen az Ötösfenyőhöz vezetett az út, ahol szerdán reggel a helyére került a tánctáboroknak emléket állító tizedik kopjafa. A táborok első öt évében minden nyáron újabb és újabb kopjafa „nőtt”, majd a 10., 15., 20. és most a 25. tábort jelző oszlop került a fenyőfák árnyékába, míg a tizediket 2014-ben a faluban, az iskola előtt állították fel, jelezve, hogy Bartók Béla száz évvel azelőtt végzett gyűjtőmunkát a településen.

Az Ötösfenyőnél a résztvevők megemlékeztek a tánctáborok néhai neves népzenészeiről, Csiszár Aladárról, Panczi Gyuláról, Ötövös Jánosról, nekik játszott furulyán egy moldovai kesergőt Czerán Csaba, majd közösen elénekelték a jobbágytelki „himnusz” (Szép szivárvány koszorúzza az eget) első szakaszát, azzal a csapat az esztena felé vette az útját, ahol sajtot, ordát, zsendicét ehettek a kirándulók, majd a pihenés után visszatértek a falu végére, ahol a vacsora elfogyasztása után tábortüzet gyújtottak. Ez nem a lefekvés idejét jelezte, éppen ellenkezőleg, éjfél előtt a művelődési otthonban megkezdődött a táncház.

A huszonötödik tábor kapcsán arra kértük Puskás Attila Barna főszervezőt, értékelje az elmúlt negyed évszázad tapasztalatait. A szervező marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány munkatársa szerint ez a tábor mindig valamivel több volt a többieknél a programok gazdagságát tekintve, mert nemcsak ének- és tánctanítás volt itt, hanem filmvetítés, néprajzi előadások, alternatív bemutatók is, évről évre igyekeztek még színesebbé, még jobbá tenni a tábort, ezért idén már etno art összművészeti vigalomként hirdették meg. Induláskor az volt a cél, hogy a táncházas palettán nem létező marosszéki, nyárádmenti táncokat felrajzolják a mezőségi, széki, gyimesi mellé a táncok térképére. Jobbágytelkét választották színtérként, mert itt volt egy kulturális múlt, és a helyszín is megfelelő volt. Nem csináltak világra szóló fesztiválokat, de az elmúlt 25 évben több száz embernek örömet szereztek, sok helybeli lakosnak önbizalmat adtak azzal, hogy az ő táncaik, énekeik, kultúrájuk érték a világon. Örülnek annak, hogy nagyon sok jobbágytelkitől és táborozótól kaptak ötleteket, biztatást arra, hogy ezt továbbra is csinálni kell. Az első táborban száz fölött volt a résztvevők száma, de általában 200-250 között mozgott, a csúcs 336 személy volt, a legalacsonyabb pedig a világjárvány utáni újrakezdéskor, a tavaly, 125 fő. Ezek a számok csak a bejelentkezett személyeket jelentik, de sokan vannak a faluban, akik rokonaikkal, barátaikkal nem vesznek részt a tábor programjaiban, ám az esti táncházban jelen vannak.

Ami a jövőt illeti, Puskás Attila Barna elismerte: egyre nehezebb tábort szervezni, megbirkózni a gazdasági válsággal és egyéb nehézségekkel, de ő derűlátóan tekint a jövőbe, és igyekeznek önfenntartóvá tenni a tábort. Még nem jött el a pillanat, amikor teljesen átadhatják a munkát egy következő nemzedéknek, de azon vannak, hogy megtalálják azokat a személyeket, akik hasonló értékeket képviselnek, és méltóképp folytatnák azt, amit ők egy negyed évszázaddal ezelőtt elkezdtek.