Vannak olyan szerzők, akiket mindenki olvas, de nem igazán szokott róluk beszélni.
Vannak olyan szerzők, akiket mindenki olvas, de nem igazán szokott róluk beszélni. Olyan alakok ezek, akiket az egyetemi tudományüzem hivatalosan sohasem ismert el teljesítményeikért, de a hivatalos berkeken kívül annál inkább hatottak újszerű felvetéseik, termékeny tévedéseik, provokatív eszméik által. Mégsem kerültek az őket megillető helyre, mert valamilyen szempontból kényelmetlenek. Kik azok a titkos kedvencek, akik számtalan ma elismert szerzőt titokban megihletnek? Kiket illetne meg előkelőbb hely, ha igazítani lehetne a kánonon? Vajon biztosak lehetünk benne, hogy a hivatalos kánonból nem hagytunk ki senkit? És egyáltalán szükségünk van-e kánonra? Ilyen kérdések megválaszolására kérték fel a tematikus lapszám szerzőit.
A tartalomból: Láng Zsolt: A Voyager-kánon; Selyem Zsuzsa: Psyché a kánonban; Tamás Dénes: A kánonok jövője; Ármeán Otília: Nyomvonalas olvasatok; Demény Péter: Az embernek az emberről; Zsigmond Andrea: „A színház menjen az emberhez”; Szűts Zoltán –Yoo Jinil: Koreai kulturális expanzió; Zuh Deodáth: A tizenegyedik óra előtt; András Sándor: A kánonokról és ami kimarad belőlük.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
