2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megújul a körtvélyfáji református templom

Október 9-én, szerdán délelőtt a Gernyeszegi Polgármesteri Hivatal tanácstermében ismertették a községhez tartozó körtvélyfáji református templom és harangláb felújítását célzó pályázat kivitelezésének legújabb fázisát. Jelen voltak a Körtvélyfáji Református Egyházközség képviselői, Jári Zsolt  református lelkész, a tervező Sfera Arhitectura Kft. kolozsvári cég, a pályázati dokumentációt előkészítő EuroTop Consulting cég, illetve a helyi önkormányzat, helyi vállalkozások és a sajtó képviselői, továbbá Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere. 


Jári Zsolt református lelkipásztor igeidézettel kezdte a sajtótájékoztatót


Jári Zsolt lelkipásztor egy bibliai igével nyitotta meg a sajtótájékoztatót, amivel Isten áldását kérte a hajlék megújításához. Kolcsár Gyula polgármester elmondta, több mint két évvel ezelőtt tárgyalt a tiszteletessel a templom megújításának lehetőségéről, ekkor merült fel a pályázás ötlete is, és következett a kivitelezéshez vezető út, amin eljutottak a kivitelező kiválasztására kiírandó pályázatig. A templom felújítása nemcsak a helyi közösség számára fontos, hanem a kistérség számára is, hiszen ezáltal megnő az épület eszmei értéke, előtérbe kerül műemlék jellege, és a pályázat során sikerül turisztikai látványosságként is értékesíteni, ami növeli a település idegenforgalmi vonzerejét a gernyeszegi Teleki-kastéllyal együtt. A pályázaton kívül az önkormányzat és az egyházközség szándéka, hogy a templom közelében egy helyiséget múzeumnak rendezzenek be, ahol egyház- és településtörténeti állandó kiállítás lenne. „A felújítással az a tervünk, hogy hátrahagyjuk a következő nemzedéknek a templomépítők örökségét” – mondta az elöljáró. 

A továbbiakban Albertini Márta, a pályázatot előkészítő EuroTop Consulting cég képviselője és Sabău Alexandru műépítész, a kolozsvári Sfera Arhitectura Kft. tervezője beszéltek a  munkálatokról, illetve arról, hogy a felújított épületet miként értékesítik majd idegenforgalmi, oktatási szempontból. Megtudtuk, hogy a terv kivitelezéséért a központi régiófejlesztési ügynökség által meghirdetett PRC 7.1.1-es műemlékvédelmi pályázati kiírásra jelentkeztek és nyertek támogatást a Regionális Operatív Terv 2017–2022-es programja alapján. A terv összértéke 4.742.709 lej, amiből az EU 3.850.846 lejt finanszíroz, a projekt összértékének 2%-a az önrész, amiből az egyházközség 212.145 lejt és a Gernyeszegi Polgármesteri Hivatal 76.307 lejt áll – ez tartalmazza a tervezési költségeket is. A kivitelezési határidő a szerződéskötéstől számítva 24 hónap, 2026. július 11-ig kell elkészüljenek a munkálatokkal.


Fotók: Vajda György


A templom, amely A kategóriás műemlék, a késő gótikus korban épült, erről tanúskodik bejárata, szentségtartó fülkéje, valamint az ablakok formája és a támpillérek. Fából készült, növénymintás, kazettás síkmennyezete van, orgonája 1839-ből való. Torony nélkül épült, két harangját fából ácsolt haranglábsisakja alatt függesztették fel. A szokásos őrtornáccal és a sisakkal készült haranglábat 1768-ban vásárolták az alsóbölkényi református egyházközségtől. A projekt elkészítésének egyik aduja, hogy 1948 és 1951 között Kós Károly tervei szerint részben felújították és bővítették az épületet, az általa készített terv alapján szeretnék átalakítani. A neves erdélyi építész 1940-re végezte el azt a tervet, amelynek alapján az ő jellegzetes stílusában újították volna fel az épületet, de a világháború meghiúsította a  munka egy részét, amit utólag csak részben készítettek el. 

A tervezett felújításkor hangsúlyt fektetnek a haranglábra, az udvart elrendezik, a kerítést kicserélik. A talajtani felmérés kimutatta, hogy  a 18. században a templom udvarán, a jelenlegi harangláb mellett állhatott a parókia épülete, amelynek alapjait a rekonstrukció után kijelölik. A haranglábat egy Debreczeni László által 1930-ban készített, az egyházi levéltárban őrzött rajz alapján rekonstruálják. Megerősítik a talapzatát, és ha szükséges, gerendákat cserélnek ki, és megnyitják az oldalait, ahogy eredetileg volt. Itt kap majd helyet a templom régi, az idők során elrepedt, reformáció előtti harangja is, kiállítótárgyként. Udvarrendezés is lesz. Kicserélik a padokat, térkövet helyeznek el, tájépítészeti munkálatok is lesznek, új fákat ültetnek. Nem utolsósorban pedig díszkivilágítást biztosító lámpatestekkel látják el az épületet, amely kidomborítja majd a korabeli építészeti elemeket. Felmerült a Kós Károly által tervezett – templomhoz csatolt – torony felhúzása is, de a jelenlegi pályázat csak a restaurálási munkálatokat finanszírozza, új épületszárny vagy helyiségek építését nem. Erről sem mondtak le, azonban a pályázati feltétel miatt öt évig nem változtathatják meg a munkálatok befejezése utáni állapotot. 




A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az épület nincs rossz állapotban, hiszen, amikor lehetett, korábban elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat; azonban, amint a terv készítését megelőző kutatások is igazolják, le kell csapolni a templom környéki területet, továbbá meg kell erősíteni a tetőzetet. A jelenlegi technikával  eltüntethetik a korábbi, nem feltétlenül szakszerű javítások nyomait. A belső munkálatok közül megemlíthetjük a tetőtér megerősítését, a fűtésrendszer átalakítását, a mennyezet felújítását, a kazetták tervezett díszeit (amelyeket az említett ok miatt nem festettek meg) a padokra festik, így emelve a templom műemléki értékét. A feltárásokon az is kiderült, hogy korábban a szószék a jelenlegivel szemben állt, így az egykori helyét is kijelölik. Fontos, hogy az épületet akadálymentesítik, továbbá restaurálják a nyílászárókat, megőrizve eredeti formájukat és az anyagukat. 

Kérdésünkre elhangzott, hogy nemsokára a Gernyeszegi Polgármesteri Hivatal meghirdeti a pályázatot a kivitelező kiválasztására. Ha nem lesz akadály, várhatóan 2025 márciusában hozzáfoghatnak a munkához. 

A projekt nem zárul le a felújítással – tudtuk meg Albertini Mártától, a pályázatot előkészítő EuroTop Consulting cég képviselőjétől, aki kifejtette, reklámozási programot is kidolgoztak. A helyi iskolásokat fogadják majd oktatási tevékenységekkel, szerveznek honismereti vetélkedőt, kincskeresőt, illetve lesz fotópályázat is, ezáltal képeslapokat készítenek. Elkészül majd az épület 3D-s rajza,  ábrázolni fogják az építésének és felújításának fázisait, mindezt a templom honlapján lehet majd elérni. A projekt fő partnere a Gernyeszegi Helyi Tanács. Emellett partnerkapcsolatot alakítottak ki a Debrecen-Ispotály Református Egyházközséggel, amellyel több közös programot szerveznek, illetve a budapesti ELTE földtani tanszékével, amely az egyik régészeti tanulmányt készítette. A Teleki Kastély Egyesülettel igyekeznek turisztikai programokat biztosítani. Jári Zsolt lelkipásztor elmondta, hogy október 27-én 17 órakor, a reformáció ünnepe alkalmából, az ünnepi istentisztelet után részletesen bemutatják a templomot és a felújítási terveket az érdeklődőknek.

Mind Jári Zsolt lelkipásztor, mind Kolcsár Gyula polgármester azzal a gondolattal zárta a sajtótájékoztatót, hogy a templom felújítása után érdemes lesz majd az átutazónak megállni, és megtekinteni a község épített örökségét, amelyre nemcsak a helybéliek, hanem a megye is büszke lehet. 







Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató