Köszönjük a hűséges postásoknak!
Elnézem őket. Ebben a nyári, rekkenő hőségben kora reggeltől késő délutánig dolgoznak.
Elnézem őket. Ebben a nyári, rekkenő hőségben kora reggeltől késő délutánig dolgoznak. Cipelik a súlyos táskáikat. Hordják, viszik-hozzák nekünk az újságokat, a nyugdíjat, leveleket szeretteinktől, illetve a hivataloktól érkező jó és kevésbé örömteli üzeneteket.
Ezt a munkát csak szeretettel és kitartással lehet végezni. Ők a mi barátaink, segítőink. Gyakran eszembe jutnak gyermekkorom szép emlékei, amikor a Rigó utcába jött a postás bácsi vagy postás néni, és mi örömmel olvastuk rokonaink, barátaink, ismerőseink kézzel írott, gyöngybetűs leveleit, képeslapjait. Sokan mondják, internetes, sms-es robogó korunkban elavult már a levél, a szép képeslap, a kézzel írott szöveg. Én mégis úgy érzem, nincs nagyobb öröm annál, mint amikor felbontok egy levelet, és felnőtt gyermekeim, unokáim sorait olvasom, mosolygó képeit csodálhatom. Köszönet és hála postásainknak! Naponta cipelik, hordják a súlyos papírcsomagot, és még mosolyogni is tudnak. Köszönjük Alinának, Mariának, Istvánnak, Simonának, Carmennek és a többieknek.
Ui. Sohasem tudom megérteni, hogy miközben a szomszédos országokban a postások nagy csomagtartós kerékpárral és robogókkal száguldoznak, a mieinknek miért nem járnak hasonló (európai) munkakörülmények. Pedig nagyon, nagyon megérdemelnék itt, Marosvásárhelyen is!
Kelemen Ferenc
