Koszorúzás Lukinics József sírjánál

Szombaton délben a marosvásárhelyi római katolikus temetőben – a hagyománynak megfelelően – a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre ünnepi megemlékezést és koszorúzást szervezett.

Szombaton délben a marosvásárhelyi római katolikus temetőben – a hagyománynak megfelelően – a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre ünnepi megemlékezést és koszorúzást szervezett Bem József segédtisztjének, Lukinics József honvéd századosnak a sírjánál, aki 1849-ben a besztercei csatából sebesülten érkezett Marosvásárhelyre, ahol a katonakórházban ápolták, de nem tudták megmenteni, és itt hunyt el. Sírját az öregdiákok egyesülete gondozza. Az idén a megemlékezésen részt vettek a békéscsabai Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesület tagjai is.

A megemlékezést a Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesület tagjaiból álló – Razga Józsefné vezette – Chopin kórus kezdte, majd Kirch Attila, a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre elnöke folytatta, aki beszédében elmondta, hogy 1849. július 28-án nem állhattak szerettei Lukinics József koporsójánál, de a hálás utókor évről évre megemlékezik a szabadságharc lengyel származású mártírjáról, aki hősiesen harcolt a magyar nép szabadságáért, és életét adta e magasztos eszméért. Kirch Attila megköszönte a Czellecz családnak, hogy ápolta a sírt, amelyet 1992-től gondoz a baráti kör. Kiss József elnök vezetésével megváltották a leromlott sírhelyet és önerőből felújították. Magos György minden évben rendbe teszi az 1898. március 15-én emelt emlékoszlop jelezte hantot, és ezért is tartják kötelességüknek minden évben a szabadságharc kirobbanásának napján, hogy koszorúval, virággal adózzanak a hős emlékének. Az idén Lukinics József nemzettársaival együtt tisztelegtek az öregdiákok.

Csegzi Sándor volt alpolgármester hangsúlyozta, hogy az 1848-as forradalmárok áldozata nem volt hiábavaló, ha az eszme, amelyért életüket vesztették, tovább él. Az egyenlőségért, testvériségért, szabadságért szálltak harcba. S ha ma már az egyenlőség eszméjétől eltávolodtunk is, de a testvériséget ápolni kell, a békéscsabai Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesület tagjainak a jelenléte is igazolja ezt. A polgármesteri hivatal korábban felvette a kapcsolatot a lengyelországi Krosno városával – most a békéscsabaiak jelenléte bizonyítja, hogy érdemes éltetni a nemzetek közötti baráti kapcsolatot.

A békéscsabai Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesület nevében Leszkó Malgorzata, a lengyel önkormányzat elnöke lengyelül, majd magyarul beszélt a sírnál.
„Emlékezünk, mert emlékezni kell, hogy nem volt hiábavaló életének feláldozása, hogy őrizzük a szabadság, egyenlőség, testvériség – zászlókra és szívünkbe írt – szent szavakat, amelyeket a márciusi ifjak, a 48-as honvédek, köztük Lukinics József honvéd százados is magáénak vallott” – mondotta a képviselő.

Oláh Dénes római katolikus esperes, mielőtt rövid imát mondott volna az elhunyt emlékéért, elmondta, hogy a temetőben kincs van, amit őrizni kell, s ennek most azért is van jelentősége, mert a mai emberek előtt nincsenek követendő példák, igazi hősök, olyanok, mint azok, akik 1848-ban életüket adták a szabadságért, barátaikért. Lukinics József ilyen volt, és nincs annál nagyobb dolog, mint hogy valaki barátaiért áldozza életét.

A beszédeket követően a jelenlevők megkoszorúzták a sírt, majd a Chopin kórus katonadal-feldolgozásokból rövid műsort adott elő.

A temetőbeli megemlékezést követően a Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesület tagjai a szomszédban levő Bolyai Tudomány és Technika Házában kötetlen beszélgetésen mutatkoztak be a baráti kör tagjainak. Itt többek között Máté László, a baráti kör szóvivője, Hevesi József, az egyesület elnöke és Leszkó Malgorzata, valamint a kórusvezető számolt be tevékenységükről. Megtudhattuk, hogy a lengyeleket, több más nemzetiségűekkel együtt, 1860-ban, az Osztrák–Magyar Monarchia idején telepítették át Bukovinából, az ő, illetve a munkalehetőség miatt utólag beköltözött lengyel ajkúak leszármazottaiból állt össze az egyesület, amelynek jelenleg mintegy – nagyrészt vegyes házasságban élő – 180 tagja van. Az egyesület 10 éves múltra tekint vissza, ez idő alatt sikerült több állandó, hagyományos rendezvényt szervezni, mint amilyen a lengyel alkotmány napja, részvétel a csabai kolbászfesztiválon, rendszeres lengyelországi nyári kirándulás, a lengyel napok Békéscsabán. Segítenek a fordításban, a lengyel–magyar érdekeltségű üzleti tárgyalásokban, 700 kötetes könyvtáruk van, nyelviskolát működtetnek, és igyekezneka szakiskolákban a magyar–lengyel diákcserékben közvetíteni.

A legnagyobb gondjuk a felmorzsolódás, hiszen kevesen vannak, és a vegyes házasságból született gyermekek már nem igazán szeretnék elsajátítani az anyanyelvüket, feladják identitásukat, s mindezt annak ellenére, hogy a magyar kormány pozitív diszkriminációban részesíti őket, hiszen önkormányzati képviseletük van és sok más kedvezményben van részük.

A marosvásárhelyi házigazdák megígérték, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot, és bárkit szívesen látnak más alkalmakkal is.

A békéscsabai vendégeknek gazdag hétvégi programjuk volt. Szombaton este a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János katolikus templomban, a misét követően fellépett a Chopin kórus. Vasárnap a vendégek Nyárádremetére utaztak, ahol a helyi katolikus templomban részt vettek az ünnepi szentmisén, majd megkoszorúzták a községközpontban levő Millenniumi oszlopot, ahol beszédet mondott Máté László elnök, aki hangsúlyozta, az oszlop bizonyítja, hogy erős magyar közösség a nyárádremetei, hogy az elődök elkötelezett munkája, szorgalma, az anyanyelv és szülőföld szeretetre nevelése nem volt hiábavaló, s az oszlop elkötelezettséget is jelent a jövőnek.

A nyárádmenti kitérő mellett a két baráti társaságnak alkalma volt találkozni a Bolyai Farkas líceumban is, és természetesen a marosvásárhelyi városlátogatás sem maradt ki a programból. A két fél konkrét jövőbeni kapcsolatápolási tervekben is megegyezett.