Kovács György és Küsmöd

Száz éve született Kovács György író, közíró, politikus, a parasztság életének krónikása a prózában.

Száz éve, 1911. április 27-én született Küsmödön Kovács György író, közíró, politikus, a parasztság életének krónikása a prózában. (Elhunyt Marosvásárhelyen, 1990. október 21-én.) Novelláit az Erdélyi Helikon, a Kelet Népe, a Korunk és más lapok közölték. 1945-től a marosvásárhelyi Szabad Szó, majd más lapok munkatársa, a kommunista rendszerben funkciókat vállalt, nemzetgyűlési képviselő, a párt Központi Bizottságának tagja, nemzetgyűlési alelnök. 1945 után a diktatúrát kiszolgáló, osztályharcos regényeket írt. Nagyenyeden végezte középiskolai tanulmányait, majd a kolozsvári egyetemen diplomázott. Az Ellenzék című lap szerkesztőségében kezdte újságírói pályáját, később Nagyváradon a Népakarat című lap szerkesztője lett. Külső munkatársa volt a Brassói Lapoknak. 1939-ben szülőfalujába költözött vissza. A II. világháború után kapcsolódott be újra a közéletbe, irodalmi és újságírói tevékenysége mellett politikai pozíciókat töltött be. Írásait a marosvásárhelyi Szabad Szó és más lapok közölték, a szépirodalomban a parasztság életéből merítette témáit. Marosvásárhelyen élt és alkotott. Könyvei: Emberarcok (Brassó, 1928), Erdélyi tél (1938), Bűnügy (Bukarest, 1956), Dali Jóska rózsája (Marosvásárhely, 1957), Krisztina és a halálraítélt (Marosvásárhely, 1959), Falusi kaland (Bukarest, 1961), Leányok kertek alatt (Bukarest, 1963), Bánat és bor (Bukarest, 1966), Kozmáné szép asszony (Bukarest, 1969), Varjak a falu felett (Brassó, 1934), A tűz kialszik (Bukarest, 1934), A vörös szamár (Marosvásárhely, 1940), Aranymező (1942), Árnyék a völgyben (Marosvásárhely, 1946), Boszorkány (Marosvásárhely, 1946), Foggal, körömmel (1949), A bokréta (Marosvásárhely, 1955), Ozsdola leánya (Bukarest, 1959), Katonasír (Marosvásárhely, 1960), Kristófék kincse (Marosvásárhely, 1960), Sánta lelkek (Bukarest, 1961), Pletykafészek (Bukarest, 1962), Kergető szelek (Bukarest, 1964), A ki nem mondott szó (Bukarest, 1964), Hínár (Bukarest, 1965), Döglött gránát (Bukarest, 1970), Pusztulás (Bukarest, 1971).

Küsmöd (románul Cuşmed) falu Hargita megyében, közigazgatásilag Etédhez tartozik. Székelykeresztúrtól 24 km-re északra a Küsmöd-pataka mellett fekszik. Az A-13-as útról Makfalva felől közelíthető meg. Neve az azonos nevű patakról való, amely mellett fekszik, ez pedig a magyar kis + med (= száraz meder, meddő) szavak összetétele. 1332-ben Kusmend néven a pápai tizedjegyzék említi először. Alapítói székelyek voltak, kik a völgybe letelepedve kezdetekben erdőirtással foglalkoztak. A falunak már a 14. században állt mai református temploma, amely Szűz Mária tiszteletére volt szentelve és 1446-ban a pápától búcsúengedélyt kapott. A 15. század közepén a templomot megújították, melyhez Hunyadi János nagyban hozzájárult a marosszentimrei csatában zsákmányolt kincsekből. Később református templom lett. A 20. század elején Udvarhely vármegye Parajdi járásához tartozott. 1910-ben 718 lakosából 702 magyar, 16 román volt. Ebből 43 római katolikus, 67 görög katolikus, 571 református volt. 1992-ben 430 magyar lakosa volt. Református temploma 14. századi, a szentély kazettás mennyezete 1714-ből, fa harangtornya 1747-ből való. A templomot kőkerítés veszi körül, különálló fa haranglába van. A falutól északnyugatra emelkedő homokkő hegy gerincén egykori kolostor csekély maradványai találhatók. Orbán Balázs A Székelyföld történetében ezt írja Küsmödről: „A Firtossal egybefüggő Fiastető nyugati alján elterülő kies völgyecskén törtett le a Korond vizével ellentétes irányban folyó, de azért mégis egy czélhoz (a Kis-Küküllőbe) törekvő Küsmöd vize, melynek mindenfelől magas hegyek által övedzett völgyében Udvarhelyszéknek négy faluja helyezkedett el, u. m. Küsmöd, Etőd, Körispatak, és Bözöd-Ujfalu. Hogy ezeket megjárhassuk, leszállunk atyhai magas piedestálunkról s legelőbb is Küsmödre lejtünk, mely három völgyület összeütközésénél, vagyis a Küsmöd vize, Golyváspataka és Derencse-pataka összefolyásánál van szétszórva. Küsmöd egy 1648-ki registrumban Kismod; az 1614-ki lustrában Kusmeod név alatt jön elő. Küsmödön Báthori Kristóf kincstárnokának, Sighen Jánosnak jószágot adományoz… Küsmödtől észak-nyugatra fekszik egy sajátságos homok-kő-hegy. Ennek gerinczén, – melyet mélységek szegélyeznek – és meredek oldalán vonul a Siklódba vezető ösvény, oly közlekedési vonal, melyen csak szédelgést nem ismerő havasi nép tud veszély nélkül járni. E hegyet Barátdülő-nek hivják; mert, a hagyomány szerint, itt volt a barátoknak erőditett első kolostora, s csak később költöztek le a faluba; látszanak is délnyugatra hajló tetőlapján ezt igazoló mély gödrök, sánczok, s valami épületről holmi homályos nyomok. Déli oldalában pedig egy emberi kéz által faragott nehány ölre öblösödő barlang, hol a monda szerint, egy csudáttevő szent ember lakott. Egy másik hagyomány szerint, e hegy Barátdűlő nevét onnan kapta, mert akkor, midőn ugy itt, mint az idetartozó Siklódon pápisták laktak (most mind reformatusok) Siklód Küsmöd filiája lévén, egy barát az e hegyen elvonuló veszélyes örvényen (mert akkor más ut nem is volt) búcsura vezette a siklódi hiveket; de a lachrima Christiből egy kicsit igen sokat találván hajtogatni, letántorodott s nyakát szegte. Innen Barát-dülő neve. A Barátdűlőn hátul lévő Derencsetetőn önálló magas bikkfa van, melyet »Ilona Jancsinak« neveznek. – E névnek eredete igen tragicus, mert Küsmöd legszebb, legbátrabb, legünnepeltebb legényét Ilona Jancsinak hívták. Ő beállott honvédnek s páratlan hős volt a csatatéren, de elbukott a szent ügy, melyért ő kitartóan harczola, s mert derék volt – haza vetődtével – üldözni kezdették. Elmenekült ő azért a hegyekbe, ott bujdokolt és oltalmazta magát; de végre is körülkerittetvén, hogy kézre ne jusson, felakasztá magát e fára. A nép ünnepélyesen temette el a haza halottját e fa alá, s a fát nevére keresztelvén, tetejére zászlós kópját, a hőst illető jelvényt tüzött fel. Ott van most is a széllengette s mindig megujitott kopja-zászló. A szerencsétlen ifju egyszerüen nagyszerü siremlékét, a terebélyes büszke törzsöt pedig mindig, mig csak áll, nevéről fogják hivni, az ott elmenők, hantot, követ dobva sirhalmára, századokon át el fogják naponta mondani, hogy: nyugodjál békével; s végre, midőn az emlékfa kidől, ott lesz az addig nagyra növekedő emlék-halom, mely ezredéven át fenntarthatandja a kedves halott emlékét. Igy örökiti nálunk a nép szeretteinek s az ártatlan áldozatoknak emlékét; maradandóbban minden gránit- vagy ércz-emlékszobornál. Ily kegyelt sirja minden vidéknek van, s a hagyomány szájról szájra adva őrzi az ott nyugvók emlékét. A Barátdülővel szemben magasul fel egy meredek oldalu trachyt sziklahegy, mely az atyhai Fiastetőnek észak-nyugati, küsmődi Nagy-kő-nek nevezett oldala. Ennek bajosan megközelithető szikláiban egy szoba-nagyságu barlang van, melynek fölepét természetes szikla-oszlop tartja; régen erőditett védhely volt, most sócsempészek buvóhelye. Alább, a Lázártava nevü hegyoldal alatt van Engi-halma. Egy másik, a nép kegyelete által feltöltött sirhalom, hol a hagyomány szerint egy Engi nevü hős van eltemetve.”

Küsmöd szülöttei még: Szőcs Lajos tanító, néprajzi író (1938–2008) és Szávai Géza író, kritikus, szerkesztő (1955).