2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közel 500 üres hely a középfokú oktatásban

A helyes adatok szerint közel 200 helyre nem volt jelentkező, és már egészen biztos, hogy a tervezett osztályokból nem indulhat el valamennyi.

Tegnap tévesen közöltük a marosvásárhelyi és vidéki közép- és szakközépiskolák magyar tagozatán betöltetlenül maradt helyek számát. A helyes adatok szerint közel 200 helyre nem volt jelentkező, és már egészen biztos, hogy a tervezett osztályokból nem indulhat el valamennyi.

A legkevesebb hely a líceumi reál szakirányon maradt, megyeszinten a segesvári Eliade középiskola hat helyére várnak még jelentkezőket. Humán tagozaton nagyobb a választék. A marosvásárhelyi Egyesülés középiskola társadalomtudományi osztályában három, a Református Kollégium intenzív angol osztályában 20 hely van, ez utóbbiakat azok foglalhatják el, akik a ma folyó angol vizsgán sikeresen szerepelnek, s a hittani ismeretek alapján töltik be a katolikus osztály üres helyeit is. Vidéken az erdőszentgyörgyi iskolaközpontban üresen maradt hét helyre, a régeni Lucian Blaga iskolában pedig háromra lehet iratkozni.

Hogy miért maradt 20 üres hely a Ion Vlasiu szakközépiskola elektronika és automatizálás osztályában, ami népszerű szaknak számít, nos, valószínűleg az idei érettségi eredmények riasztották el a jelentkezőket. A legkevésbé vonzó az idén, akárcsak az elmúlt években, a mechanika, azaz a szerelőszak volt, a Brâncuşi Iskolaközpontban 20, az Aurel Persu szakközépiskolában hat, a nyárádszeredai Bocskai István középiskolában 16 hely maradt betöltetlen, s alig volt érdeklődés a dicsőszentmártoni Brâncuşi szakközépiskolában meghirdetett textil- és bőrfeldolgozási szak iránt (25). Nem vonzó az építészet (17 betöltetlen hely a Brâncuşi-ban), és kevesen jelentkeztek a sáromberki szakközépiskola élelmiszeripari osztályába (18 üres hely).

A számítógépes elosztás eredményei között nem jelentek meg azok az iskolák – művészeti, sportszakos, tanítóképző stb. –, ahol képességvizsga alapján jutottak be a diákok.

A román tagozaton megközelíti a 300-at az üresen maradt helyek száma. A számítógépes elosztás során 22 tanuló maradt ki, közülük tízen a magyar tagozatról, akiknek bőven maradt választási lehetősége.

A második számítógépes elosztáson az ideiek mellett a múlt évben kimaradt diákok is részt vehetnek, ha nem töltötték be a 18. évüket. A kérést, a választott szakokat feltüntetve, július 14-19. között lehet benyújtani abban az általános iskolában, ahol végeztek vagy a más megyéből érkező diákok számára nyitott központban. A képességvizsgát ma és holnap lehet letenni. A jelentkezési lapokat július 20-ig ellenőrzik, és 22-én kerül sor a második számítógépes elosztásra, amelynek eredményeit 23-án függesztik ki.

Július 15-25. között valamennyi diáknak be kell iratkoznia abba a középiskolába, ahova bejutott, egyébként semmisnek tekintik a számítógépes elosztás eredményét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató