Kutyaszorítóban

Mielőtt belefogtam, próbáltam számba venni az elmúlt két nap alatti lelkiállapot-változásomat. Kiiktatva persze a meteorapátiámmal járó hangulatingadozásokat. Nem tesznek jót a tisztánlátásnak. Már amennyire képes vagyok erre. Szóval, voltam vállvonogatóan egykedvű, aztán dühös, most meg a tehetetlenség érzésétől a sajnálatra váltottam. Sajnálom magunkat, sajnálom az RMDSZ-t, sajnálom a sok jóravaló szenátort és képviselőt, s még mi mindent…

A helyzet ugyanis, az utóbbi napok politikai eseményei folytán nem tragikus, hanem egyenesen katasztrofális. Ha eddig „közös dolgainkban” gyakran helyben toporoghattunk, vagy araszolgatva előbbre juthattunk, most a tehetetlenségre kárhoztattunk. S késik az egyenes beszéd arról, hogy az érdekképviselet rosszul mérte fel az érdekérvényesítés tényleges lehetőségeit. Az egyenes beszédhez persze tisztánlátás kell, de mindenekelőtt lemondás a felelősségáthárítás szokásos reflexéről, amivel a román nacionalizmus hajthatatlanságára hivatkozva magyarázzák érdekvédőink a siralmas „bizonyítványt”. Mert az. Könnyen rájöhetünk erre, ha sikerül elolvasnunk például Biró Zsolt keddi Facebook-bejegyzését. Nekem sikerült, de amikor újra elő akartam keresni, nem találtam, eltűnt, mint szamár a ködben. Ebben B. Zs., gondolom, mint az igényes és határozott érdekképviselet bizonyítékát, takarosan lajstromba szedte, hogy az RMDSZ tárgyalói mi mindennel jelentek meg a Dragnea–Tăriceanu páros előtt. Én arra jutottam vele, hogy az igénylista végétől már csak egy jókora nyújtózkodásra volt a csillagos ég. Nem csoda, hogy a közlésnek gyorsan nyoma veszett. Hacsak – s akkor elnézést kérek Biró Zsolttól – hiányos technikai ismereteim miatt nem találom…

A katasztrófa szerintem a tényleges helyzet félreértelmezéséből következett be. Azt gondolhatták az ilyen tárgyalások lebonyolításában illetékesek, hogy a kormányzó pártok sarokba szorítottságukban a szokásosnál engedékenyebbek lesznek. Ettől lett mohóbb az „étvágy”, de nem spekulálgatok, mert azzal csak eltévelyedni lehet, amit szeretnék elkerülni. Két támpontra hívnám fel a figyelmet, amelyek az elhamarkodottnak bizonyult számítás helyett szerepet játszhattak volna a döntésben. Egyszer az elvek. A politikában is úgy van, mint a legközönségesebb esetekben. Ha egy partner segítségre szorul, akkor nem üzletelünk, hanem az önzetlenség a kötelező válasz. Márpedig most a politikai stabilitás volt a tét, ami nem párt-, hanem felelősségfüggő. Tehát nem a „tétet” emeljük, hanem az erkölcsi tartásunkat bizonyítjuk. Ennek a mértékegysége nem lehet a legmutatósabb „kívánságkosár” sem. Ha azonban az idők során az elvekkel lazábban bánóvá „érett” , netán „túlérett” politikus kerül döntési helyzetbe, akkor egyszerűbb lett volna, ha eszébe jut a legpraktikusabb érv: ebben az esetben a kormánykoalícióval kötött egyezség a parlamenti támogatásra. Nem jutott eszükbe? Mindenekelőtt erre lenne jó most valamiféle választ hallani, majd az esetleges válaszból felsorjázó egyéb kérdésekre. Például: megvezették őket, amiben a Dragnea keze is benne lehet? Talányos, de ezzel most nem tölteném az időt…

Inkább a következmények. A „kívánságkosár” égi manna volt a mindig ugrásra kész szélsőséges nacionalisták számára. A nézettséget hajszoló hírtelevíziók készségesen – s maguk is elemi szakmai elveket sértve – kiszolgálták a váratlanul kitörő keresletet. Mást nem is nagyon tehettek, hiszen a jobbára ismert magyarellenes galéria tagjai mellett ezúttal megszólalt a nacionalista propaganda „nehéztüzérsége”. Az ország legnépszerűbb, legbefolyásosabb véleményformálói álltak csatasorba – agresszíven bő lére eresztve jobbára alaptalan képzelgéseiket. Őket utólag valamiféle perekkel fenyegetni ostobaság. Éltek az alkalommal! Ki és hol fog bármilyen jogos hivatkozást komolyan venni, amikor a jó szándék állítható szembe a rosszhiszeműséggel? Az igazságnak nevezett szolgáltatás ilyen ügyekben illetéktelen. Ha valamiféle logika szerint azonban mégis annak gondolná magát, messzire nem jutnánk, aligha lazíthatna a kutyaszorítón, amibe az RMDSZ lavírozta magát. Talán nem önfeledten, dalolva, de önként. Az áthárítással nem szabadulhat attól, amivel szerintem szavazóinak tartozik, az önvizsgálattól. Alkalom, hogy stílszerű legyek, az ÚJ KEZDETRE! Akkor is, ha a csillagos eget pillanatnyilag sűrű, sötét felhőréteg takarja el. Sajnos éppen akkor, amikor amolyan centenáriumi számvetésre/számonkérésre nyílhatott volna lehetőség. A mostani légkörben – s ez jó időre így marad, az esetleg enyhülő látszat ellenére – a mégoly jogos „emlékeztetőknek” sem szorítanak majd helyet nekünk. Szívesen tévednék ebben…