2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Látványpincét avattak október 28-án, pénteken a balavásári Romantik vendéglő mögött. A szépen kivitelezett „borkatedrális” a vendéglátóipari egységet működtető cég beruházása. Tulajdonosa Iszlai Jenő, aki az 1990-es évek elején Marosvásárhely főterén is egy kisebb bárt tartott fenn. Az avatásra több száz vendég érkezett, politikusok, a környékbeli községek polgármesterei, gazdák, bortermelők és sokan mások. 

Miután a meghívott vendégek a pincét és az előtérben ízlésesen berendezett borozót megtekintették, a Kis-Küküllő Borlovagrend nevében a házigazdát Péterfi Sándor, majd Miklós Gyula tagok, borosgazdák köszöntötték. A vendéglőben Seprődi József borász borbemutatót tartott, majd néptáncelőadás is gazdagította a programot. 

Iszlai Jenő a sajtónak elmondta: göcsiként úgy nőtt fel, hogy a szülei is szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkoztak. 1973-ban Marosvásárhelyre költözött, családot alapított, és a megyeszékhelyen dolgozott, de a szőlőtermesztés, a borászat iránti érdeklődése, szeretete megmaradt. 2007 őszén lehetőség adódott, hogy a hányatott sorsú – egykor szövetkezeti, majd magántulajdonban levő – balavásári vendéglátóipari egységet megvásárolja. Közelebb került e foglalkozáshoz, és régi álmát, vágyát is teljesíthette. Alig egy évvel a vásárlást követően a helyi és a környékbeli, majd a Kis-Küküllő Borlovagrenddel közösen 2008-ban a Romantik vendéglőben megszervezték az első borversenyt. Azóta sikerült fellendíteni a szülőtermesztést, bortermelést a Kis-Küküllő mentén. Nagyon sokan hozzáfogtak az elhanyagolt szőlősök újratelepítéséhez. A legutóbbi versenyre is 470 bormintát hoztak a borosgazdák, a verseny nemzetközi hírnevet nyert. Adott volt a vendéglő mögötti terület, ahol a mintegy 50 árnyi területen szőlőt termeszt Iszlai Jenő, és így szinte természetesen jött az ötlet is, hogy ha már borosgazda lett, és évek óta vendégül látja a borversenyt, akkor mindehhez készüljön egy megfelelő pince is. A munkálatokat elkezdték, óriási földmennyiséget mozgattak meg, de a világjárvány miatt szüneteltetni kellett a munkát. Végül a pince 2022. szeptember elején készült el. Avatásáig berendezték, majd október 28-án nyitották meg nyilvánosan is. 

Iszlai Jenő elmondta: a pince 10.000 liter tárolására alkalmas, a bejáratánál levő borozóban 13 asztalt négy-négy hordóból készült székkel látták el, 52 személy tud egyszerre leülni. A pince falára helyezett emléktábla is érdekes, ugyanis erről megtudhatjuk, hogy az 1848-as forradalom leverését követően 1851 őszén egy balavásári szüreten találkoztak azok a fiatalok, akik részt vettek a Makk-féle összeesküvésben, amelyet, mint ismeretes, elárultak, és 1852-ben letartóztatták a résztvevőket. Három résztvevőjét Marosvásárhelyen a Postaréten (1854-ben), míg másik kettőt Sepsiszentgyörgyön (1852-ben) kivégeztek. 

A vállalkozó az így kibővített vendéglátóegységet bekapcsolná a borturizmus fellendítését célzó (tervezett) programba. Gasztronómiai, kulturális kínálattal együtt kiegészített borkóstolásra fogadhat vendégeket. Jelenleg 13 saját, „kézműves” készítésű fehér-, vörös- és rozé borfajta van a pincében. Nem csak az Iszlai-pincészet saját termékeit, hanem környékbeli gazdák borát is szívesen forgalmaznák, kínálnák majd a vendégeknek a borozóban. Iszlai Jenő reméli, hogy beruházása, mint az általa vendégül látott borverseny is, hozzájárul a Kis-Küküllő menti borok versenyképességének, minőségének a növeléséhez és értékesítésük szélesítéséhez, e régi mezőgazdasági foglalkozás hagyományának megőrzéséhez. 

Fotó: Vajda György

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató