A kormány május közepétől megszüntetné a koronavírus-fertőzés miatt márciusban bevezetett korlátozásokat, vagy legalábbis egy részüket. Meglepetés volt Klaus Iohannis erre vonatkozó szerdai bejelentése, hiszen alig pár nappal korábban még az a gondolat merült fel egyes, vezető funkcióban levő emberekben, hogy tovabbi hónapokra karanténba kellene zárni az időseket. Apákat, nagyapákat, élettársakat. Az ötletgazda szerint ezt kizárólag az idősek érdekében tennék, akiket hotel- vagy panziószobákban szállásolnának el, a gondozásukat is megoldanák.
Csakis a levegőt lehet kapkodni efféle eszement ötleteken. Az egészségügyi miniszter, az államfő gyorsan reagált is a nyilatkozatokra, cáfolta a tervet, ami állítólag már elemzés alatt állt. A történtek azonban nem hagynak nyugodni: miféle társadalom az, amelyikben valaki – orvos létére – azon mesterkedik, hogy idős emberek millióit kiszakítson családjából, lakóhelyéről, környezetéből, elszigetelje őket, és ez az ördögi terv kormányszinten visszhangra lel?
Ezek után nem csoda – és a hatalmas közfelháborodás ellensúlyozása is közrejátszhatott benne –, hogy a kormány máris, három héttel korábban az előrevetített időpontnál, sietve bejelentette, lazítani fog a korlátozásokon. Május 15. után tehát megszűnik a kijárási tilalom, újraindul a gazdaság. Pedig még vita tárgya, hogy a fertőzéshullám elérte-e a tetőfokát, és abban sem lehetünk biztosak, hogy az egészségügyi rendszer – a sok, időközben beszerzett vagy segélyként kapott maszk, védőöltözet, gyorsteszt, lélegeztetőgép ellenére – felkészült-e, főleg ha a „lazítást” követően ismét növekszik majd a fertőzöttek száma... Azt mondták, a korlátozások megszüntetése attól függ, hogy eredményesnek mondhatók-e a szükségállapot idejére bevezetett intézkedések, ezért volt meglepő a hirtelen bejelentés.
A döntés valahol érthető, hiszen a halódó gazdaságot fel kell pörgetni, közel másfél millió kenyszermunkanélkülivé vált embernek ismét munkába kell állnia, a tartalékok ugyanis fogytán vannak.
Ha pedig május 15. után ismét „beindul az élet”, talán arra is választ kapunk, hogy hogyan sáfárkodtak a 60 napos rendkívüli állapot idején a közpénzekkel, kik és milyen értékű szerződéseket kaptak meg „direktben”, hány intézményvezetőt váltottak le (nem csak kórházigazgatót), és milyen indokkal, liberális pártvonalon nevezve ki utódjukat. Csak úgy, mert ez idő alatt erre lehetőségük volt. Megtehették és megtették.
De leginkább arról szeretnénk mielőbb hallani, hogy levonták-e a következtetéseket az egészségüggyel kapcsolatosan, szándékukban áll-e változtatni és kiemelten kezelni, stratégiai fontosságúnak tekinteni és eszerint megszervezni, finanszírozni az egészségügyet, oktatást?
Az önkormányzattól pedig arról szeretnénk hallani, hogy hogyan készülnek fel a jövőre, milyen környezetbarát programokban gondolkodnak, hogyan akarják élhetőbbé, tisztábbá tenni a várost, ezáltal is csökkentve a betegségek kialakulásának kockázatát. Mert ez most már, egy ilyen világjárvány után, előreláthatólag komoly elvárás lesz a polgárok részéről.
