Lélekképek ereje

A külvilágtól sokszor elrejtőző, agyagba, üvegre, vászonra született gondolatok, érzések tárultak fel szombat délelőtt a marosvásárhelyi Gecse utcai református egyházközség vendégházában.

Fotó: Nagy Tibor

A külvilágtól sokszor elrejtőző, agyagba, üvegre, vászonra született gondolatok, érzések tárultak fel szombat délelőtt a marosvásárhelyi Gecse utcai református egyházközség vendégházában. A marosvécsi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ művészetterápiás csoportja, a tizenkét éve működő Parahelikon tizenegyedik alkalommal mutatkozott meg karácsonyi alkotásaival a szépre fogékony nagyérdemű előtt. A 70-80 tagú csoport kiállításának tárgyait, a szobrokat, virágkompozíciókat, ikonokat, díszgyertyákat, illetve a központ két éve működő varrodájában készült munkákat az előző évekhez hasonlóan meg is lehetett vásárolni. A termet zsúfolásig megtöltő vendégeket dr. Pokorny László üdvözölte.

– Vegyék észre a szeretetet, ami ezekben a munkákban van – kérte az egybegyűlteket a marosvécsi rehabilitációs központ vezetője. Vasile Mureşan festő- és szobrászművész a művész szemével értékelt párat az alkotások közül, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy mindaz, ami a szemlélő elé tárul, életcélt, létértelmet jelent a készítője számára. A képzőművész a művészetterápiás foglalkozások irányítóinak érdemeiről is szólt, melynek köszönhetően a központ lakói párbeszédbe léptek a külvilággal.

Diamantstein György marosvásárhelyi tanár a helikoni találkozók helyszínén tevékenykedő csoport nevéhez fűzött magyarázatot.

– A sportéletben is létezik az olimpia mellett paralimpia, miért ne lehetne ez így a művészetek terén is? – tette fel a kérdést, majd a számos görbe vonulat, illetve az asszimetrikusság által különleges hatást keltő munkákra irányította a figyelmet.

– Színvilágukban is évről évre gazdagodnak ezek az alkotások. Ez az alkotók belső színvilágának bővülésére utal – mondta a méltató, majd a központ lakóinak külföldi kiállításairól tett említést.

Az elkövetkezőkben a Parahelikon tánc- és színjátszó csoportjának tagjai ragadták magukkal a közönséget. Produkciójuk egymásra figyelésről és humorérzékről árulkodott, közben a láthatatlan lelki fátylakat is meglibbentette.