A lilefélék családja

Európában a lileféléknek kilenc faja él, legismertebb közülük a bíbic, feltűnő jelenség. Tojásaik finomságnak számítanak, és sokezres mennyiségben kerülnek piacra. Bengt Bert német nyelvű könyve, Barátom, a lile ezt a csinos madarat olvasók ezreivel kedveltette meg. 

 

Bíbic (Vanellus vanellus)

Testhossza 30 cm. Vizenyős rétek, szántóföldek madara. A hátoldala fémesen csillogó zöld, melyet bíboros zománc von be. Fejteteje, az arcán hátranyúló sávja, torka és melle fekete. Tarkóján hosszú, felfele hajló fekete bóbita díszlik. A hasa fehér, az alsó farkfedői gesztenyevörösek. A farka fehér, annak végszalagja fekete. A szárnya széles és lekerekített. Amikor a levegőben száll, hirtelen fordulatokat tesz, könnyen tudja változtatni röptének irányát. Leginkább tavaszon csapong a levegőben; néha földig zuhan, néhány másodperc múlva szinte merőlegesen nyilallik föl a kék azúrba. Éber madár. A fészke közeléből minden nagyobb madarat elriaszt. Fentről, teljes elszántsággal, bukórepüléssel csap le a nem kívánt nagy madárra, az utolsó pillanatban felvág a magasba. 

A hangja panaszos színezetű és egyben éles. A földön pergő mozdulatokkal szaporán fut, közben meg-megáll, és a fűből, sekély vízből gyorsan szedeget. Kedveli a szöcskéket, sáskákat, kisebb rovarokat, megeszi a lótetűt is. Ha nem csak ketten lakják a szikes helyet, akkor a párok szétszórtan fészkelnek. Nyár végén csoportosulnak. Lassú szárnycsapásokkal egyenes vonalban repülnek. 

Panaszos hangjában az alábbi hangokat, hangcsoportokat érzékeljük: „kievitt, vievitt, kivit, kivit”. Fészkét kis mélyedésbe, fűbe, esetleg bevetett szántó sorai közé rakja. A Kárpát-medence vizes rétjein a bíbicpár négy tojást költ ki. 

Vonuló madár. Már kora tavaszon visszaérkezik hozzánk. 

Az alföld költői az ottani madarak jellemzésével, mozgásukkal élőbbé teszik a környezetet. Arany János a Toldi negyedik énekében azt vázolja, hogy a bujdosó ifjú éhségében felkutatta a vízimadarak fészkeit, tojásait, s azokkal csillapította éhségét:

„Fölkereste fészkit a réti madárnak, 

Szárcsa-vadrucának, bíbicnek, sirálynak, 

Házukat feltörte és kifosztogatta, 

Tarka tojásikkal éhét elaltatta.”

Tompa Mihály Az ördögszekérről című költeményében így ír: 

„Derék tavat talál gém s vadruca ha jő. 

Ül tollászkodva a bukó szárcsák hada, 

A bíbic fenn kering vagy lenn begyeskedik.”

„A bíbic begyeskedése is jellemző, mert nyakát behúzogatja, és ekkor begyetája láthatóan kidűl” – írja Herman Ottó. 

 

Kis lile (Charadrius dubius)

Az Ibériai- meg az Appennini-félszigeten fészkel. Nem nagyobb, mint a házi veréb, csupán 15 cm. A teste zömök, a csőre és farka rövid. A háta és a szárnya egyszínű barna; a torka, nyakörve és hasoldala fehér. A szem- és homloksávját vékony fehér vonal választja el a barna fejtetőtől. A mellén átívelő szalag is fekete színű. 

Repülés közben látható, hogy széttárt szárnyán nincsen fehér sáv. Kedveli a folyók és tavak homokos-kavicsos partját. Figyelés közben mozdulatlanná merevedik, így aztán a természetjárók nemigen veszik észre. Ha megindul, szaporázva szedi piciny lábait. A homok valamely kis mélyedésében helyezi el fehér alapú, finoman fröcskölt négy tojását. Nehéz észrevenni, megtalálni őket. Ha „piu”-szerű madárszót hallunk, az tőle jön. A magasan ejtett „hiü, hiü, hiü” hangsor a közelségét jelzi. 

A fiókái fészekhagyók. A szülők veszélyt jelző hangjára az 1-2 napos csibék hirtelen a földre lapulnak. Két-három hetes korukban gyors futással tűnnek el valamelyik rejtekhelyen. 22-25 napos korukban válnak röpképe-sekké. Magyarországon rendszeresen, de kis számban fészkelnek. Vonulók. 

Összeállította: Márton Béla