A magyar szabadság
Az utóbbi napokban sokat gondolkoztam azon, hogy nyilatkozzak-e a vasárnapi autonómiatüntetésről.
Az utóbbi napokban sokat gondolkoztam azon, hogy nyilatkozzak-e a vasárnapi autonómiatüntetésről. Bár megvolt a véleményem előzőleg is az eseményről, a helyszínen elhangzottak után kötelességemnek érzem, hogy nyíltan foglaljak állást, mint olyan marosvásárhelyi lakos, aki ott volt 1989-ben, amikor kiharcoltuk a szabadságot, majd ezt követően 1990 első hónapjaiban és március 19-20-án is, amikor valakik meg akarták buktatni a demokratikus értékeket és pogromkísérletet próbáltak végrehajtani a magyar közösség ellen.
Nekünk, marosvásárhelyieknek nem kell senki leckét adjon, kell-e félnünk vagy sem. Egyes
„vezérek” a tüntetésen azt nyilatkozták, hogy végre lebontották Vásárhelyen a félelem falát. Ez a kijelentés, hogy diplomatikusan fogalmazzak, egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hiszen ezt a falat mi, marosvásárhelyiek már 1989. december 21-én, majd 1990. február 10-én a gyertyás-könyves tüntetésen, illetve március 19-20-án lebontottuk, és már akkor sem féltünk. Ezért nekünk senki sem adhat leckét abból, hogy mit jelent helytállni.
Március 15-e a magyar szabadság ünnepe mindenhol a világon; ez a székely szabadság ügyét is jelenti. Nem véletlen, hogy a népszámláláson arra hívtuk fel székely honfitársaink figyelmét, hogy vallják magukat magyarnak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem vagyunk büszkék nemzeti szimbólumainkra, a székely zászlóra, a himnuszainkra és mindarra, ami évszázadok óta életben tartotta a székely magyarságot.
Mi, marosvásárhelyiek már 1875 óta minden év március 15-én kimegyünk a Postarétre a Székely Vértanúk emlékművéhez, és ott megemlékezünk ’48-ról, a vértanúkról, és hitet teszünk a magyar szabadság mellett, ami egyértelműen a székelyek szabadságát is jelenti. Mindezek fényében, ha bárki tüntetést akar szervezni Marosvásárhelyen, öt nappal március 15-e előtt, mielőtt meghirdeti azt, egyeztetnie kellene az ügyben érdekelt szervezetekkel, és meggyőződésem, hogy március 15-ét meg lehetett volna úgy ünnepelni, hogy összekapcsoltuk volna azokkal a természetes igényekkel, amelyek március 10-én megfogalmazódtak. Meggyőződésem, hogy senkinek nincs joga kisajátítani sem az autonómiát, sem a magyar, sem pedig a székely szabadságot, ünnepeinket nem szabad kettészakítanunk, és nem képzelhetünk el kétféle Erdélyt. A majdnem másfél milliós magyar közösség jogaiért együtt kell tüntetnünk, hisz a kettő nem zárja ki egymást, úgy, ahogy az RMDSZ 1990 óta a demokratikus jogállam keretén belül a parlamenti demokrácia és az önkormányzatiság eszközeivel élve megpróbálta – sokszor sikerrel, de van, amikor sikertelenül – ezeket a jogokat érvényesíteni.
Arra kérek minden marosvásárhelyi és Maros megyei magyart, hogy március 15-én délután 4 órakor idén is, mint minden évben, jöjjenek el a Postarétre, a Székely Vértanúk emlékművéhez, ahol 23 éve szabadon, félelem nélkül, újból megünnepeljük – a világon minden magyarral együtt – a magyar szabadságot.
Borbély László
