2025. január 27., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


*Fotó: MTI/Illyés Tibor – Lékai Máté (j) és a katari Amir Novraddine Denguir a kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, a II. csoport harmadik fordulójában játszott Katar – Magyarország mérkőzésen Varasdon, a Varazdin Arenában 2025. január 25-én 


Franciaországtól kikapott, de Ausztriát és Katart legyőzte, így Magyarország megszerezte a 2. főcsoport második helyét, és ezzel bejutott a kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjébe.

A középdöntőben az Európa-bajnok franciák ellen játszotta az első mérkőzést a Chema Rodriguez irányította együttes, és csak 2-2-ig tudta vele tartani a lépést, utána könnyű gólokat engedve, rendkívül gyenge védekezéssel esélyt sem adott magának a jó eredményre. A csapat minden idők egyik leggyatrább védekező munkáját bemutatva 23 gólt kapott az első játékrészben, így pillanatig sem volt kérdés, ki nyeri a találkozót. Tapasz a sebre, hogy végül a magyar csapat eljutott a harmadik X-ig, így a 37-30-as végeredmény nem mutat rettenetesen, csak rosszul a statisztikákban.

A franciák elleni kudarc után azonban már nem volt mese, nyerni kellett az osztrákok és a katariak ellen is, főleg, hogy a hollandok behúzták az első meccset a középdöntőben. Így átvették a második helyet a magyaroktól, akiknek már nem is volt a kezükben a sorsuk, a továbbjutásukhoz kellett a németalföldiek botlása – ebből végül kettő is lett. A helyzet akkor egyenesedett ki, amikor a franciák a hollandokat is legyőzték, így esélyt adtak a magyaroknak, hogy két jó produkcióval előrukkolva teljesítsék a negyeddöntős szereplés célkitűzését.

Ez végül nem maradt el, bár a Rodriguez-csapat nagyon elrontotta az osztrákok, majd a katariak elleni mérkőzés első félidejét is. Az osztrák meccsen a felállt védőfal ellen nem működött a magyarok támadójátéka az elején, az ellenfél többször is labdát, majd a lerohanásból gólt szerzett, vagy Florian Kaiper védett bravúrral. A sógorok remekül felkészültek a mérkőzésre, ez elsősorban a védekezésükön látszott. Csak a szünet után tudták átvenni a vezetést a magyarok, s bár az osztrákok ekkor elkezdtek kapus nélkül, létszámfölényben támadni – ezzel a taktikával a tavalyi Európa-bajnokság középdöntőjében legyőzték a magyarokat –, ezúttal viszont nem voltak vele hatékonyak. A hét a hat elleni játékkal szembeni hatékony védekezésnek köszönhetően 4-1-es sorozatot produkáltak Sipos Adriánék, az ellenfél pedig fáradni látszott, egyre többet rontott. A meccset két és fél perccel a vége előtt Rodríguez nyolcadik találata döntötte el (29-26).

Ezek után már az addig csak Kuvait ellen nyerő Katart kellett legyűrnie a magyar csapatnak. Szinte ugyanúgy, mint Ausztria ellen, ezúttal is harmatgyenge első félidőt produkált a kézilabda-válogatott, de ezúttal is elegendőnek bizonyult a nagyszerű folytatás. A csapat 29-23-ra győzött, és készülhet a világbajnoki negyeddöntőre, ellenfele kilétére csak vasárnap este, lapzártánk után derül fény.


Eredményjelző

Kézilabda-vb, középdöntő:

* I. csoport: Svájc – Tunézia 37-26, Csehország – Olaszország 18-25, Dánia – Németország 40-30, Tunézia – Csehország 26-32, Olaszország – Németország 27-34, Dánia – Svájc 39-28, Olaszország – Svájc 25-33, Csehország – Dánia 22-28, Németország – Tunézia 31-19. A csoport végeredménye: 1. Dánia 10 pont, 2. Németország 8, 3. Svájc 5, 4. Olaszország 4, 5. Csehország 3, 6. Tunézia 0.

* II. csoport: Ausztria – Észak-Macedónia 29-29, Katar – Hollandia 37-38, Magyarország – Franciaország 30-37, Észak-Macedónia – Katar 39-34, Hollandia – Franciaország 28-35, Magyarország – Ausztria 29-26, Hollandia – Ausztria 37-37, Katar – Magyarország 23-29, Franciaország – Észak-Macedónia 32-25. A csoport végeredménye: 1. Franciaország 10 pont, 2. Magyarország 7, 3. Hollandia 5, 4. Észak-Macedónia 4, 5. Ausztria 4, 6. Katar 0.

* III. csoport: Brazília – Chile 28-24, Svédország – Portugália 37-37, Norvégia – Spanyolország 25-24, Spanyolország – Portugália 29-35, Svédország – Brazília 24-27, Chile – Norvégia 22-39. Az állás: 1. Portugália 7 pont, 2. Brazília 6, 3. Norvégia 4, 4. Svédország 4, 5. Spanyolország 3, 6. Chile 0.

* IV. csoport: Szlovénia – Argentína 34-23, Zöld-foki-szigetek – Horvátország 24-44, Egyiptom – Izland 24-27, Argentína – Zöld-foki-szigetek 30-26, Egyiptom – Szlovénia 26-25, Horvátország – Izland 32-26. Az állás: 1. Horvátország 6 pont, 2. Egyiptom 6, 3. Izland 6, 4. Szlovénia 4, 5. Argentína 2, 6. Zöld-foki szigetek 0.

Alsóházi rájátszás az Elnök Kupáért:

* 1. csoport: Kuvait – Guinea 26-24, Lengyelország – Algéria 38-32, Algéria – Guinea 32-23, Lengyelország – Kuvait 42-32, Algéria – Kuvait 31-38, Guinea – Lengyelország 28-40; a végeredmény: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Kuvait 4, 3. Algéria 2, 4. Guinea 0.

* 2. csoport: Kuba – Bahrein 26-39, Egyesült Államok – Japán 27-25, Japán – Bahrein 31-27, Egyesült Államok – Kuba 27-26; az állás: 1. Egyesült Államok 4 pont, 2. Japán 2, 3. Bahrein 2, 4. Kuba 0.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató