Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A község szellemi életének fontos szereplője a Péterfi család, Péterfi Levente harminc éve történelmet és földrajzot tanít a makfalvi és a hármasfalui tanintézetben. Az iskolai feladatok mellett többféle tevékenységet folytat a kollégákkal, szülőkkel és édesapjával, Péterfi Györggyel együtt, aki matematika szakos tanárként hosszú időn keresztül az iskola igazgatója volt.
– Diákjainknak minden évben megszervezzük a Wesselényi-kupát, amelyen a vidéki iskolák foci- és kézilabdacsapatai mérik össze tudásukat, felkészültségüket. Emellett a Dósa-házban lévő Fülöp Dénes néprajzi múzeumot is rendezem, amennyire az időm engedi. Édesapámmal a település múltját, a makfalvi oktatás történetét kutatjuk, amiről több könyvet adtunk ki. 2019-ben jelent meg tízéves kutatómunka nyomán a makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetéről szóló 300 oldalas kötet.
A beszélgetés során Péterfi Levente bemutatja sokévi munkájának egy másik eredményét, a szépen, pontosan betördelt 500 oldalas kötetbe gyűjtve (Makfalva és a makfalviak, 1. rész) és több ezer fotóval illusztrálva azokat az írásokat, amelyek 1836-tól Makfalváról megjelentek, közöttük egy régi közös beszélgetésünket is a település jövőjéről.
Egy külön gyűjteménybe azok a fényképek kerültek, amelyek a végzős osztályok diákjait ábrázolják kisebb korukban.
Elmondja, hogy 18 éven keresztül szerkesztette a Tekintő nevet viselő helyi lapot, amit a koronavírus-járvány után, 2023-ban hagyott abba.
A sportpálya rendezésével a helyi futballcsapatot is támogatják, azzal a céllal, hogy a vidéki fiatalokat megpróbálják bevonni a nagyvárosi sportéletbe – sorolja a vállalt feladatokat, amiből egy is sok lenne egy embernek. Az összefogás fontosságáról szólva indulunk el megnézni a Wesselényi Művelődési Egylet keretében tervezett célokra megvásárolt helyszíneket.
Először is megtekintjük a régi, kopott zsellérházat, amely az első szobából és pitvarból áll, tenyérnyi udvarral, melléképületek, kert nélkül. A tapasztott falú ház ablakai fölül, bármennyire kicsi és szerény, a fából faragott, festett díszítés nem maradt el. Hajdani építői feltehetően napszámosként dolgoztak. A házat, amelynek flóderezett és faragott bútorai megmaradtak, és néhány díszes háziszőttes is, közös összefogással a Wesselényi Művelődési Egylet vásárolta meg. A cél az, hogy további segítőtársak bevonásával felújítsák, és Tőkés Brigitta tanárnő, az egyesület elnökének vezetésével kézműves-foglalkozások helyszíne legyen.
A tájházat és egyben emlékházat a makfalvi születésű Suba László, Tordán élő szobrászművész házában (fotó) szeretnék kialakítani, amelyet nagylelkűen a Wesselényi Művelődési Egyletnek ajándékozott. A mutatós, régi típusú házat a falak megerősítését követően a hajdani makfalvi porták jellegzetes bútoraival, használati tárgyaival fogják berendezni. Egy részük a házban van, csak fel kell újítani, ami pedig hiányzik, azt be kell szerezni, a sütőkemencét újraépíteni, az udvaron lévő épületek egyikében egy fazekasműhelyt is be lehetne rendezni, a kert rendeltetését megtalálni – ha a közösség újból összefog – hangzik el a beszélgetés során.
A legfrisebb témára, az értékmentésre összpontosítva érünk el a központban lévő tömbházak mögé épült garázsok egyikéhez, amely kettős rendeltetéssel asztalosműhelyként is működik.
– Jelenleg a legrégebbi makfalvi székelykaput, Huszár Enikő és családja adományát próbáljuk édesapámmal felújítani – mondja Péterfi Levente. A falu múltját, az iskola történetét kutató Péterfi György keze alatt szépen alakul a viharvert, öreg kapu, hiszen édesapja mesterségét, a fafaragást ő is jól ismeri, és fia is ért hozzá. Péterfi Levente elmondja, hogy az utolsó kaput mentik meg, amelynek galambdúca van, és ha elkészül a tájház, emlékház, a bejáratánál szeretnék felállítani. Reménykednek abban, hogy amikor látják az eredményt, a helybeliek közül is többen bekapcsolódnak az értékmentés folytatásába.
Megtekintjük még a Dósa-házban berendezett néprajzi múzeumot, amely gazdag anyaggal szemlélteti a 19. század második felében felvirágzott fazekasság eszközeit, alkotásait: zöld mázas parasztedények, a jellegzetes cserépkályha, oromdíszek, és láthatjuk a népi agyagszobrászat képviselőinek néhány szobrát. A múzeum épülete is megérett a felújításra, de talán erre is kerül támogató, még akkor is, ha a fazekasság folytatására nincsen remény. Bár sohasem lehet tudni…
A szép fekvésű, parkkal övezett udvarházból átalakult községházán először Vass Imre polgármesterrel beszélgetünk, akit harmadik alkalommal választottak újra a község élére.
– Gondolkoztam, hogy valaki más induljon, de a csapat úgy döntött, hogy vállaljam – válaszolja érdeklődésemre.
– Kikből áll a csapat?
– Korábban az Erdélyi Magyar Szövetség színeiben indultam, ezúttal úgy döntött a választmány, hogy függetlenként jelöltessem magam.
– Hogy tud együtt dolgozni az RMDSZ-többségű tanáccsal?
– Véleményen szerint jól, de akadnak nézetkülönbségek is, ami egy családban is előfordul.
– Milyen terveket tudna felsorolni, amelyek befejezésére több mandátumra volt szükség?
– Említhetem Makfalva és Hármasfalu utcáinak aszfaltozását (körülbelül 5,5 kilométeren), a sáncok betonozását, járda kialakítását, az óvoda építését, ami átnyúlt egyik mandátumról a másikra.
– A járdák, illetve azok hiánya évekkel ezelőtt is gondot jelentett, sikerült-e minden szakaszra megoldást találni?
– Tavaly sikerült egy részt Hármasfaluban befejezni, és tovább pályázunk, ahogy lehetőségünk nyílik.
– Kerékpárútra továbbra sincs kilátás a község főút melletti szakaszain?
– Az épületek helyzete nem teszi lehetővé, csak a járdának és a vízlevezető ároknak van helye. Egyébként sokat költöttünk az utcák, járdák telekelésére.
– Az ivóvíz bevezetésével, a csatornázással hogyan haladnak?
– A község területén, Makfalván és Hármasfaluban van ivóvíz- és csatornahálózat, de még mindig maradtak olyan utcák, amelyekben az ivóvíz kevésbé, a szennyvízhálózat pedig nem épült ki. A Hármasfaluban lévő tisztítóállomás, amely tíz éve működik, szintén felújításra szorul. A sok hiányosság kiküszöbölésére el is készítettünk egy szakértői vizsgálatot, és a terveket is a víz- és csatornahálózat bővítésére, ahogy erre lehetőség nyílik.
Az eredmények közül megemlíthetem a makfalvi művelődési ház, a hármasfalui iskola teljes felújítását, ez utóbbi mellé műfüves focipálya is készült, a bekerítése még hátravan, mert a költségek meghaladták a pályázat kereteit.
Van három megnyert pályázatunk: a Szolokmára vezető 5,5 kilométeres, nagyon rossz állapotban lévő út aszfaltozására, a szolokmai elemi iskola teljes felújítására és a makfalvi hulladéklerakó kiépítésére. Terveink között a már említetteken kívül szerepel a makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskola felújítása, amelyre készül a pályázat, továbbá a községközpontból a Székelyabodra vezető út aszfaltozása.
Bár voltak kisebb fennakadások, a hulladék elszállítása jól működik, csütörtökönként a háztartási, keddenként a szelektíven gyűjtött hulladékot, negyedévente a nagy méretű és veszélyes hulladékot szállítja el a Sylevy cég.
– Említette, hogy testvértelepülési találkozóról érkezett az éjszaka. Hány partnertelepülése van Makfalvának?
– Összesen hét, Makfalvának négy, a többi falunak egy-egy, májusban a Székely majálison látjuk őket vendégül, és kétévente mi is eljutunk hozzájuk.
Végül elhangzik, hogy várják az újabb pályázati lehetőségeket, továbbá, hogy nagy szerencséje van a polgármesteri hivatalnak azzal a hattagú csapattal, melynek tagjai a hivatal alkalmazottai, és az önkormányzat tulajdonában lévő gépek, szerszámok birtokában sok munkát sikerül elvégezni.
A művelődési hírekkel kapcsolatosan a polgármester Tőkés Brigitta nyugalmazott tanárnőhöz, a Wesselényi Miklós Művelődési Egyesület elnökéhez irányított, aki sajnálatunkra ottlétünkkor külföldön tartózkodott.
Makfalva és Kibéd között igazi csoda a vörös rózsákkal keretezett, példásan rendezett udvaron a petúniák özönébe öltöztetett Gerendás vendéglő és panzió, amely 2023-ban a határon túli magyar szolgáltatók közül elnyerte Az év legjobb erdélyi étterme díjat. Nem véletlenül, hisz a csábító külső mögött előzékeny, udvarias kiszolgálás, otthonos, erdélyi ízek várják a vendéget, akinek kérésére ételkülönlegességeket is elkészítenek.
Az elismerés kapcsán mi is betérünk egy beszélgetésre a tíz éve nyílt és azóta egyre ismertebbé és kedveltebbé váló étterem vezetőjével, hogy megfejtsük a Gerendás népszerűségének titkát. A pszichológus végzettségű főnöknő, Csont Ida elmondja:
– Sem a férjemnek, Csont Gyulának, sem nekem nem volt közünk a vendéglátáshoz, hályogkovács módjára kezdtük el az egészet. 2010-ben írtunk egy pályázatot 50 százalékban vissza nem térítendő uniós támogatásra egy turisztikai panzió és a vendégeit kiszolgáló étterem felépítésére, amit megnyertünk. Van három lányunk, akik akkoriban még kamaszok voltak, és a férjem azt mondta, ez jó alkalom, hogy ők is megtanuljanak dolgozni.
– Annyira ízléses, szép a park, az épület, a belső tér díszítése! Ki tervezte?
– Az építkezéssel kapcsolatos tervek elkészítése a férjemre tartozott, a design részével mi, „lányok” foglalkoztunk. A legnagyobbik divattervezést, a legkisebbik belsőépítészetet végzett. A tanultakat felhasználva sokat segítettek.
Nyolc alkalmazottal kezdtük, ebben benne volt két lányom és jómagam is, valódi családi vállalkozásként. Tíz év után a szezonra alkalmazott személyekkel együtt 47-en vagyunk. Éppen ma reggel gondolkoztam azon, hogy egy kicsit vissza kellene vennünk ebből a hatalmas forgalomból, mert időként szinte képtelenség helytállni.
– A hasonló vállalkozásokhoz képest, amelyeknek általában van egy felfutó ága, majd a csúcson töltött idő után egy leszállóága is, a Gerendásban hogyan sikerült megőrizni és fenntartani a minőséget?
– Nálunk is hullámzó volt, de nagyszerű munkatársaink vannak, akik első perctől a csapat tagjai, mint például a főpincérek, valamint a konyhán dolgozók erős „magja”, akik kiváló szakáccsá váltak az évek során. Hosszan sorolhatnánk a nevüket.
Nagyon ragaszkodtunk ahhoz, hogy a hagyományos receptek szerint készüljenek az ételek – a fuszulykaleves például vagy a töltött káposzta –, ahogy régen főzték, és ma is főzik falun, ne használjunk sok adalékot, ízfokozót. Vannak modern gépek, amelyekkel fel lehet gyorsítani a folyamatot, de a recept számunkra a régi marad. (Amit a gondosan megszerkesztett, gazdag kínálatot ígérő étlap is tükröz.)
130 hely van vendéglőben, de 150 személyt is le tudnak ültetni. A koronavírus-fertőzés után újraszervezték a tevékenységüket, és csak kisebb létszámú eseményeket vállalnak, azokat is a szezonon kívül.
Az udvaron folyó munkálatokról a főnök asszony elmondja, hogy bővítik a parkolót, van egy elektromosautó-töltőjük, és kacérkodnak a gondolattal, hogy a közeljövőben egy autómosót is kiépítsenek, hogy minél több szolgáltatást tudjanak nyújtani a vendégeknek. Vasárnaponként előfordul, hogy 10-15 család várakozik akár másfél órát is, hogy asztalt kapjon. Ez idő alatt fel lehet tölteni, meg lehet mosni az autót, a gyermekek pedig az udvaron játszhatnak.
– Makfalván hallottuk, hogy több közösségi kezdeményezést is támogattak.
– Ha az ember itt él egy faluközösségben, akkor megteszi, ha van rá módja, hiszen mi is megkapjuk a segítséget a helyi önkormányzattól.
A valóságban pedig a sok dicséret mellett előfordulnak hibák is, amelyeket abban a pillanatban jeleznek a vendégek, mi pedig utánanézünk, hogy mennyire fedik a valóságot, és igyekszünk orvosolni.
Csont Ida elmondta még, hogy a Gerendás számára fontos, hogy helyi termelőktől szerezzék be a legjobb minőségű alapanyagokat. A Bertis cégtől például több száz kiló csülköt rendelnek heti rendszerességgel. A virágok a makfalvi Faribo virágkertészettől származnak. A fűszernövények és a tálaláshoz szükséges zöld növények többsége a Gerendás fűszerkertjében terem. Ahogy az ehető rózsa is, amit díszítéshez használnak, és lekvárt készítenek belőle. A mentalevél mellett rózsaszirmok díszítik az ordás palacsintát is, amivel megkínálnak, s közben nézegetjük azoknak a híres személyiségeknek a képét, akik megfordultak a vendéglőben. Miután elfogyasztottuk, akkor látjuk, hogy abroszként a Gerendás hetilapja szolgált, amely a vendéglő minden érdekes tevékenységéről beszámol, és keresztrejtvényt is közöl, hogy a kedves vendég az esetleges várakozás közben ne unatkozzon.