Markó Béla versei

• 2011-09-02 13:42:50

Mérték

 

Az ajtófélfán időről időre

megmérjük, hogy mennyit haladt elébb

Balázs, kócos, világító fejét

hozzáigazítjuk, hogy lássuk, nőtt-e

 

megint, s elégedetten bólogatva

húzunk egy újabb vékony vonalat,

mert egyre fennebb és fennebb halad

egy láthatatlan lépcsőn, hát nőj nagyra,

 

mondjuk, de néha visszatorpanok:

hova rohanunk? Hova rohanok?

Míg Balázs lépcsőfokról lépcsőfokra

 

megy fölfelé, s majd delelőre hág,

nekünk lassan csak ennyi a világ,

s ajtófélfánkon ott van vonalkódja.

 

2010. március 10.

  

 

 Mindig ars poetica 

 

 

Van néhány új rózsabokor megint

a jegyzetfüzetemben, egy-két szöcske,

tücsök, mind-mind érdem s nagyság szerint

felleltározva, és mézédes körte,

 

fanyar ribiszke, gyűrött lapokon

virágszirmok s színes pillangók szállnak,

s vinnének engem, ha le nem fogom

a milliónyi cifra rajzú szárnyat

 

s a nyüzsgő verset, mint egy bogarat,

míg motoszkál a tenyerem alatt,

mert nem én írtam, én csak kézbe vettem,

 

de most látom, hogy nem kottázható

a tücsökzene, s a mindenható,

ki rám lelt, ugyanígy töpreng felettem.

 

2010. május 22.

 　

　

Szétválás

 　

A teljesen kisápadt ég felette,

aztán a húsba mélyedő szegek,

ahogy reccsentek, s ahogy sziszegett

önkéntelenül is, aki beverte,

 

s egy pillanatra az jutott eszébe,

a fába jobban csúszik nedvesen,

már szinte elgondolkozott ezen,

az apja ács volt, hány meg hányszor nézte,

 

de megzavarta most egy nyikkanás,

ami belőle jött, bár nem akarta,

és már nem is tud úrrá lenni rajta,

 

míg felötlik a kétkedő Tamás,

s az ács keze, amint végigsimítja

a gerendát, hogy vajon mi a titka.

 

2010. július 19.

 

A Visszabontás című kötetből, Jelenkor, Pécs, 2011