2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bővülő iskola, korszerű rendelő

Múlt keddi látogatásunkkor több helyszínen – a bővülő sárpataki iskolánál és a felújítás alatt lévő orvosi rendelőnél is – javában folyt a munka a Felső-Maros menti községben. 

A koronavírus-járvány rendkívül hátrányosan érintette a folyamatban levő beruházásokat, a közbeszerzési eljárások mellett a már megkezdett építkezések is lelassultak, így bőven van pótolnivaló – tudtuk meg Kozma Barna polgármestertől, aki jó községgazdaként rendszeresen ellenőrzi, ottjártunkkor is szemrevételezte és véleményezte a kivitelezők teljesítményét.

Mint már korábban is beszámoltunk róla, a községközponti Adorjáni Károly általános iskola felújítására és bővítésére a helyi fejlesztési program (PNDL) keretében nyert támogatást a község. Jelenleg az 1940-es években épült tanintézet újabb, 1960-ból származó szárnyát bővítik, ezt követi majd a régebbi szárny rendbetétele. A háromszintesre tervezett új épületrész utolsó szintjén folyik a munka, a beruházás várhatóan jövő tavaszra készül el – tájékoztatott a polgármester. 

Az iskolabővítésre nagy szükség volt, a sárpataki iskolában ugyanis évről évre 500 fölött van a diáklétszám, ősszel mintegy 40 előkészítős kezdi majd itt a tanulást – tudtuk meg Mózes Sándor iskolaigazgatótól.

Szintén helyi fejlesztési alapokból újítják fel a marossárpataki orvosi rendelőt. A beruházás az ingatlan tetőterének beépítését is magába foglalja – mondta a polgármester. 

Folyamatban van a marossárpataki tájház használhatóvá tétele is. A létesítmény számára egy korábbi ingatlan helyében húzott fel egy új épületet az önkormányzat, az ingatlan be van fedve és le van szigetelve, a külső és belső munkálatok jelentős része azonban még hátravan. A beruházást a Felső-Maros Menti Kistérségi Egyesület révén, a Leader-programon keresztül finanszírozzák, országos vidékfejlesztési alapokból (PNDR).

Kozma Barna polgármester


Megújul a mezőmajosi kultúrotthon

A tavalyi megvalósítások közé tartozik a községközponti kultúrotthon újjápítése. A felújításra az országos vidékfejlesztési programon keresztül nyert támogatást Marossárpatak, de, mint ismeretes, az építkezés során kiderült, hogy az ingatlan nagy részét le kell bontani. Az újjáépítés költségeit helyi forrásból fedezte az önkormányzat. Az újjászületett kultúrotthon ünnepélyes átadására decemberben, a település fennállásának 700. évfordulóján került sor. A hét évszázados múlt tiszteletére a templomkertben kopjafát is avattak. 

Szintén a múlt évben helyi fejlesztési alapokból aszfaltozták le a mezőmajosi, DC 148 jelzésű községi utat. Az elkövetkezőkben a falubeliek kultúrháza is megújul. A közbeszerzési eljárás lezajlott, a tervezést és kivitelezést megnyert cég elkészítette a tervet.

– A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) jóváhagyására várunk, amint ezt megkapjuk, elkezdődhet a munka a mezőmajosi kultúrotthonnál – jelentette ki a polgármester.


Pókakeresztúrra is gondolnak

A Maros Menti Kistérségi Egyesület tagjaként a község gépparkja számára garázsépítésre pályázott sikeresen az önkormányzat. Jelenleg a kivitelezési tervet készítik. 

Saját forrásból készül el a pókakeresztúri új kultúrotthon terve is. A régi épületet lebontanák, és a helyébe húznák fel az újat, amelyben egy ifjúsági terem is helyet kap. A beruházás megvalósítására az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) szeretnének pályázni. 

Szintén ide nyújtottak be pályázatot a községi mellékutcák aszfaltozására. A kedvező elbírálás fontos feltétele, hogy az utcák legyenek telekelve, és ez a kritérium Marossárpatakon több mint 70%-ban teljesül is. 


Peres úton rendeződik az ivóvíz helyzete

– A működőképes ivóvízhálózat továbbra is Marossárpatak legnagyobb hiányossága – ismerte el Kozma Barna. A hálózat évek óta elkészült, a kivitelező hibájából azonban nem lehetett üzembe helyezni, egyebek mellett a fertőtlenítő-klórozó állomás sem működik. Az önkormányzat peres útra terelte az ügyet, úgy tűnik, sikeresen.

– Bebizonyosodott, hogy a kivitelezőnek garanciapénzt kiutaló bank nem járt el a törvényes előírások szerint. Várjuk az erre vonatkozó végleges kiértesítést, ami szerint a garanciapénz a községet illeti meg. Ebből az összegből szándékszunk orvosolni a rendszer hibáit, a vízgyűjtő medencét és a klórozó állomást is beleértve. Ha ez megvalósul, a községközpont egész területén megfelelő minőségű és nyomású lesz a víz – foglalta össze a helyzetet a polgármester.


Bővül a szennyvízhálózat

A községgazda reméli, hogy idén sikerül lebonyolítani a közbeszerzést a községközponti szennyvízhálózat bővítésére, illetve a hálózatra való csatlakoztatásokra, és ezt követően a munkálat is elkezdődhet. A beruházást az önkormányzat többéves költségvetéséből szeretnék megvalósítani.

– A közbeszerzés kiírásához egy erre a célra elkülönített összeggel kell rendelkeznünk. A tavasszal el is különítettünk valamennyi pénzt, a koronavírus-járvány miatt azonban hónapokig szünetelt az adófizetés, így az önkormányzatnak nem igazán volt bevétele. A pénzhiány miatt nem tudtuk kiírni a közbeszerzést, de mostanra abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy lehetőségünk van elindítani az eljárást. A legfőbb cél a meglévő rendszer működésbe helyezése, amelyhez egy korszerűsített tisztítóállomás is tartozik. Ugyanakkor a községközpont bizonyos pontjain még ki kell építeni a főgerincet, ezt jelenti a bővítés – tájékoztatott Kozma Barna, majd azt is hozzátette, hogy a község többi településén a megyei mesterterv keretében épül majd ki a szennyvízhálózat. 

A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy július 24-én nyújtott be pályázatot az önkormányzat a Környezetvédelmi Alaphoz (AFM) a közvilágítás korszerűsítésére. Kedvező elbírálás esetén 600 LED-égővel ellátott lámpatestet helyeznek el a községben.


Árvízkárok

A júniusi esőzések Marossárpatakon is áradást okoztak, négy ház pincéjébe, illetve két roma negyedi ingatlanba is befolyt a víz.

– A lakók a patakba dobálták a szemetet, emiatt duzzadt meg a víz, és lépett ki a patak a medréből. Az önkormányzat munkagépeivel orvosoltuk a helyzetet. Hajnali négy óráig takarítottuk a sáncokat – mesélte a községgazda. Kozma Barnától megtudtuk, hogy az áradás Pókában egy hidat és több utcát is megrongált. A megyei ellenőrző szakbizottság felmérte a károkat, és 250 ezer lejt állapított meg az utcák javítására. Remélhetőleg az összeg belátható időn belül megérkezik – jegyezte meg a polgármester. 


Nem volt koronavírus-fertőzött a községben

Marossárpatakon egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem azonosítottak a járvány megjelenése óta. Ez annál is inkább szerencsés helyzetnek tekinthető, mivel a járvány elején több országból – Magyar- és Németország mellett Olaszországból is – érkeztek haza külföldi vendégmunkások. A lakosság elég fegyelmezetten betartotta a járványügyi szabályokat – tudtuk meg Kozma Barnától. – Az önkormányzat természetesen felajánlotta a segítségét a karanténidőszakban házhoz kötött, hozzátartozók támogatására nem számítható időseknek, illetve betegeknek. 

– Mindössze 10–20 ilyen jellegű igénynek kellett eleget tennünk, a rászorulókat az élelem és a gyógyszerek beszerzésében segítettük, illetve az is előfordult, hogy valakinek egy más városban kellett szakorvoshoz menni, és kiíratni a gyógyszert, ez esetben a szállítást biztosítottuk – mondta a községgazda. A hivatalnál két hónapig szünetelt az adóbegyűjtés, ez az időszak a kártyás fizetés bevezetésére bizonyult hasznosnak – tette hozzá Kozma Barna.

Dolgoznak az iskolánál


Hamarosan befejeződik a templomjavítás

Körülbelül egy éve kezdődött, és nemsokára befejeződik a marossárpataki református templom javítása – tudtuk meg Stupár Károly lelkipásztortól. 

Tavaly augusztusban tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy a templom tetőszerkezete javításra szorul, a fagerendázatot és a cserépléceket ugyanis megtámadta a szú. A műszaki felmérés a polgármesteri hivatal segítségével készült el. Az önkormányzat hozzájárult ahhoz, hogy minden szükséges engedély meglegyen. 

Először a tornyot tették rendbe, majd a hajó tetőrészének a szerkezeti felújítása következett. A teljes tetőszerkezet-cserét további munkálatok követték: külső-belső meszelés, padlózatcsere, a karzatok és a szószékkorona felújítása. Török László nagyernyei faragóművésztől három tulipánmotívumos faragott csillárt rendeltek, megújult a villanyhálózat, és új központi fűtési rendszerrel is ellátták a templomot. A jelentős értékű munkálat az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával valósult meg. A támogatásért Kozma Barna polgármester és Stupár Károly lelkipásztor a szeptemberi püspöki vizitáció alkalmával mondott nyilvánosan köszönetet. 

A marossárpataki lelkésztől megtudtuk, hogy a kivitelező július végére ígérte, hogy befejezik a templomjavítást, és, bár van némi csúszás, a munkálat a végéhez közeledik. A koronavírus-járvány előtt az istentiszteletek a felújított kultúrházban voltak, ezt követően – a járványügyi előírásoknak megfelelően – a virtuális térben tartották a kapcsolatot a hívekkel, az utóbbi időben pedig a ravatolozó udvarán hirdetik az igét. Stupár Károly szerint ez a helyszín a hívek nagy részét távol tartja, ezért is örvendetes, hogy a templom hamarosan újra megnyithatja kapuit.

A lelkipásztor azt is elmondta, hogy a marossárpataki gyülekezetnek van egy lelkes, templomlátogató része, a hívek 10–11%-a rendszeresen részt szokott venni a vasárnapi istentiszteleteken, és a bibliaórákra is van igény. Idén 13 konfirmandus tett volna bizonyságot hitéről, amennyiben a járványhelyzet megengedi, az ünnepi szertartásra októberben kerítenek sort. 

     Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató