Marosvásárhely – a szabad királyi város

(Folytatás április 29-i lapszámunkból)

Székelyvásárhelyből Marosvásárhely

A kiváltságlevél révén a város véglegesen nevet változtatott. A névváltoztatással kifejezésre juttatta nemcsak joghatósága megváltozását, hanem Marosszéktől és ezáltal a székely jog fennhatósága alóli megszabadulását is. Hiszen a város, mint vásáros hely, földesúrtól független székely területen keletkezett, és Marosszék részeként a szék közösségének és elöljáróságának volt alávetve bírósági, katonai, teherviselési és egyéb vonatkozásban is. 

A lassan fejlődésnek indult, kezdetben csak egyszerű vásáros hely, kereskedelmi és igazságszolgáltatási jogokat és mentességeket szerezve, már a 14. században mezővárossá vált. A megszerzett kiváltságok révén a város fokozatosan kivonta magát a szék fennhatósága alól, szembeszegülve a szék törvényhatóságával. A királyi kiváltságokkal bíró szabad várossá válás folyamatának tipikus esete a Marosvásárhelyé. Egyedüli székely mezőváros, amelynek másfél évszázados szívós küzdelem után sikerült a szék joghatósága alól teljesen függetlenednie és a székkel egyenrangú törvényhatósággá válnia.

A város és a szék szembenállásának legrégebbi ismert megnyilvánulásáról egy 1381. évi oklevélből értesülünk. Ekkor három Vásárhelyre szökött Kolozs vármegyei jobbágyot nem a mezőváros, hanem Marosszék tisztjei fognak el, és sorsuk felől a szék seniorai (vénjei, előkelői) döntenek, nem a város.18 

A székkel szembeni első sikeres fellépése a városnak Mátyás király segítségével történt. A kor szokása szerint, a lakosság peres ügyeit alapfokon a települések választott elöljáróikból alakult bíróságok előtt intézték. A mezőváros ezen jogának a gyakorlásába avatkozott bele rendszeresen Marosszék, ami miatt panasszal az uralkodóhoz fordultak. A kérésüket meghallgató király egy 1470. április 18-án, Budán kiadott rendeletében megtiltotta a szék elöljáróinak, hogy a mezőváros bírója által behajtott zálogot a szék vezetői elvegyék, és elrendeli, hogy Vásárhely lakóit peres ügyben csak a városi bíró és esküdtek elé idézzék.19 

A város belső ügyeibe való beleszólástól eltiltott szék, ami bizonyos jövedelmek (bírságpénzek és más díjak) elvesztésével járt, nem nyugszik bele, és a későbbiekben több esetben áthágja azt. Mindez nem akadályozza meg a mezővárost az önállósága öregbítését célzó kiváltságok elnyerésében, amint azt a bíráskodásra vonatkozó részben a következőkben ismertetni fogjuk. 

A Buda eleste után Erdélybe szorult magyar királyi hatalom Gyulafehérváron, a katolikus püspökségtől elvett székhelyén viszonylag rövid idő alatt kiépíti új központját. A központi hatalom súlyának növelése és a rendszerint gáncsoskodó nemességgel szembeni támpontjai kiépítése érdekében, főként Izabella királyné és fia, János Zsigmond „választott király” várospártoló politikát folytat. Ez a városokkal szembeni gondoskodás különösen érinti a székely mezővárosokat, elsősorban Marosvásárhelyt, amelyeket kivesz a velük szemben hatalmaskodó és egyébként is elégedetlenkedő, lázongó székely székek kezéből, és saját fennhatósága alá helyezi.

A székely városok széki alárendeltségének megszüntetéséről és az uralkodó fennhatósága alá vonásáról az országgyűlés 1559-ben határoz. Azután János Zsigmond oklevélbe is foglalja uralkodói pártfogásba vételüket. A Marosvásárhellyel szembeni uralkodói „gondoskodás” legfőbb bizonyítékai az akkor és a későbbiekben kapott kiváltságlevelek. 

1557 és 1616 között az erdélyi fejedelmek 17 kiváltságlevelet adnak a városnak. Ezek közül kilenc a régi kiváltságok (vásártartás, vámmentesség és önálló bíráskodás) megerősítésére, a többiek az adómentességre, a bírói hatáskör kiteljesítésére, a nemesek és a város közti viszony szabályozására, a kocsmatartásra, az örökösök hiánya miatt tulajdonos nélkülivé vált házaknak, valamint a királyi haszonvételeknek a városra ruházására vonatkoznak. A legfontosabb kiváltságlevele kétségkívül a Bethlen Gábortól 1616. április 28-án kapott szabad királyi városi rangra emeléséről szóló, amely összegzi a város alapvető jogait is.

A Mátyás király idejében kapott és később több alkalommal is megerősített kiváltságlevelek értelmében olyan feltételekkel tarthatott Marosvásárhely hetipiacot és három országos vásárt, amelyeken a szabad királyi városok jogával élhetett. Ez azt jelentette, hogy a vásárokból származó jövedelmeit nem volt köteles más hatósággal megosztania, a vásárhelyi kézművesek pedig a portékáikat vámmentesen szállíthatták az országban, és a helyiek érdekeinek védelmében bizonyos fokig korlátozhatta az idegen kalmárok szabad tevékenységét a városban. 

Ugyanebben az időszakban tanúi vagyunk a város joghatósága kiszélesítésének is. Egy 1576-ban nyert felhatalmazás alapján a polgárok a tanács előtt köthetnek ügyleteket, melyeknek jogi érvényt a város bírája és esküdt polgárai nevében a nótárius által kiállított oklevél biztosít. 1593-ban Báthori Zsigmond engedélyezi az örökösök nélkül elhalt városi lakosok javainak városi tulajdonba vételét.20 Mindez tovább öregbítette a város jogait a széki fennhatóság rovására. 

A nagyobb kiterjedésű vár megépítését megnehezítette a marosszéki székelyek tiltakozása, akik sérelmezték egy számukra idegen jogállású erődítmény beékelődését területükre. A székelyek ugyanis általában idegenkedtek az olyan várak, kastélyok építésétől, amelyek kiestek a székely székek, jelen esetben Marosszék joghatósága alól. A velük szemben folytatott harcban a sors iróniájaként az első támogatást a város, 1603-ban, attól a Giorgio Bastától kapta, akinek katonái két évvel korábban feldúlták és kirabolták azt. Basta 1603. január 28-án kibocsátott rendelettel utasította a Székelyvásárhelyen lakó összes nemest, hogy: „a hajdúk által kirabolt és felégetett iskola és templom restaurálásában és körülötte a városi polgárok által építeni kezdett vár munkálataiban ők is részt vegyenek munkájokkal és költségükkel”.21

Ez a rendelet szolgált jogi alapul a várnál végzett építkezések megtűréséhez. Mivel a várépítéshez fejedelmi engedélyre és országgyűlési jóváhagyásra is szükség volt, a város küldöttséget menesztett a dési országgyűlésre az engedély megszerzéséért. Ott a székelyek hevesen tiltakoznak ellene. Sőt, megfenyegették a várost, hogy széthányják a kastélyt. A krónikás szerint Basta pozitívan viszonyult a városiak kéréséhez: „Basta nevetett és csudálkozott azon, hogy azt mondták a székelyek, hogy nékik azt tartja az ő törvények, hogy a székelységben vár ne legyen”, ugyanis Basta szerint minden faluban jó volna egy kastély vagy erősség.22 Téves lenne úgy értelmeznünk az esetet, hogy a székelyek nem építettek erődöt, hiszen Székelyföldön nagyszámú vártemplom és erősség van, amit a vásárhelyiek fel is hoznak ellenérvként. Mondván, hogy: „Lám, Háromszéken sok kastély van, miért nem hánnyátok el”.23 A vásárhelyi vár azonban méreteiben meghaladta minden eddigi székelyföldi erődítmény nagyságát, és előrevetítette annak, illetve építőjének a széktől való elszakadását.

És a vita tovább folytatódott. A szék küldöttei azzal is érveltek, hogy a terület része a Székelyföldnek. A vár azonban az egyház területén épült, és ezért kénytelenek voltak visszakozni. Engedélyt végül nem az országgyűlés, hanem Bocskai István fejedelem adott.

 

A szabad királyi város jelképei

Az 1616. évi kiváltságlevél címert és pecséthasználati jogot biztosít Marosvásárhely számára. Ezzel kapcsolatban az oklevél megjegyzi, hogy a címerrel a város azelőtt is élt. 

Valóban élt e város az utókor által jól ismert jelvényekkel, a címerrel és pecséttel azelőtt is, vagy nem? Ha igen, az tényleg megegyezett a kiváltságlevélben leírttal?

Ha korábban is használt a város valamilyen címert és címeres pecsétet, az nem lehetett más, mint amelyet az 1500-as évekből származó iratokon fennmaradt pecsétlenyomatok megörökítettek. A legkorábbiként azonosított, címert tartalmazó pecsétet a város által a besztercei tanácshoz 1564-ben intézett okirat őrzi.24 A pecsét mezején lévő címer egy szimmetrikus tárcsapajzsban válltól levágott, egyenes kardot tartó, vállból hasított, páncélos, behajlított jobb kar és a kardon átszúrt szív, ami egy elem kivételével megegyezik a Bethlen Gábor részéről adományozottal. 

Az 1616-os kiváltságlevéllel adományozott címer ovális, zöld olaszkoszorúval övezett, damaszkozott kék mezejében válltól levágott ezüst mázú páncélozott kar, arany markolatú és keresztvasú, kétélű kivont ezüst karddal, mely barna medvefejet és vörös szívet döf át. A kiváltságlevél szöveges részének bal felső sarkában található, 13,7/13 cm nagyságú címerrajzból kitűnik annak színezete is. A címert bíborvörös, arany behajtásokkal díszített kartusba foglalták. Az egész széles kettős karimába helyezve. Az ovális belső karima lila, sötét hullámvonalakkal díszítve, a külső világoszöld. 

Ezt a címert használja a város módosítatlanul évszázadokon keresztül. A címert pedig minden 1918 előtt, valamint 1840-1944 között épült városi középületen és egyéb tárgyakon. Marosvásárhely címerén az első lényeges módosításra 1932-ben került sor, amikor az új államhatalmi keretek között – Nagy-Romániában – politikai meggondolásokból fakadó módosítást végeznek rajta (kiegészítik egy igazságszolgáltatást jelképező mérleggel).

(Folytatjuk)

 

18 SzOkl. IV. 7-8.

19 Mvhely lt, Acta Politica, 1/1470. sz.

20 SzOkl, IV. 119.

21 Soós Zoltán: A marosvásárhelyi vár építéstörténete. In: Marosvásárhely történetéből. Tanulmányok I., Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1999., 103.

22 Nagy Szabó Memorialéja, 152.

23 Uo. 153.

24 Kolozs Megyei Nemzeti Levéltár. Beszterce város lt, 2800/1564. sz.