Marosvásárhelyi barangolásunkat kezdjük a város emblematikus, legrégebbi épületegyüttesénél, a várnál. A Somostető lábánál létesült ferences templom és kolostor körül épült ki a település első erődítménye, a 15. század utolsó évtizedeitől kezdve, Báthory István vajda (1479–1493) idejében. Egy 1487-ben keltezett oklevél a vár nyugati része alatt folyó egykori patakocskát vár árokjának nevezi, ami közvetve utal az említett erődítmény létezésére. Az 1960-as években zajlott régészeti kutatások során a templomtól nyugatra, illetve délre sikerült azonosítani a 15. századi vár tornyait és kötőgátjait. A Vargák bástyája belsejében a korábbi torony alapozására találtak rá, ugyanakkor a 15. századi erődítmény részének minősült a Kapubástya és a Vargák bástyája közötti szakaszon beépített Kis- vagy Báthory-bástya, valamint a déli oldalon, a Szűcsök bástyája előtt, a templom felől emelkedő Lakatosok bástyája is. A vizesárokkal övezett korai erődöv Kapubástyáját a 17. századi új Kapubástya lépcsőházaként hasznosították egy ideig, utóbb, valószínűleg már a 19. század folyamán, lebontották.
Az egykori ferences kolostor erődített kápolnája képezte az ötödik tornyot, amely a vár északkeleti sarkán, a templom szomszédságában állt. E korai vár tornyait egykor kb. 60-70 cm szélességű falak kötötték össze, amelyeket részben felhasználtak a 17. századi vár alapozásánál. Az 1601-1602-es pusztítás ébresztette rá az akkori városi elöljáróságot, hogy veszély esetén nem képes megfelelő védelmet nyújtani a lakosság számára. 1602-től Borsos Tamás, a város akkori főbírája és társai a 15. század végi erődítmény javításával és bővítésével próbálták helyreállítani, bár ideiglenesen, a város védelmét. Előbb a templomot és a kolostorépületet erődítették: a templom ablakait befalaztatták, a kolostorra két kis bástyát és egy felvonókaput építettek, a reformáció után megüresedett egykori cellákat pedig a városlakók védelmére rendezték be. A dúlásokban leomlott Vargák bástyája he-lyére fából egy új tornyot emeltek, továbbá helyreállították a Kapubástya, a Kisbástya és a Lakatosok bástyájának falait is. A helyreállított és valamelyest bővített várkastély területe viszont nem növekedett, ugyanakkor továbbra is sérülékeny volt nagyobb támadások esetén. Hosszas huzavona után Basta Györgytől, utóbb pedig Bocskai István fejedelemtől is engedélyt nyertek egy nagyobb, új vár létesítésére. A tulajdonképpeni építkezés 1612 táján kezdődött, és átnyúlt a 17. század második felére is. Ennek során a vár elnyerte mai szabálytalan ötszögű alakját, melynek sarkain öt bástya, illetve a nyugati kurtináján egy kapubástya emelkedik. Az új erőd téglából épült, de – főként az alapozáshoz – Malomfalván bányászott köveket, a Marosból kitermelt folyami követ, illetve – a Vargák bástyájának építésekor – a szentkirályi pálos kolostor romjaiból származó köveket is felhasználtak. A korabeli írott források rendszeresen tájékoztatnak az éppen zajló munkálatokról, így meglehetősen részletes képet tudunk alkotni az építkezések menetéről. 1612-ben emelik a vár nyugati, a Vargák bástyájától észak felé húzódó szakaszán a kettős falat, amely magába foglalta a korábbi Kisbástyát, valamint az 1613-ban befejezett új Kapubástyát is. A délnyugati sarkon álló Vargák bástyáját csak 1620-ban építették, a 17. század eleji fatorony lebontása után. A vár ellentétes, északnyugati sarkán álló Szabók bástyáját a szabók céhe építtette 1638-1640 között. A vár déli kötőgátja is követte részben a korábbi, 15. századi erődítmény vonalát. A nyugati szakaszhoz hasonlóan, itt is kettős fal húzódott az ún. Szűcsök bástyájáig, amely 1629-ben épülhetett. A bástya előtt, a belső oldalon ma is látható az egykori kastély délkeleti sarkát képező, jóval kisebb Lakatosok bástyája, amelyet a 17. században lépcsőtoronnyá alakítottak. A Szűcsök bástyáján túl egyszerű várfal folytatódik kelet felé, a Kádárok bástyája által megerődített délkeleti sarokig. Ez utóbbi 1631–1633 között épült, ötszögű alapra. A vár keleti és északi szakaszának megépítése átnyúlt a század második felére. A két egyenes kötőgát találkozásánál álló Mészárosok bástyáját 1653-ban kezdték építeni, majd a munkálatok megszakítása után 1656-ban folytatták. Még a bástya alapozása előtt elkészülhetett a keleti és az északi kötőgát is. Az 1658-as tatár betörés idején az új vár már menedéket nyújtott a város lakosságának. Ekkor osztották be végleg a céheket a vár bástyáinak és falszakaszainak a védelmére. A vár első igazi megpróbáltatására azonban, úgy tűnik, csak II. Rákóczi Ferenc felkelésekor került sor: 1703-ban a kurucok ostromolták a várat, amelyet a védők három hónap múlva adtak át nekik. Később a labancok vették át az erődítményt, majd az osztrák katonaság rendezkedett be végleg épületeibe. 1755-ben a várparancsnok kiüríttette a vár területén álló polgárházakat, majd részben ezek falainak újrahasznosításával felépült a parancsnoki lak az északi részen. A század végén felújították az erődítéseket. 1852-től kezdve épült a kapu közelében levő katonai laktanya. A 19. század második felében a bástyák egy részét gabonaraktárként használták, más részében katonalakot alakítottak ki, de volt itt börtön és lőportorony is. Az 1989-es rendszerváltás előtt is katonai célokra használták a központi épületet.
A várfalakon viszonylag kevés feliratos emléket és építészeti díszítőelemet találunk. A Kapubástya emeletén reneszánsz ajtókeretbe vésték az építési évszámot (1613). A Szabók bástyájának déli oldalán két emléktáblát helyeztek el. A jobb oldali tábla mára már részben lekopott latin felirata a céh elöljáróinak a büszkeségét közvetítette, a bástyát Szabó Péter és Tordai Pál városi bíróságának idejében emeltették. Az eredeti felirat szövege magyar fordításban így szól: Előbb írt atyáink semmit sem építve múltak ki, mi, a fiaik azonban a pusztaságba falakat, erősséget építettünk, kezdve Szabó Péter bíróval az 1638. évben és befejezve Tordai Pál diákkal, aki 1640. október havában bíráskodott a városban. A bal oldali töredékes felirat idézet a Vulgata Példabeszédek könyvéből (Példa. 18, 10).
A Vártemplom
A Vártemplomot a ferences rend építtette a 14. század végén, 15. század elején. Szinte másfél évszázadon át, az Erdélyi Fejedelemség időszakában Marosvásárhely egyetlen temploma volt. A Vártemplomot építtető ferencesek 1228 körül, német közvetítéssel jelentek meg a Magyar Királyság területén. A rend erdélyi megtelepedése 1250 körülre tehető. A Vártemplom körül az elmúlt 15 évben végzett régészeti kutatások arra utalnak, hogy a ferencesek feltehetőleg egy királyi vagy vajdai udvarházat vehettek át. A kolostorról szóló első hiteles forrás, amelyben a vásárhelyi ferencesek rendháza is megjelenik, 1332-ből való. Az évszám egybeesik a pápai tizedjegyzékben szereplő Novum Forum Siculorum említésével. A legújabb kutatások szerint a település első említése 1291-re tehető. Az 1400-ban kiadott pápai bulla arról tudósít, hogy a Szűz Máriának felszentelt templom szentélyénél befejeződtek a munkálatok, és a továbbépítés anyagi támogatása érdekében a pápa Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára búcsúengedélyt bocsátott ki a kolostor részére. Elsőként a templom épült fel a sekrestyével, majd valamivel később, az 1430-as években készült el a káptalanterem, illetve a kolostor keleti és északi szárnya. 1444-ben, Julian Caesarini pápai küldött és Hunyadi János közreműködésével a kolostort addig működtető konventuálisok kénytelenek voltak átadni az intézményt a ferences rend obszerváns ágának. Ebben az időszakban épült a kolostor 55 méter magas tornya. 1487-ben említik először a kolostort körülvevő vár árkát (Wararokya), egy telekhatárolás alkalmával. A helytörténet-irodalom az 1492-es évet tekinti a vár első említésének. Báthory István erdélyi vajda 1492. december 3-án kiadott oklevelében azonban Székelyudvarhely szerepel, Vásárhelyről nem tesz említést a forrás. Az 1487-es oklevélben említett várárok a ferences kolostor köré épült vár tartozéka volt, ez az egyetlen említése a 15. századból. Az 1603-as városfalépítésig egyetlen korabeli dokumentumban sem szerepel a vár. 1503-ban említik először a vásárhelyi beginákat (ferences apácák). 1522-ben Hunyadi Kelemen egy breviáriumot másolt le megrendelésre, közvetett módon ez a kolostor könyvmásoló műhelyének (scriptorium) első hiteles említése. 1525-ben Héderfájai Barlabásy Lénárt erdélyi alvajda egy temetkezési helyet igényelt a vásárhelyi ferences kolostorban. 1525-ben 24 barát tartózkodott a vásárhelyi rendházban. A vásárhelyi ferences rendházat 1556-ban oszlatták fel, amikor Székelyfalvi Polyák Boldizsár és Koronkai Mihályfi Tamás nemesemberek megtámadták a kolostort, elkergették az utolsó szerzeteseket, és beiktatták Káli Balázs evangélikus papot. A reformáció alatt az egykori kolostor szerepe megszűnt, és a szükségtelenné váló épületeket lassan elbontották. A keleti szárnyban, az egykori sekrestyében, a sekrestye feletti emeleten és a kápolnában kapott helyet az 1557-ben országgyűlési rendeletre alapított iskola, a református kollégium őse, a Schola Particula. Az erdélyi országgyűlés által 1556-ban hozott határozat Kolozsvár és Nagyenyed mellett Marosvásárhelyt emeli ki mint olyan várost, ahol iskolát kell alapítani. Az iskola az egykori kolostor épületében kezdte el működését 1557-ben, gyakorlatilag egy évvel a kolostor feloszlatása után. A kolostor épületeinek elbontásánál fontos szerepet játszott a város 1601. és 1602. évi ostroma, amikor szinte valamennyi ház megrongálódott, a lakosság elbujdosott, a templomok leégtek. 1604 után elkezdődött a ma is álló városfalak építése, ami hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1658-ig tartott.
A 2006–2009. évi ásatások során előkerült több olyan faépítmény, amely a 14. század eleji kolostornak adhatott otthont. Az egykori rendház legkorábbi azonosított épületei a fából épült raktár, illetve egy feltehetőleg lakásként szolgáló építmény, amelyet a szerzetesek adományként szereztek. Az udvarház valószínűleg királyi vagy vajdai tulajdonban volt. Az ezekkel egykorú, a mait megelőző 14. századi templomot egyelőre nem sikerült azonosítani. A két téglalap alakú faépület a 14. század első felében épült: a várdomb nyugati oldalán azonosított raktárépület a faminták alapján 1303 után, feltehetőleg egy időben az alápincézett, kőalapon álló, többszintes uradalmi épülettel. A raktár valamikor a 14. század közepén tűzvészben megsemmisült, míg az uradalmi házat az 1390-es években bontották el az új kolostor építésével párhuzamosan. A ferences missziókkal, amelyeknek Vásárhely lehetett az egyik kiindulópontja, illetve a Szűz Mária tiszteletére felszentelt templomot búcsújáróhely joggal ruházták fel. Erre utal, hogy a 15. század elején még csak 500 lakossal rendelkező városban egy körülbelül 1000 férőhelyes templomot építettek, feltehetőleg a zarándoklatok idején összegyűlt tömegek befogadására. Az építkezések harmadik szakasza az 1440-es évekre keltezhető, és az obszerváns ferencesek tevékenységéhez köthető. 1442-ben, Hunyadi János támogatásával épült az impozáns torony, illetve több belső átalakításra került sor a keleti szárnyban.
A negyedik és egyben utolsó jelentős építési szakaszt a kolostor erődítése képezte. Az erődítési munkálatok Báthory István erdélyi vajda támogatásával történtek. A kolostor épületeit falakkal vették körbe, az északi és a keleti oldalakon viszont magukat az épületeket használták fel a vár külső falaként. Az 1480-as években épült védművekből egy bástya maradt fenn, a déli fal mentén levő Lakatosok bástyája, amelyhez a 17. századi városfalak építésekor hozzátoldották a Szűcsök bástyáját. A Basta-féle rombolást követően1602-ben használhatóvá tették a templomot, majd 1616-ban ismét javították a kazettás mennyezetet. A szentély megőrizte gótikus jellegét, az egykori kolostorépületekből mindössze a torony, a sekrestye és a káptalanterem szentélyrésze maradt fenn, amelyekben az iskola működött, ezért nem bontották le őket. A templomot legközelebb 1693-ban Teleki Mihály gazdag adományából újították fel, amikor a templomhajó új kazettás mennyezetet kapott. A 18. század második felében az egyházfiak úgy döntöttek, hogy kicserélik a hajó mennyezetét. 1790-ben Türk Antal építészt bízták meg az átalakítások elvégzésével, és az elszámolásokból kiderül, hogy 1791-re el is készült a munkálatokkal. A templombelső ekkor nyerte el mai formáját. Ekkor épül a nyugati karzat, amelyre az 1788–1791 között készült orgonát helyezték. Utóbbi Johannes Prause brassói mester munkája, az orgonadoboz festését Papp Márton piktor készítette. A templom bútorzatát 1835-ben újították fel, lecserélve a tönkrement padokat. A késő barokk, klasszicista stílusjegyeket mutató minőségi munkát helyi asztalosmesterek végezték. A szószék és a felette levő korona gróf Teleki Ferenc közreműködésével 1841-re készült el, és Erdélyi József asztalosmester munkája. Az intarziás díszítésű úrasztalát 1841-ben készítette Bertók Péter asztalosmester Zalányi György adományából. A Vártemplom utolsó jelentős javítása az 1960-as években történt.
