Míg odahaza didergető húsvétról érkeznek hírek, addig itt, a Szentföldön lassan lecseng az eperszezon. Nem tudom, ha hazai „kapsonárok” szedték le, vagy mások, de cukor nélkül is ízletes, és hatalmas darabokat kínálnak a kereskedők minden utcasarkon.
Míg odahaza didergető húsvétról érkeznek hírek, addig itt, a Szentföldön lassan lecseng az eperszezon. Nem tudom, ha hazai „kapsonárok” szedték le, vagy mások, de cukor nélkül is ízletes, és hatalmas darabokat kínálnak a kereskedők minden utcasarkon. A földre lehullott narancsért csak a kelet-európai turista hajol le, holott ez a paradicsomi aranyalma. Azért aranyalma, mert a magyar bibliafordítások korai szakaszában még ismeretlen volt a narancs szavunk. Éppen úgy, ahogyan Virágvasárnapot fordít Károli Gáspár a pálmaágak vasárnapja helyett.
Itt a húsvéti határkerülés helyett egy napra kitör az általános munkakerülés. A széderestet követő napon minden vagy majdnem minden megáll, megfagy, megpihen: nem közlekednek a vonatok és az autóbuszok, bezár valamennyi üzlet és étterem. Lehetnek persze kivételek – ez mégiscsak egy demokratikus ország –, drúzok, arabok működtethetik vállalkozásaikat.
Izraelben a nem vallásosok aránya messze meghaladja a vallásosokét. Mégis, a vallásos ember a szembetűnő számunkra, akik már ezzel az életformával a valóságban nem találkoztunk. Rácsodálkozunk, és azt hisszük, ők vannak többen. Az utóbbiak minden választás sorsát eldönthetik azzal, hogy valamelyik párt mellé állnak, ugyanis az egymással mérkőző politikai erők jóformán egyensúlyban vannak. Ismerőseink kelet-európaiak, ők a nem vallásos közép-bal hívei, akik az elmúlt napokban lezajlott választásokon alulmaradtak.
Ha az ötvenes években a fiatal izraeli állam megteremtésében és működtetésében az európai bevándorlók („hazaérkezők”) voltak többségben, ők adták a politikai és gazdasági elit szinte egészét, mára ez az arány felborult, az úgynevezett szefárdok (spanyol rítusú zsidók) kerültek fölényes többségbe. Ők a szomszédos arab államokból, Észak-Afrikából érkeztek, s leginkább francia műveltséggel rendelkeztek elitjeik.
Megismertünk egy marokkói származású játékprogram-fejlesztőt, aki 1956-ban érkezett Izrael földjére, 16 évesen, és azóta sikeres pályát futott be az elmefejlesztő matematikai játékok alkotásával.
Ha a vallásosokról beszélek, mindenkinek az ismert fekete ruhás, kalapos, tekintélyes fülhajat lobogtató, szakállas zsidók jutnak eszébe. Igen, legkevesebb négy gyermekkel büszkélkedik családjuk, de a hat-hét sem ritka. Itt mindenki arról beszél, hogy a gyerekek után fizetett állami segélyből – tekintélyes összeg végeredményben – élnek, nem katonáskodnak, a fiúk csak a Szentírást és a Szentíráshoz kapcsolódó életviteli szabályokat, a Talmudot és a Tórát tanulmányozzák, kommentálják egész életükön át. Fontos dolgokat tanulnak, de semmi gyakorlati mesterséget nem ismernek. A nők ma már paróka helyett kötött sapkát viselnek, egyetlen hajuk szála sem kellene kilátszodjon, hosszú és előnytelen ruhákban cipelnek maguk után számtalan kisdedet. Ők adják Izraelnek a természetes népszaporulatot, bár az is igaz, hogy az egykori kelet-európai egykék izraeli családjában már három-négy gyerek és számtalan unoka van. Ha bemész egy szupermarketbe, mindenütt sokgyerekes családokba ütközöl, itt nem szólnak rá a gyerekre, ha a földön mászkál vagy ott fetreng, nem idegesek, ha a felnőttek beszélgetésébe beleszólnak, elrángatják a szülőket, nagyszülőket, a felnőttek békésen figyelik a tömegben futkározó kissrácokat. Mindenképpen gyerekközpontú társadalom.
Ez azt is jelenti, hogy a társadalom, véleményem szerint, a múlt helyett a jövő felé fordul, az optimista emberek vannak többségben, akiket nem riaszt az őket körülvevő ellenséges világ. A holokauszt túlélői és azok leszármazottai ma már kevesebben vannak, mint azok, akiket a második világháború népirtása semmilyen formában nem érintett. Sokhagyományú ország, sokféle felfogással, mely az egységülés felé tart. Ha a hagyományok kerülnének túlsúlyba, akkor Izrael nem állam, hanem néprajzi múzeum lenne.
Mikor azt mondom, hogy a jövőbe vetett bizalom határozza meg az ország szemléletét, akkor arra gondolok, hogy minden városban, minden településen daruk fogadnak, magas épületek emelkednek, óriási ütemű a lakás- és iskolaépítés. Fölfelé törekednek, hiszen az ország területe véges, szükség van a termőföldekre is. Nem ritka a 15-20 emeletes toronyház. Egy kényelmes háromszobás lakásért akár másfél millió sékelt is elkérnek. A sékel ma körülbelül ugyanannyit ér, mint a lej. Természetesen a bérek nem romániai színvonalon mozognak.
Egy-egy ünnep előtt a bevásárlási láz viszont nagyon is hasonlít az otthonihoz, minden vacakot megvesznek, rengeteg élelmiszert halmoznak fel, fulladásig tele vannak a mélyhűtők. Sok a túlsúlyos egyéniség itt is.
