Még három magyar érem a végére

A tokiói olimpia utolsó két versenynapja sem múlt el magyar érmek nélkül. 

Ha a kajak-kenu versenyek korábbi döntőiben a férfi kajakosok szállították az aranyérmeket, az utolsó döntőnapon a magyar négyes női kajak is feliratkozott az „aranyos” listára. A Kozák Danuta/Csipes Tamara/Kárász Anna/Bodonyi Dóra alkotta hajó ráadásul történelmet írt, hisz az első magyar egység ebben a sportágban, amely zsinórban harmadszorra lett olimpiai bajnok. A magyar kajak végig az élmezőnyben haladt, bár a táv felénél még csak második volt, a hajrában azonban nagy fölénnyel ért célba. A csapat tagja, Kozák Danuta hatodik aranyérmét szerezte az ötkarikás játékok történetében, ezzel minden idők legeredményesebb magyar női olimpikonja lett. És hogy jobban érezzük, milyen lemondásokkal jár egy ilyen siker, álljon itt egy fél mondat a friss hatszoros aranyérmes győzelem utáni nyilatkozatából: „Sosem könnyű, amikor úgy indulsz el edzésre, hogy a lányod sírva kérdezi, mikor lesz már vége ennek a hülye olimpiának?”

Vízilabdában mind a női, mind a férfiválogatott bronzéremmel zárt. Magyarország női vízilabda-válogatottja zsinórban három negyedik helyezés után szerezte meg végre a bronzérmet az olimpián. Az orosz olimpiai bizottság válogatottja elleni kisdöntőben jól kezdett a magyar csapat, 7-4-re vezetett, amikor valami elromlott a gépezetben, és az oroszok négy, zsinórban szerzett góllal átvették a vezetést. Innen kezdődött a negyedik negyed, amelyben összesűrűsödött az előző négy elveszített kisdöntő valamennyi keserűsége. Vályi gólja tett pontot a gól nélküli periódusra, és a jó védekezés következtében az utolsó percben 10-9-re vezetett Magyarország. Az utolsó támadásra az oroszok lehozták a kapust, azonban nem tudták megjátszani az emberelőnyt, a lövés elakadt a blokkon, Magyari pedig az üresen maradt orosz kapuba küldött kapusgóllal tett pontot a mérkőzés végére. 11-9 és bronzérem.

A férfiak Spanyolország ellen játszottak a bronzért. Az első két negyedben egyik fél sem bírt a másikkal, a vezető gól után rendre jött az egyenlítés, és a félidőben 5-5 volt az eredmény. Mindez azonban olyan körülmények között, hogy a magyar csapat ellen szinte kétszer annyi kiállítást ítéltek a játékvezetők. Ez azonban csak még elszántabbá tette Hosnyánszkyékat, és Nagy Viktor meg a blokk lezárta a második félidőben a kaput – akár kétszeres hátrányban is. A magyar csapat négy játékosa pontozódott ki a végére, gólt azonban csak a magyarok lőttek: egyet, aztán még egyet, majd egy harmadikat is. Kétségbeesett lépésre szánta el ekkor magát a spanyol kispad, lehozta a kapust, azonban egy kontra után ez üres kapus magyar gólt eredményezett, és 9-5 után már egyik csapat sem erőltette.

Néhány szó a többi magyar és román eredményről

Atlétika. Nem tudta megismételni selejtezőkben elért eredményét, a 83,30 métert a gerelyhajító Alexandru Novac, noha azzal akár dobogóközelbe kerülhetett volna. A döntőben csak 79,29 méterre szállt a sporteszköz, így az első három kísérlet után nem folytathatta. Összesítésben a 11. helyen végzett.

Birkózás. Nem volt képes érvényesíteni az esélyét a vigaszágon a 65 kg-os szabadfogású birkózó, a magyar színeket képviselő Muszkajev Iszmail. A dagesztáni származású sportoló az első szombati találkozón az utolsó percekig nyílt csatában legyőzte a mongol Tulga Tumur Ochirt, a bronzmeccsen viszont vereséget szenvedett az orosz Gadzsimurad Rasidovtól, így ötödik lett.

Kajak-kenu. Kajak-kenuban az utolsó négy szám döntőit rendezték. A női kettes kenu 500 méteres számában Balla Virág és Takács Kincső az elődöntőt a harmadik helyen végezte, így ott lehettek a fináléban, amelyben az ötödik helyet szerezték meg. Férfi egyes kenu 1000 méteren Adolf Balázs ötödik lett az elődöntőben, Románia képviseletében Cătălin Chirilă hatodik a másik elődöntőben, így mindketten a B döntőbe kerültek. Ebben Chirilă a harmadik, Adolf a 7. helyen végzett, így a végső rangsorban a 11., illetve a 15. helyen zártak. A négyes férfi kajak 500 méteren a Nádas Bence/Beke Kornél/Csizmadia Kolos/Totka Sándor magyar csapat a vigaszfutamból jutott a döntőbe, itt pedig a hetedik helyen végzett. 

Öttusa. Nem sikerült az éremszerzés a magyar férfi öttusázóknak. Már a körvívásban jelentős hátrányba került a két magyar versenyző, elsősorban Kasza Róbert, de Marosi Ádám is 30 pontra maradt el a vezető brit Choongtól. Utóbbi lovaglásban és úszásban próbált közelebb kerülni, de így is 31 másodperc hátrányból kezdte a lézerfutást. Kaszának, akinek a lovaglás sem sikerült, gyakorlatilag az utolsó kombinált szám előtt már minden esélye elszállt. Marosi végül húsz másodpercre csökkentette az aranyérmes mögött a hátrányt, és 6. helyen érkezett célba, Kasza pedig a 26. helyen. 

Véget ért minden idők legfurcsább olimpiája

A vasárnapi záróünnepség pontot tett a második tokiói olimpia végére, amely minden idők legfurcsább olimpiájaként vonul majd be a sporttörténelembe. Nem csak azért, mert páratlan évben, az előzőtől öt év távolságra, és három évvel a következő előtt (bár nevében megmaradt a 2020. évi játékoknak), hanem azért, mert nézők nélkül, rendkívüli körülmények között zajlottak a versenyek.

El lehet gondolkodni azon, hogy ha nem éppen Japán az, amelynek az olimpiarendezési szándékába beleköpött a világjárvány, milyen lett volna az olimpia, egyáltalán lehetett volna-e máshol ilyen feszes szervezést biztosítani, másnak rendelkezésére állt volna-e az a pénz, amibe a járványügyi megelőző intézkedések kerültek, és amit a jegyárusításból származó bevétel kiesése jelentett? Aligha. Japán és a japán fegyelmezettség érdeme az, hogy egyáltalán lezajlottak a játékok, ráadásul hatalmas ellenszélben, a lakosság körében – a járványügyi helyzet miatt – mindössze 30%-os támogatottsággal.

Tokió nem erre számított – és nem ezt érdemelte. Mint ahogy a sportolók sem, mert a vírus teljesen felborította a felkészülés rendjét. Ha a játékokat tavaly rendezik, nagyon sok versenyen más eredmény született volna, hisz vannak olyan bajnokok, akik a tavaly például sérülés miatt nem lehettek volna jelen, és olyan sportolók, akiknek egy évvel később érkeztek a játékok a kelleténél.

De hát minden szép lassan történelem, az olimpiai legendárium részévé válik, mint ahogy manapság is rácsodálkozunk a játékok hőskorának a történeteire. A legnagyobb eredmény, hogy egyáltalán megrendezték az olimpiát, és nem maradt el, mint a világháborúk idején, és zárójelben az a kérdés is felmerül, hogy mégis, talán már egy éve meg lehetett volna-e rendezni, hisz Japánban éppen az olimpia napjaiban döntött a tavalyinál lényegesen nagyobb számokkal rekordokat a járvány…

A záróünnepségre is az egész olimpiára jellemző korlátozások nyomták rá a bélyegüket. Miután a járvány miatt a saját versenyszám befejezése után legfeljebb két nappal mindenkinek el kellett hagyni az olimpiai falut, sok ország egyetlen sportolója sem tudott már részt venni az ünnepségen. Ezúttal sem voltak tömegeket megmozdító koreográfiák, azonban a kötelező programpontok nem maradtak el. Levonták az olimpiai lobogót, átadták Annie Hidalgo párizsi polgármesternek, kialudt a láng, és elhangzott a viszontlátásra Párizsban, 2024-ben.

Tokió pedig maradt a hiányérzettel és a költségvetésben keletkezett hatalmas űrrel, ám mindenképpen sokkal kisebbel, mint ha törlik a játékokat.