2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lejártak az ünnepek, beléptünk az új esztendőbe. Enyhe időjárással, hó nélkül, lassan indul az élet Marosvásárhelyen. Nem is csoda, hiszen nagyon sok intézményben január 3-án sem dolgoztak, így a nagy kezdés január 6-ára tolódik el, amikor újra megtelnek az iskolák padjai, s a közintézmények is kinyitják kapuikat.

Fotó: Nagy Tibor


Lejártak az ünnepek, beléptünk az új esztendőbe. Enyhe időjárással, hó nélkül, lassan indul az élet Marosvásárhelyen. Nem is csoda, hiszen nagyon sok intézményben január 3-án sem dolgoztak, így a nagy kezdés január 6-ára tolódik el, amikor újra megtelnek az iskolák padjai, s a közintézmények is kinyitják kapuikat. Szóval tegnap még nagyon vakációs volt a hangulat a városban, az utcákon kevesen jártak, a gépkocsiforgalom is ritka volt, ami nagyon jól jött, hiszen sokkal könnyebb így haladni. A csend ellenére a városnak voltak forgalmasabb övezetei, például a korcsolyapálya vagy a somostetői állatkert. A kíváncsiság vitt el mindkét helyre, és nem bántuk meg.

Az állatkert nem hibernál

Az állatkertben amolyan késő őszi hangulat fogadott, a maradék hó csak foszlányokban fehérlik. A látogatói forgalom a délelőtti órákban gyér volt, de déltájt már egyre több gyermekes család, állatbarát érkezett, akik ilyenkor is kíváncsiak az állatkert lakóira. – Karácsony és új év másodnapján közel ezren lépték át az állatkert kapuját. Jó, hétvégihez hasonló volt a látogatottság – mondta Makkai Réka, az állatkert referense.

Új év kezdetén arra voltunk kíváncsiak, milyen évet zártak, nőtt-e az érdeklődés az állatkert iránt. – Jó évet zártunk, hiszen több mint 160 ezren keresték fel az állatkertet, s ez a szám növekvő tendenciát mutat. Tavaly gyarapodott az állatállományunk is, kicsinyek jöttek a világra, s ezzel a majom- és dámszarvascsaládok szaporodtak. A közelmúltban két nílusi krokodil kapott új otthont a halas akváriumok mellett. Jövőre újabb állatokkal gazdagodik az állatkert, de hogy mivel, azt nem áruljuk el, hadd legyen meglepetés – számolt be a referens.

A negyvenhektáros állatkertet érdemes végigjárni, hiszen kedves a barna macik játéka – nem hibernálnak! – , az óriásmacskák, a szibériai tigrisek elegáns sétája, a szarvas-, az őz- vagy éppen a farkascsaládok látványa. Tányát is meglátogattuk, aki a gyerekek örömére továbbra nem hagyott fel a ritmikus tánclépésekkel. Róla megtudtuk, hogy nagyon jól alkalmazkodott marosvásárhelyi otthonához, nagyon jó viszonyban van a gondozókkal, szemmel láthatóan örül nekik, amikor a közelébe kerülnek, szóval megszokta az új helyét. Nem is csoda, hiszen luxuslakosztályt kapott.

Az állatkertbe továbbra is változatlan a belépő ára, felnőtteknek 5, gyerekeknek 2 lej.

Napi kétezer korcsolyázó

A másik vakációs attrakció a ligeti gyermekvárosban kiépített korcsolyapálya. Itt nagy a forgalom, a sürgés-forgás. Január 2-án beindult az élet, s tegnap a déli órákban is jó sokan korcsolyáztak.

A felnőttek 10 lejért, a gyerekek 8 lejért kétóránként léphetnek jégre. Az első turnus fél 10 órakor, aztán 11.30-kor, majd 14, 16, 18 és 20 órától. A 3 évesnél kisebbeknek ingyenes a belépő, míg az egyetemisták Studcard birtokában húszszázalékos kedvezményben részesülnek. Korcsolya is bérelhető, 12 lejért.

Kicsik, nagyok egyaránt kedvelik a siklást. Gyerekek szülőkkel, nagyszülőkkel rótták a köröket, hiszen a téli sportok öröme nem kizárólag a gyermekek kiváltsága. Sőt, a nagymamáknak, nagytatáknak is jólesik egy kicsit visszakorcsolyázni a gyermekkori pályákra.

– A vakációban nagyon sokan jöttek ki a korcsolyapályára, átlagban napi 2000 fizető korcsolyázóval számolunk. Tegnap 20.000 lejes bevételünk volt. Idén nagyon jól szervezett a korcsolyázás, a gyerekeknek sátrat állítottunk fel, hogy védettebb helyet biztosítsunk a kezdőknek. Jól bevált a korcsolyaélező és -kölcsönző szolgáltatásunk. Nagyon sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Az egész pályát térfigyelőkkel láttuk el, így a szülők nagy monitorokon követhetik gyerekeiket. A biztonsági őrök résen vannak, hogy kellemetlenség ne forduljon elő. A pályát március elsejéig üzemeltetjük, addigra már mindenki kikorcsolyázza magát, sőt meg is unják, hiszen akkorra a tavaszt várják – mondta Cârcu Ioan üzemeltetőfelelős.

A vakáció utolsó napjaiban érdemes tehát Marosvásárhely szabadidőközpontjait felkeresni, szórakozni, kikapcsolódni, hiszen hétfőn kezdődik az iskola, s akkor már kevesebb idő jut az efféle időtöltésre.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató