2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint két héttel a helyiek megkérdezése után sem döntötték el Erdőszentgyörgyön az iskolai bentlakás épületének további sorsát. Az önkormányzat június elején arra kért választ a helyiektől egy internetes véleményfelmérés nyomán, hogy lebontsák-e vagy felújítsák a rossz állapotban levő épületet. A szakemberek elemzése arra mutatott rá, hogy jóval többet kellene az ingatlan felújítására költeni, mint egy új elkészítésére, másrészt jelenleg nincsenek olyan pályázati források, amelyeket meg lehetne szerezni a felújítás fedezésére, ugyanis az önkormányzatnak erre jelenleg nincs pénzügyi eszköze.

A kérdés azért vált időszerűvé, mert a település központjában, a Rhédey-kastély mellett álló épület két zöldövezetet választ el egymástól, egyiket éppen újjáépítik, a másikat is hamarosan felújítják, átalakítják pályázati források felhasználásával. Az önkormányzat elektronikus kérdőívét 737 személy tekintette meg, közülük 203 (a megtekintők 27 százaléka) válaszolt a kérdésekre. A válaszadók 60 százaléka nő volt, legtöbben (27 százalék) a 21–27 évesek korosztályába tartozók adtak választ. A két hétig tartó felmérés nem hozott egyöntetű jelzést a lakosság részéről, ugyanis 101 személy a lebontás, 102 pedig a felújítás mellett tette le a voksát.

Akik a lebontást választanák, azzal érveltek, hogy az épület rossz és veszélyes állapotban van, nincs kihasználva, rontja a kastély és környezete képét, felújítása sokkal többe kerülne, mint egy másik bentlakás építése, ráadásul egy új épület javítaná a zöldövezet képét. A felújításpártiak azt hozzák fel indokként, hogy az épület a kastély és történelmünk része, egy jelkép, műemlék. Egy részük szerint más, esetleg turisztikai célra is fel lehetne használni felújítása után, de néhányan fontosnak tartják a bentlakás további működtetését is, hogy megtartsák az iskolában a diáklétszámot. Többen is egyetértenek azzal, hogy az épület felső szintjét le kellene bontani, de a pincerészt érdemes volna megtartani.

A kérdés nemcsak a válaszadókat, hanem a helyi tanácsosokat is megosztotta – tudtuk meg Csibi Attila Zoltán polgármestertől. A városatyák is kézhez kapták a felmérés eredményét és a kapott válaszokat, hogy értelmezhessék, majd a múlt héten napirendre is tűzték a kérdés megtárgyalását, de döntés nem született. A polgármester úgy véli, hogy sok hasznos visszajelzést szűrtek le a válaszokból, és július folyamán mindenképp döntés születik arról, hogy mi lesz az épület további sorsa, megmarad-e vagy lebontják.

Egyforma arányban osztja meg a közvéleményt az épület jövőjének kérdése  

(Fotó: facebook.com/Csibi Attila Zoltán)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató