2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amint arról többször beszámoltunk, Marosszentgyörgyön egész hetet betöltő rendezvénnyel adóznak a névadó emlékének. A hétfőn kezdődött ünnepségsorozat gazdag programot kínált-kínál minden korosztálynak.

Fotó: Vajda György


 

Amint arról többször beszámoltunk, Marosszentgyörgyön egész hetet betöltő rendezvénnyel adóznak a névadó emlékének. A hétfőn kezdődött ünnepségsorozat gazdag programot kínált-kínál minden korosztálynak.

Szerdán két fontos esemény volt. Pályázati támogatással sikerült a községben 15 utcát leaszfaltozni, ezek közül hármat fel is avattak. Az Akácos utcában akácfát ültettek, a Márton Áron utcát Baricz Lajos helyi plébános is megáldotta, majd az avatón résztvevők egy vállalkozónak köszönhetően ingyenfagyit kaptak. A legérdekesebb a Borzás utca avatója volt, ahol a friss aszfalton futóversenyt rendeztek. S a versenyzést – annak ellenére, hogy nem vitt magával sportmezt – a polgármester sem úszta meg: mezítláb vállalta a rövid távú atlétikai megmérettetést.

Este ismét a kulturáé volt a terep, s ahogy már hagyományosan ebben az időszakban szokás, Baricz Lajos atya fogadta azokat az alkotókat, akik visszatérő vendégek. Mert Fülöp Jenő fotóművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagja tavaly és az idén is elhozta és kiállította friss munkáit, s Moldován Irén tanárnő is újabb könyvvel rukkolt elő.

A rendezvény megnyitásaként Sófalvi Szabolcs polgármester elmondta: a mindennapi adminisztrációs tevékenység, a községfejlesztés mellett az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a szellemi örökség ápolására, ezért örömmel karolják fel minden évben a két említett szerzőt, hogy valamilyen alkotással ajándékozzák meg a szentgyörgyieket és nem csak.

Fülöp Jenő fényképeiről Bálint Zsigmond fotóművész, a fotóklub tagja beszélt, s mivel az esemény a klub névadójának, Marx József születésének a 100. évfordulóján volt, a fotós a nagy előd, klubalapító munkásságát is ismertette röviden. Fülöp Jenő az idén a falu életét, a hagyományőrzést tükröző fotókat állított ki. Vajda György, a Népújság munkatársa, a fotóklub tagja arra volt kíváncsi, hogy miként kezdte Fülöp Jenő a fotózást, mi készteti alkotásra, milyen sikerei voltak.

Moldován Irén tanárnő tavaly prózakötetet mutatott be, az idén versekkel jelentkezett, illetve, ahogy a címben is jelezte, egyszerű rímes gondolatokat vetett papírra és jelentetett meg a polgármesteri hivatal támogatásával. A versekről Molnár Éva magyartanárnő beszélt. Többek között kiemelte, hogy ezek az élet alkonyán levő, vívódó ember legbelsőbb vallomásai szeretetről, családról, emberségről, barátról, Istenről, hazáról és otthonról, egyfajta elmélkedés az egyéni boldogságkeresésről.

S ha már a tanárokról volt szó, akkor az idén, megkésve ugyan, de a község díszpolgári címmel tüntette ki azt a Pupp József TANÁR URAT, aki több mint 60 évtizeden át szolgálta az alma matert, s ebből 30 esztendőt Marosszentgyörgyön és Marosvásárhelyen oktatott, de legfőképpen nevelt. S nemcsak nevelt, hanem jelentős elkötelezettje volt az erdélyi magyar kórusmozgalomnak is, számos kórus alapítójaként és vezetőjeként. Molnár Éva tanárnő méltatásából az is kiderült, hogy több mint 5000 fiatalt tanított nyugdíjazásáig, és utána is nagyon sok diákot irányított a magyar nyelv művelésében. Írásaival, feladatsoraival sokáig a Népújság munkatársa volt. Érdemeit az Erdélyi Magyar Pedagógusszövetség, de még a román állam is elismerte.

A díszoklevelet Sófalvi Szabolcs polgármester nyújtotta át Pupp József fiának, unokájának és menyének (fotó), majd a maros-szentgyörgyi Kolping családosok egy kötettel adóztak a hajdani tiszteletbeli tag emléke előtt.

A rendezvényen fellépett a Jubilate Deo és a Kolping család énekkara, Szántó Árpád trubadúr, szavalt Pataki Ágnes, Kacsó Dávid énekelt, Dézsi Hunor furulyázott, a jó hangulatról pedig a házigazda műsorvezető, Baricz Lajos atya gondoskodott.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató