2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jól döntöttek azok, akik idén is hűségesek maradnak az Erdélyi Kárpát-Egyesülethez, előfizetnek vagy rendszeresen megvásárolják kiadványát, az Erdélyi Gyopárt. 

A kéthavonta megjelenő kiadvány ezúttal is képanyagban gazdag, tartalmában színes, a kikapcsolódás lehetősége mellett gondolatébresztőként is szolgál. Így például elgondolkodhatunk az Erasmus+ projekt házi csokival és életképes nyelvtudással című beszámolót olvasva, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy a fiatalok világot lássanak, természetszeretetet tanuljanak. A Zsigmond Enikő Kőváry László-díjas lett című írás arra irányíthatja a figyelmet, hogy igen, érdemes, van elismerés, mely erőt ad a munka folytatásához. Néha jobb lent, mint fent? – ezen a kérdésen érdemes elgondolkodni, és nem csak a fericsei csontbarlang viszonylatában. Ha a külföldi utak tervezése nehézkes is mostanság, nem muszáj a házban ülni, hisz országhatárokon belül is akad bőven látnivaló. A szabadságtervezéshez adhat ötletet a Három nap Háromszéken beszámoló, a maroshévízi Bánffy-fürdő bemutatása, a gombaismertetők sora vagy a Hazajáró friss kínálata: Nyár végi kalandozások a Gyimesektől Mezőségig.

Ha a fiatalok számára szeretnénk jó példával szolgálni, érdemes az asztalon „felejtenünk” a friss Gyopárt, a megújuló energiaforrásokhoz kinyitva, hogy az  iskolások szeme azon megakadhasson. Felnőttként újra elmerülhetünk a mesék világában. A Fele se mese folytatódik, a valóság természeti és ember alkotta szépségei kínálják magukat a kiadványban.

A rémhírek hatásának csillapítására, a derűlátásra a szerkesztők tudnak egy gyógyszert: Erdélyi Gyopár néven megtalálható az EKE tagszervezeteinél.

Az előfizetésről vagy vásárlásról érdeklődni Marosvásárhelyen az ekemvh@ekemvh.ro e-mail-címen vagy a 0749071453 telefonszámon lehet. 

Személyesen pedig az EKE-székházban (Dózsa György út 9. szám, III. emelet) szerdánként 19–20 óra között.





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató