2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyardellőiek és a szentmargittaiak álma teljesült, hogy ők is át tudnak járni a Maroson, hisz árvíz esetén körbe kellett menniük. 


A magyardellőiek és a szentmargittaiak álma teljesült, hogy ők is át tudnak járni a Maroson, hisz árvíz esetén körbe kellett menniük, sőt volt olyan eset, hogy Bánd felől kellett megközelíteni a két települést, válaszolta kérdésünkre Simon István, Szentpál község polgármestere.
– Uniós alapból nyertünk pályázatot. Áprilisban járt le a közbeszerzés, most már hál' istennek a hídnak a gerendái fel vannak téve. Ez a híd nemcsak a lakosság megmaradását fogja elősegíteni, hanem a települést is fejleszti, hisz amíg a hídnak nem fogtunk neki, rengeteg terület maradt parlagon, de most már, alighogy nekikezdtünk a munkának, a területek 99 százalékban meg vannak dolgozva.
A községvezető szerint egyre több az érdeklődő földbérlő most, hogy az megközelíthető, mert a mezőgazdasági területek jó minőségűek. – Nemcsak híd lesz itt, hanem 7 kilométer utat is elkészítünk, így
a község központjával Magyardellőt és Szent-margittát össze fogjuk
kötni.
Magyardellőn 200 körül, Margittán 350-en laknak
– tudtuk meg a továbbiakban. Magyardellő, sajnos, árvízveszélyes, évente négyszer-ötször is árvíz fenyegeti, és mivel nem volt közlekedési lehetőség sem, a magyardellői fiatalok az évek során elmentek a faluból. Most úgy látom, hogy az elvándorlás stagnál, sőt, már költöznek vissza, sokan vásárolnak házat. A biztonság most már megvan, mert 2011-ben befejeztük a gátrendszert, a töltések elkészültek, és az árvízproblémák is megoldódtak ezáltal.
Margittán és Magyardellőn is elkezdték az ivóvíz bevezetését. – Korábban úgy gondoltuk, hogy a Maros alatt fúrunk át. A munkálatok meglepően jó ütemben haladtak, így a hídon át tudjuk vinni. A főcsövek már le vannak rakva, de sajnos, ott leállítottuk a munkálatokat. A csatornázást már az idén szeretnénk elkezdeni, minden kis pénzünket erre fordítjuk, csakhogy késik a pénz a környezetvédelmi alaptól, még a tavalyi számlákat sem fizették ki, ez hátráltat minket is, az építőt is. Az emberek várják a vizet, de sajnos, az idén nem sikerült ezt megoldani. A szárazság idején gond volt az ivóvízzel, szerencse, hogy közel van a Maros, s az állatokat abból itatták. Margittán is, Dellőn is jövőre befejezzük a vízhálózat kiépítését, és utána majd a kohéziós alapokból biztos, hogy lesz lehetőségünk pályázni, hogy a csatornázást is megoldjuk. A csatornázás
a községközpontban és Kerelőn készült el, mind a két szennyvíztisztító állomás működik, készen állnak a rendszer beindítására, tájékoztatott Simon István polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató