Megszületett Kolozsváron

De Vásárhelyen nőtt fel, teljesedett ki, és vált az erdélyi magyar kultúra egyik megkérdőjelezhetetlen sikertörténetévé.

Fotó: Nagy Miklós Kund

De Vásárhelyen nőtt fel, teljesedett ki, és vált az erdélyi magyar kultúra egyik megkérdőjelezhetetlen sikertörténetévé. Az intézményes magyar színészképzés marosvásárhelyi fellegváráról van szó, amelyet ma Művészeti Egyetem néven ismerünk, de amelyet, ha beszélnek róla, sokan mostanság is valamelyik korábbi elnevezésén emlegetnek. Gáspárik Attila színházigazgató, az egyetem professzora a fenti címen könyvet írt róla, pontosabban az alapítás körülményeiről, az intézetben elkezdett oktatás, képzés sajátosságairól, arról, amire az indulás egykori részesei, tanúi abból az időszakból emlékeznek. Az Ábel Kiadó frissen megjelent kiadványát a szerző mutatta be a múlt hét végén a Stúdió Színház előcsarnokában számos érdeklődő jelenlétében tartott vetített képes, érdekes előadáson. Néhány olyan információval, közérdeklődésre számot tartó tudnivalóval is szolgált, amelyekkel a kötet dokumentumokat közlő Függelékében nem találkozunk. Például korabeli szekubesúgói jelentést is bemutatott, ezt azonban csak mellékesen, hiszen ennek az általa is kutatott jelenségnek a színházi vetületeiről bizonyára majd újabb könyvben lesz részletesebb mondandója. Van türelme, nem sieti el a dolgokat. Ennek a mostani munkájának a zöme is régebbi keletű. Az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről készített tizenegy interjút, a „hőskorban” történtek hajdani szereplőivel folytatott hosszabb beszélgetéseket 1996-ban, az intézet fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmával rögzítette, és csak most kerülnek így együtt az olvasók elé. A dátum kapcsán azt is megjegyezhetjük, hogy a közhiedelemmel ellentétben, amely valahogyan többnyire 1948-hoz köti a kolozsvári Művészeti Intézet létrejöttét, Mihály király rendelete, amely szentesítette az Állami Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola létrehozását, 1946. április 9-i keltezésű. Az újonnan indult színművészeti intézet lényegében a korábbi Magyar Királyi Kolozsvári Zenekonzervatórium Színész Iskolájának a folytatója.

Nyilván arra is kíváncsi lehet a közönség, 1953-ban miért, miképpen került hirtelen Kolozsvárról Marosvásárhelyre a főiskola. Mi a magyarázata annak, hogy augusztus közepén váratlanul közölték a vezetőséggel a költöztetésről szóló döntést, és októberben már Vásárhelyen kezdődött a tanítás? Egyértelmű választ nem kapunk a kérdésre. Gáspárik a bemutatón is elmondta, hogy az egész könyv folyamatos kérdésfelvetés. Amint egy dologba beleásta magát, újabb meg újabb tisztázandó kérdések adódtak. Bizonyos feleletek kimondatlanul is megfogalmazódnak az olvasókban. De ennél még fontosabb, hogy a beszélgetések megragadnak, olvasmányosak, hangulatosak, anekdotákat is bőven kínálnak a színház színes, romantikus, olykor romantikátlannak tűnő világából. Egyfajta kordokumentum is a Gáspárik-féle oral history. Kiváló egyéniségeket, színészlegendákat szólaltatott meg a szerző, dicséretes az a képessége, ahogy meg tudja nyitni, önvallomásra bírni a beszélgetőtársakat. A névsor önmagáért beszél: Csíky András, Földes László, László Gerő, Lohinszky Loránd, Marosi Ildikó, Moldován István (Potyó bácsi), Orosz Lujza, Senkálszky Endre, Tanai Bella, Taub János, Zsigmond Ferenc. Többen már nem élnek közülük. De ma is van mondanivalójuk számunkra. Már csak értük is érdemes volt kiadni ezt a figyelemre méltó kötetet.