Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-10-21 16:00:00
Október folyamán megfigyelhető volt, hogy meredeken nőtt az arany ára, ezzel egy időben pedig azt is látni kell, hogy egyre többen vásárolnak – mind magánszemélyek, mind pedig országok – a nemesfémből. Ennek fényében pedig felmerül a kérdés, hogy biztonságos-e, illetve megéri-e aranyba fektetni.
Érdemes árnyalni a képet, ugyanis az arany árfolyama a történelem során mozgékony volt, voltak olyan időszakok, amikor meredeken emelkedett, de olyanok is, amikor stagnált vagy csökkent, mutatott rá dr. Nagy Bálint Zsolt közgazdász, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának oktatója, aki azt is hozzátette, hogy az aranyat a kockázat és a hozam szempontjából leginkább a részvényekhez lehet hasonlítani, ami azt is jelenti, hogy nem kockázatmentes.
Az arany árát tekintve megfigyelhető egy fordított mozgás, vagyis amikor jól megy a részvénypiac, emelkednek a tőzsdeindexek és a kötvényhozamok, akkor az arany ára visszafogott, jelenleg viszont teljesen más a helyzet: az arany ára szinte történelmi csúcsra ért, ilyen szintet az 1980-as években az olajválság idején tapasztalhattunk, mutatott rá a szakember, aki szerint ez nem véletlen, ugyanis a válsághelyzetek idején a befektetők gyakran az aranyba menekítik a pénzüket, mivel ezt gondolják biztonságos eszköznek.
A jelenlegi gazdasági helyzet egyik kulcstényezője az alacsony kamatkörnyezet, az elmúlt öt évben alacsony szinten maradt az alapkamat, nemcsak Romániában, hanem az amerikai és európai jegybankok esetében is, ennek következtében pedig a befektetők magasabb hozam után néznek. Így az arany és a részvények is vonzóbbá váltak számukra, mondta dr. Nagy Bálint Zsolt, aki arra is rámutatott, hogy azt nem tudni, miért az utóbbi fél évben ugrott meg az arany ára, hiszen az alapkamatok már sokkal több ideje alacsony szinten vannak, a szakértő szerint buborékgyanús az arany árának növekedése. Ami viszont új fejlemény, és valóban erősen befolyásolhatja a keresletet, az a geopolitikai feszültségek erősödése – például a kereskedelmi háborúk vagy Trump adminisztrációjának vámintézkedései –, ilyen időkben a befektetők jellemzően menekülőeszközöket keresnek, és az arany ezek között mindig is ott volt, emelte ki a BBTE oktatója, aki azt is hozzátette, hogy a dollár is már több mint egy éve gyengélkedik, jelentősen csökken az árfolyama más valutákkal szemben, ez pedig szintén hozzájárulhat az aranyár emelkedéséhez.
Röviden: egyáltalán nem. Sokan úgy gondolják, hogy mivel fizikai formában is bányásszák, és kézzelfogható, ezért biztonságos, de ez félrevezető, mivel az arany árfolyama is ki van téve a piaci hangulatnak, pont úgy, mint bármely más eszköz, ráadásul egy jelentős korrekció lehetősége is fennáll, nyomatékosította dr. Nagy Bálint Zsolt, rámutatva arra, hogy ha valaki aranyba fektet, akkor számítson arra, hogy idővel visszaesés jöhet.
Aki szeret kockáztatni, és rendelkezik szabadon felhasználható befektetési összeggel, annak az arany még mindig jó lehetőség lehet, legalábbis rövid és középtávon, de tisztában kell lenni azzal, hogy nem kockázatmentes. Ha valaki biztonságos befektetést keres, akkor az állampapírok fele érdemes fordulnia, hiszen azok tekinthetők a legbiztonságosabb befektetési formának, fogalmazott dr. Nagy Bálint Zsolt. Bár nincs olyan, hogy teljesen kockázatmentes befektetés, az amerikai kincstárjegyek, valamint Romániában a Tezaur és a Fidelis állampapírok biztonságosnak számítanak. Összességében viszont nincs egy általános recept, az, hogy aranyba, állampapírba vagy részvénybe érdemes-e befektetni, nagyban függ attól, hogy mekkora az egyéni kockázatvállalási hajlandóság.
Fiatalabbaknak, akiknek van olyan megtakarításuk, amit nem a napi kiadásokból vesznek el, ajánlhatók a kockázatosabb eszközök, például részvényindexek vagy arany. De azoknak, akik biztos hozamot keresnek – például nyugdíj céljára vagy megtakarításra –, inkább az állampapírok ajánlottak, fogalmazott a közgazdász, hozzátéve, hogy a Fidelis euróban kibocsátott kötvényeinek hozama például meghaladja az eurózóna inflációját, így reálértékben is gyarapodást jelenthet. A lejben kibocsátott változat sajnos nem ilyen kedvező – ott a hozam kicsivel elmarad az inflációtól.
Ha valaki aranyat szeretne venni, akkor több lehetősége is van. Egyrészt a legmodernebb forma az ETF, amit akár „elektronikus aranynak” is nevezhetünk, ez elsősorban a fiatalabb generációnak lehet kényelmes, ha viszont valaki nem tudja, hogy hol vásárolhat ilyent, kérjen segítséget a gyermekeitől, unokáitól, hiszen ők nagy valószínűséggel tisztában vannak ezzel, fogalmazott a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának oktatója. Egy másik forma az arany vásárlására a fizikai arany, például aranyrudak, amelyeket nagyobb bankoknál – pl. BCR, BRD, BT – meg lehet vásárolni már 1500 lej körüli összegért.
Az állampapírokat is megbízható kereskedelmi bankon keresztül érdemes megvásárolni, például a Banca Transilvaniánál, vagy más, a programban részt vevő pénzintézeteknél.