2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„A költészet is önkifejezés, akárcsak a zene”

Mészáros Gréta gyönyörű énekhangja és gondolatai megdobogtatják a szívet. Több saját dalt és számos verset tudhat a magáénak, melyek mély üzeneteket hordoznak. Iskoláról, zenei pályáról, lehetőségekről beszélgettünk a 17 éves budapesti diáklánnyal.




– Milyen iskolába jársz, és milyen lehetőségeket kínál a középiskolád az éneklésre?

– Ének tagozatra járok, ahol egy nagyon jó pedagógus, Karikáné Domán Magdolna képez bennünket. A 36 fős osztályközösségből nyolcan tartozunk az ének tagozathoz. Olyanok vagyunk, mint egy kis család, jó kapcsolatot ápolunk egymással. Leginkább az iskola kórusában énekelünk, de mióta tart az online oktatás, a tananyag elmélyítésére kerül nagyobb hangsúly.

– Mikor kezdtél el az énekléssel komolyabban foglalkozni?

– Kiskoromtól kezdve az életem része az éneklés. Az általános iskolában is ének tagozatos voltam. Iskolai rendezvényeken engem kértek meg, hogy énekeljek, illetve kórustag is voltam. Fél éve kezdtem el magántanárhoz, Mikó Zsófihoz járni. Előtte édesapám segítségével képeztem magam, neki nagyon jó érzéke van a zenéhez.

– Mit jelent számodra énekelni?

– Ez a művészeti ág nagyon önkifejező és bensőséges. A dalok fő üzenetét átadjuk, de a legmélyebb tartalmát csak a dalszerző értheti igazán.

– Az ORFK-OBB és DUE Médiahálózat Dalíró Pályázaton a 4. helyet nyerted el. Mi inspirál a legjobban a dalok és a dalszövegek írásában?

– Rengeteg téma és érzés foglalkoztat, ezekből születnek a dalok. A dalírópályázatot az irodalomtanárom, Hegedűs Klára ajánlotta. A dal címe: Figyelj oda. Nagyon fontosnak tartom a témáját, mert sok olyan fiatal van, aki nem igazán figyel az utcán, a telefonja kijelzőjét bámulja, a saját testi épségét kockáztatva. A pályázat nyertese, Pink Edvárd (Pink and the Panthers) is rengeteg tanáccsal látott el.

– A saját dalaid milyen stílust tükröznek?

– Vannak pop stílusú dalaim, a karácsonyi dalom viszont a dzsessz hangzásvilágát képviseli. Még nem találtam meg, hogy igazán melyik stílus az én utam, de úgy vélem, idővel ez is kialakul.

– Részt vettél a Caramel – Mesterakadémia kurzuson. Milyen érzés volt egy elismert zenésztől tanulni?

– Rendkívül örültem a lehetőségnek, amit születésnapi ajándékként kaptam. Caramel olyan tanácsokkal látott el, amelyeket a későbbiekben is hasznosítani, alkalmazni tudok. Nagyon jó érzés volt részt venni a tanfolyamon.

– Volt már saját fellépésed?

– Igen, egy bölcsőde családi napján gyerekdalokat énekeltem. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, sokat táncoltak. Tanítónő szeretnék lenni, a gyerekek ugyanis nagyon közel állnak a szívemhez.

– Kik a kedvenc előadóművészeid? Szeretnél színpadra lépni egy elismert zenésszel?

– Szekeres Adrienn munkásságát emelném ki, rajta kívül Szakács Gergő és a Follow the Flow is nagy kedvencem, a külföldi előadóművészek közül pedig Norah Jones. Mostanában hajlok a török zenei világ felé is. Nagy álmom, hogy közösen énekeljek egy népszerű, sikeres előadóval.

– Hogy látod, jelenthet-e életpályát számodra a zene?

– Sokat gondolkodtam azon, hogy zenész legyen-e belőlem, erre fókuszáljak-e teljesen. Hiszek az álmokban, úgy gondolom, valóra válhat minden, amit nagyon szeretnénk. Viszont elsősorban tanítónő szeretnék lenni, mert ez biztos pont lehet az életemben. Ha úgy hozza a sors, örömmel fogok a zenével is foglalkozni. Fontos, hogy kitűzzünk magunk elé célokat, legyenek terveink.

– Szerinted a járvány mennyire fogja megváltoztatni a kultúrafogyasztási szokásainkat?

– Nagyon sok otthonról nézhető, online koncertet szerveztek az utóbbi évben. Jó tudni, hogy nincs elveszve a zene ebben a helyzetben sem. Ez feltölti a közönséget, de hosszú távon az embereknek szükségük van arra, hogy személyesen vegyenek részt koncerteken, mert semmivel sem pótolható, amikor százak, ezrek együtt rajonganak az előadóért, közösen éneklik a dalszövegeket. Ez nagyszerű érzés.

– Még milyen hobbid van?

– Tavaly márciusban kezdtem el verseket írni az irodalomtanárom egyik pályázatára. Ezután csak jöttek a gondolatok, és további pályázatokra neveztem be. Nem baj, hogy nem sikerült helyezést elérnem, hisz jó volt a folyamat, amely során megszülettek az írások. Édesapám már régóta ír verseket, dalszövegeket, lehetséges, hogy tőle örököltem ezt a készséget. A költemények írásában az motivál a legjobban, hogy szorosan kapcsolódik a dalszövegíráshoz. Egy versből születhet dal is, erre nagyon jó példa a Red Bull Pilvaker munkássága, ők sok verset zenésítenek meg. Különleges érzés egy témát jól megfogalmazott, mélyebb tartalommal átadni. A költészet is önkifejezés, akárcsak a zene.

– Milyen egyéb terveid, céljaid vannak?

– A húgommal elkezdtünk írni egy könyvet. Elképzeléseink szerint három részből fog állni, több szerelmi szálon átívelő, szórakoztató nyári olvasmánynak mondanám. Ezenkívül szeretnék újabb saját dalokat, és érettségi után természetesen továbbtanulni. Aztán meglátjuk, merre visz az utam…

Szabó Blanka

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató