„Mi lesz, ha…?”
2025-05-19 15:00:00
- Kuszálik Péter
Sem ezen, sem a „mi lett volna, ha…?” kérdésre adandó válaszon nem érdemes sokat mélázni, mert arra már évszázadokkal korábban rájöttek az emberek, hogy a dolgok a maguk ’logikája’ szerint rendeződnek. A történések láncolatát két, egymás mellé illesztett hang/betű befolyásolja, az emberi akarat nem szólhat bele. H és A, összekötve: ’ha’. Egymás mellett állva kötőszót alkotnak, és együttes erővel meglepően nagy kavarodást tudnak előidézni. Fordított sorrendben (’ah’) mást jelentenek, s ezt is a ’rejtett logika’ intézi. Egyetlen példa („Ah! lágyan kél az esti szél / Milford-öböl felé…”) is igazolja azt, amire amúgy sem érdemes időt fecsérelni. Így rendeltetett, így van jól. Ha másképp is történhetett volna, akkor úgy történik. Blaise Pascal agyában valami négyszáz évvel ezelőtt villant meg az idea, s nyomban papírra vetette, hogy az utódainak ezzel se kelljen bajlódniuk: „Ha Kleopátra orra rövidebb lett volna, az emberiség történelme is másképp alakul.” (Utalás arra, hogy az egyiptomi ’kicsianyám’ miként csavarta az ujja köré az akkori Róma három uralkodóját is…)
Visszalapozván, a Nagykönyvben egy másik klasszikusra bukkanunk: „Ha most történik: nem ezután. Ha nem ezután, úgy most történik; s ha most meg nem történik, eljő máskor.” (Shakespeare: Hamlet.) Ártatlannak tűnő szócska, ám éppoly szigorú tud lenni, mint a ’de’. Utasításokba vagy törvényekbe beférkőzve is meg tudja kavarni a dolgokat; pl. ha teljesül egy föltétel, annak jó vagy rossz következményei is lehetnek: jutalom, ill. büntetés. „Ha megvan a lecke, lemehetsz focizni.” „Ha kritizálod a párt politikáját, akkor megtorlásra számíthatsz.”
A 2019-ben elindult huncut vírus milliónyi áldozatot szedő világjárvánnyá alakult, nagyobbacska pánik kíséretében. Holott az efféle pandémiáknak közel azonos forgatókönyvük van, s a „mi lesz” kérdésre adható választ évszázadok tapasztalata adta meg: lesz aki túléli, s lesz, aki nem. Ha sikerül rövid idő alatt megfelelő gyógymódot találni, akkor kevesebben, ha nem, akkor többen. De olyasmivel hitegetni a népet, hogy „mindenkit meggyógyítunk”, nem egyéb ordas hazugságnál. Sem a száraz teveszaron guggoló sámánok, sem a belvárosi grundokon felnőtt ficsúrok nem képesek kézrátéttel vagy varázsigékkel meggyógyítani a vírus áldozatait…
A szóban forgó kötőszó tragédiákat és semmiségeket egyaránt dirigálhat. Nemde az a bizonyos Eissberg sem süllyesztette volna el a Titanicot, ha a gőzhajó kapitánya néhány mérfölddel délebbre eső ösvényt jelöl ki az átkeléshez. A csongorádi kisbíró hirdetménye miatt viszont egy verébfiókának sem kellett elpusztulnia: „Ha eső nem lesz, a Bivalyréten szombaton vásár lesz. Ha lesz, nem lesz.” De van egy másik történetem is, amely cifrább véget ért volna, ha nem találnak megfelelő megoldást. 1989-ben még két gyufagyára volt az országnak, ám a kilencvenes években egy-egy tollvonással mindkettőt megszüntették, s a nép itt maradt ingben-glóriában: „mos’ má’ mi lesz, ha nincs mivel tüzet gyújtani, s nem fő meg a moslék a malacnak”. Azt értem, hogy a kapitalista világban csak úgy lehet megélni, ha világszínvonalú termékekkel vagyunk jelen a piacon, de hát a hazai gyufa nem is volt olyan rossz. Volt időnk megszokni, hogy csak minden második szál működik, ezért rögtön kettőt vettünk ki a dobozból. Ámde: lóhosszal vertük azokat, akiknek csak minden harmadik gyufája gyulladt meg. Ha az illetékes elvtársnak nem jut eszébe a megoldás, még mindig ott állnánk a sarkon, s azt kérdezgetnénk az arra járóktól: „n-ai un foc?”. Megoldották: de ma már csak importgyufát kapni. A kedvencem egy kék dobozka, a hátára nyomtatott novellát csak nagyítóval lehet elolvasni: „Környezetkímélő gyufa, gyorsan növő nyárfából / jegyenyéből. Rákkeltő anyagot nem tartalmaz. Gyermekek kezébe nem kerülhet. A testtől távolodó irányba gyújtsa meg.” Biz’isten megéri külföldről behozni; aztán a fölvett kölcsönöket is kifizeti valaki, ha marad még itthon valaki, s ha még lesz miből.
De mi lesz akkor, ha nincs ’ha’? Nincs rá válasz, mint annyi más kérdésre sem. De itt van a témához leginkább illő vers. „Hé, nagyurak: sok rossz fehér ököl. / Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe / Rettenetes, nagy dühvel özönöl? // Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz? / Rablóváraitokból merre fut / Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel / Lecsukjuk a kaput?” Ezt Ady Bandi 1908-ban kérdezte meg, de maradék életében (1919. jan. 27-én halt meg) csak kevés választ kapott. A ’nagy háború’ és Lenin uralomra kerülése még belefért, de a Magyar Tanácsköztársaság és a trianoni béke már nem. Nem baj, 2027-ben lesz a születésének a 150. évfordulója, s addig csak kerül egy másik táltos, aki a Mesterkélt Intelligencián elküldi neki a választ a fenti kérdésekre. (Nota bene: Ady önmagát „táltosok átkos sarjának” nevezte, merthogy a legenda szerint a hat ujjal születő gyermekeket táltosnak tartották.)
Ha tetszik, ha nem: a régi rómaiak már a kiszámíthatatlan jövőre, meg az élet egyéb furcsaságaira is megadták a választ (pedig még gyufájuk se volt). „Sic fata tulerunt.” A fordítás nem a ’székely leánka’ szerencséjéhez kapcsolódik, sokkal egyszerűbb: „így hozta a sors”. Bakos szótára még ezt fűzi hozzá: „a megtörtént dolgokba bele kell nyugodni, ellenük úgy sem tehetünk semmit”. Írom ezt szombaton, a választási eredmények kihirdetése előtt, az olvasó viszont kedden kapja kézhez – amikor már kell egy kis vigasz –, ezért kivágja és elteszi emlékbe. Assisi Szent Ferenc kiegészíti a latin mondás értelmét: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam azt, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő közt különbséget tudjak tenni.” Úgy legyen.
