2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Péntek délelőtt a marosvásárhelyi Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóházba is bekopogtatott a Mikulás. A nagy szakállú látogatót 28 kisgyerek és körülbelül ugyanennyi felnőtt – szülő, nagyszülő – várta.

Fotó: Nagy Tibor


Péntek délelőtt a marosvásárhelyi Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóházba is bekopogtatott a Mikulás. A nagy szakállú látogatót 28 kisgyerek és körülbelül ugyanennyi felnőtt – szülő, nagyszülő – várta. A Kuckó bölcsődés programjában, a Kerekítő nevű mondókás, mozgásfejlesztő foglalkozásokon, illetve a babamasszázson részt vevő apróságok mellett jó pár „külsős” gyerek is eljött, illetve a játszóházba járó kicsikhez a nagyobb testvérek is csatlakoztak. A Mikulást közös énekkel örvendeztették meg a gyerekek, aztán elérkezett a várva várt pillanat: a lurkók az édesség és gyümölcs mellé játékot – kisautót, tüskés labdát – is kaptak, a felnőttek számára pedig gyertyát, szaloncukrot, kinyomtatott énekeket, mondókákat tartalmazó csomag került elő a puttonyból.

– Olyan jó volt azt a sok boldog tekintetet látni. Egész évre feltöltődtem – mondta Venter Izabella, a játszóház egyik pedagógusa, akitől azt is megtudtuk, hogy a Mikulás-ünnepen egy amerikai – magyar, illetve egy svéd – magyar családból származó gyerek is részt vett.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató