Minden a fejben dől el

Gondolataink hatalmában

A Mathias Corvinus Collegium meghívására Minden a fejben dől el címmel Marosvásárhelyen tartott előadást a napokban dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervizor. A Szülők Akadémiája keretében sorra kerülő eseményen a professzor a pozitív gondolkodás, a derűlátó életszemlélet jelentőségére, annak egészségmegőrző hatására hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor tudományos kutatások eredményeivel alátámasztva beszélt arról is, hogy a pesszimista életszemlélet, amikor mindenben a rosszat látjuk magunk körül, önromboló folyamatokat aktivál a szervezetünkben, ami különféle betegségek, függőségek kialakulásához is vezethet.

Nehéz időket élünk – jegyezte meg az előadás elején dr. Bagdy Emőke, hiszen a 2000-es évek elejétől sorra jöttek a mindannyiunkat sújtó válsághelyzetek: gazdasági, környezeti válság, a covid-világjárvány, majd az orosz–ukrán háború, ami a mai napig a súlyos fenyegetettség állapotát tartja fenn. Erre mondja a pszichológia, hogy meg sem oldódik az egyik, már rátevődik a következő, tehát krónikus válsághelyzetet kell átvészelnünk. A pszichológia azt tanítja, hogy mindent magunkban kell kezdeni, elsősorban mi kell megtaláljuk a módját annak, hogy megbirkózzunk ezekkel a helyzetekkel, hogy megvédjük magunkat a krónikus krízisállapotból eredő következményektől. Fontos, hogy felvértezzük magunkat egészségtudatossággal, hogy elfogadjuk a pszichológiának azon üzeneteit, amelyek tényeken alapszanak, és segítenek nekünk ebben az önvédelmi folyamatban.

A szakember hangsúlyozta, fontos, hogy a tényeket és a véleményeket elhatároljuk egymástól, hiszen olyan világban élünk, ahol a legkülönbözőbb vélemények keringenek, bárki bármiről gondolhat és mondhat bármit, a tények azonban, amelyekkel a pszichológia is dolgozik, bizonyításon alapuló érvényességek, és mögöttük nagyon sok ember kutatómunkájának a tapasztalata áll. A gondolat hatalmát számos kutatás igazolta, mint ahogy azt is, hogy a gondolataink hatással vannak a testünk működésére. Ha az egyik leghétköznapibb példát említjük, amikor egy pohár vízért nyúlunk, ott van a fejünkben a gondolat, és annak hatására a mozgatóizmok végrehajtják az adott mozdulatot.

Dr. Bagdy Emőke többek között Eric Kandel neurobiológus kutatásairól is szólt, akinek Nobel-díjat adtak a sejtmemória felfedezéséért, ő bebizonyította, hogy az agyi funkciók hatása sejtszinten is reakciót vált ki. Minden sejtünk holografikus memóriafunkcióval bír, minden sejt tud mindent a nagy egészről.

Rózsaszín vagy gyászszemüveg? 

A szakember rávilágított a gondolataink, a lelkiállapotunk, valamint az immunrendszerünk működése közötti összefüggésekre. Mint mondta, a depressziós személyeknél általában immunszuppresszió áll fenn, az illetőnek nincsen jövőképe, a jelen csupa szenvedés, nem lát reményt arra, hogy a holnap jobb vagy könnyebb lesz, jellemző rá a katasztrofizáló szemlélet, minden vagy semmi elven alapszik a gondolkodása. Ugyanakkor a depresszió nem egy csupán hangulatzavar, hanem a gondolkodásnak egy sajátos zavara, amikor minden, amit látok, tapasztalok magam körül, olyan, mintha föltettem volna egy gyászszemüveget, és azon keresztül szemlélném a világot. Ha a depressziós személynek ilyen a lelkiállapota, a szervezetében lévő összes alrendszer, az immunrendszer is átveszi ezt az üzenetet, és ennek megfelelően fog működni. Tehát a sejtek egészséges anyagcseréjét gátló biokémiai folyamatok indulnak be a negatív gondolataink hatására, vagyis az immunrendszerünket képesek vagyunk károsítani azzal, ha folyamatosan pesszimisták vagyunk. 

Ez természetesen fordítva is igaz, a boldogságpszichológia, az érzelemkutatás rávilágít arra, hogy amikor a kedélyállapotunk jó, jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor az immunrendszerünk, ami a külső és belső „ellenségektől” véd, meg tud újulni. A paralellizmus törvénye szerint „ami fent, az lent”, tehát ha a kedélyállapotunk jó, akkor a szervezet minden szinten jobban működik.

Ha jó a lelkiállapotunk, ha bízunk a jövőben, ha eltölt a reménység, hogy jó élni, jól érezzük magunkat a bőrünkben, mindez pozitív hatással van az egészségünkre, tehát erre kellene törekednünk. Ezt alátámasztandó, dr. Bagdy Emőke egy, a Stanford egyetemen végzett kísérletet ismertetett. Mint elmondta, három csoportra osztották a résztvevőket, az egyikbe az igazoltan depressziós személyek kerültek, akiknél nyálminta igazolta az immunrendszer elégtelen működését, a másikba akut stresszben szenvedők, vizsga előtt áll fiatalok kerültek, akikre a pánikhangulat volt jellemző, aminek a hatására az immunrendszer hasonlóképpen nem tudott megfelelően működni. A harmadik csoportot a „normál” állapotban lévők alkották. A kísérlet során mindhárom csoportnak nagy nevettetők filmjeit vetítették, 20 percig együtt nevettek, majd ismét nyálmintát vettek, amiből kiderült, hogy a 20 perc alatt a depresszióban szenvedő egyének alkotta csoport tagjainál a természetes örömsejtek száma jelentősen megnőtt, és erősen, szignifikánsan javult az immunrendszer működése. Így működik a szervezetünk. Ha a derűnek, jókedvnek, nevetésnek teret adunk az életünkben, akkor valójában az egészségünkről gondoskodunk.

Nem születünk optimistának vagy pesszimistának

Az optimizmus vagy pesszimizmus nem velünk született dolog – állítja dr. Bagdy Emőke. Egy csomó idegrendszeri alapkészséget hozunk ugyan magunkkal, de konkrétan azt, hogy inkább derűlátóként vagy borúlátóként élünk, attól a szülőtől tanuljuk el, akihez közelebb állunk. Fontos lenne megtanítani az embereknek, hogyan tudják optimistán szemlélni az életet, hogyan tudják a dolgokat másféle jelentéssel felruházni. A kulcsszó a jelentés, hiszen mi nem a valósághoz igazodunk, hanem az arról kialakított jelentéshez. Bármi, ami ér minket, és annak van valamiféle érzelmi jelentése, amögött nemcsak annyi van, amit pillanatnyilag átélünk, hanem ott van a történelmi batyunk, amiben cipeljük a korábbi hasonló események mintáját, és aszerint fogunk dönteni, hogy valami jó vagy rossz nekünk.

A klinikai szakpszichológus egy, a Harvard egyetemen Peterson és Bossio által kezdeményezett kísérlet eredményeit elevenítette fel, ami a pesszimizmus és optimizmus kutatására irányult, illetve ennek hosszú távú élettani hatásairól szól. A kutatás során hosszú éveken át követték az ebben részt vevő alanyokat, ötévente szűréseken estek át, azt vizsgálták, hogy merre tartanak az életben, annak függvényében, hogy inkább az optimista vagy inkább a pesszimista szemléletmód volt jellemző rájuk. A pesszimizmus mint viszonyulási attitűd nagyon veszélyes, hiszen köztudott, hogy kedvezőtlen folyamatokat aktivál a szervezetben. Az első vizsgálat idején az alanyok 25 évesek voltak, és ötévente vizsgálták, hogyan alakul a testi, lelki egészségi állapotuk. Sok év elteltével, 45 éves kor körül kezdtek jelentkezni a figyelemre méltó eltérések. A pesszimista világképpel rendelkezők közül többen már nem éltek, illetve szív- és keringési zavarok, daganatos betegségek, függőségek gyakrabban fordultak elő náluk, mint a másik csoportnál, amelynek a tagjai közül senki sem halt meg. A pesszimista életszemléletű csoport tagjainak negyvenéves kor felett tehát „benyújtotta a számlát” az élet, amiért addig alaposan felőrölték a szervezetüket.

– Szeressük annyira magunkat, hogy ne adjuk át magunkat az enyészetnek, ne akarjunk belehalni az életünkbe – hangsúlyozta dr. Bagdy Emőke.

Fájdalomcsillapító helyett desztillált víz

A szakember Freund Tamást, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a gondolatát idézve elmondta, van egy csodálatos képessége az embernek, az, hogy hozzá tud járulni a saját belső állapotának az alakulásához, betegség esetén a gyógyuláshoz is.

Dr. Bagdy Emőke több példát is ismertetett arra vonatkozóan, hogy a gondolataink, az elvárásaink milyen döbbenetesen meghatározzák a testünk működését. A placebohatásról is szó esett, ami valójában annak az ígérete és elvárása, hogy valami jó lesz nekünk. Egy, a második világháborús feljegyzésekből ismert történetet osztott meg hallgatóságával, amikor egy véres csatát követően egy sebészorvos alig győzte ellátni a sebesült katonákat, végezni az életmentő műtéteket, és az asszisztens, aki a keze alá adta az injekciókat, egy idő után desztillált vízzel töltötte meg a fecskendőket, mivel nem merte bevallani, hogy elfogyott az érzéstelenítő. Mind a páciensek, mind az orvos úgy tudta, hogy fájdalomcsillapítót kapnak. Miután a műtétek lezajlottak, az asszisztens bevallotta, hogy mi történt. Az orvos nem akart hinni a fülének, ugyanis egyetlen beteg se volt, aki a sebészeti beavatkozás során ordított volna fájdalmában, azaz akinél a desztillált víz ne úgy működött volna, mint az érzéstelenítő. Egyértelmű, hogy az egész légkörben volt egy felfokozott várakozás, a bizalom, hogy végre jön az orvos, végre megkapják a fájdalomcsillapítót, és következik az életmentő műtét. Ez is bizonyítja, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az jelentős mértékben befolyásolja a hatást.

A klinikai szakpszichológus a szakirodalomban fellelhető, már-már a csodával határos orvosi esetekről is szólt, amelyek ugyancsak a gondolat, az akarat teremtő erejét támasztják alá. Többek között egy Louise nevű hölgyről mesélt, aki daganatos betegségben szenvedett, olyannyira súlyos volt az állapota, hogy az orvos közölte vele, nincs sok ideje hátra. A hölgy azonban azt válaszolta neki, hogy következik az unokája esküvője, és ő bizony azon részt vesz. Hazament, és időnként küldött az orvosának egy-egy képeslapot, hogy még él. Hosszabb idő telt el, amíg férjhez ment az unokája, és Louise, ígéretéhez híven, ott volt az esküvőn, a lakodalom után pedig nem sokkal meghalt. Ő addig akart élni.