Mörfi naplója (11.)

• 2020-07-12 16:13:01

• Kuszálik Péter

Szövegelés 

Mérhetetlen terjedelmű szöveget termeltünk – mi, emberek – a covidjárvány három hónapja alatt. A hatalom, az egészségügyiek, valamint az újságírók meg a szakértők és a civilek (ártatlanok, szenvedők és ártatlanul szenvedők, vesztegzárban üldögélők stb.) napi száz oldalakat töltöttek meg ilyen-olyan intézkedéssel, cáfolattal, hírrel vagy véleménnyel; az esetek többségében teljesen fölöslegesen. (Ne menjünk messzire: Mörfi szövegei semmilyen szinten nem voltak képesek befolyásolni a dolgok menetét.) Ebből valakik majd kiszitálják azt a százoldalnyi lényeget, amiből fontos következtetéseket lehet levonni. S ha optimisták akarunk lenni, akkor azt is remélni szeretnénk, hogy – legalább egyszer a történelem folyamán – valóban észszerű módszereket és megoldásokat alkossanak, ne csak a papírmunkát szaporítsák. Például egyszerűsítik a betegfelvétel ’protokollját’. (Apropó: 58 ív papírt használtam el a napi ’deklarációk’ kinyomtatására; van múzeum, amelyik ezt örökbe fogadná, vagy mi legyen velük?)

Abban talán egyetérthetünk, hogy eléggé felkészületlenül érte a világot ez a járvány. Még messze van a mérlegkészítés időpontja, de néhány (közhelyes) véleményt már kimondhatok: a politikum mélyen maga alatt volt, de az orvostársadalom is sokat bakizott. A felelősséggel való labdázás pedig globális szintű volt (lásd pl. az amerikai és a brazil elnök fantazmagóriáit). 

Március közepén született a következő javaslat, s jól jelzi a kezdeti nehézségeket: „Meg kell vizsgálni annak a kivitelezhetőségét, hogy a tünetmenetes kontaktokat ne az aktív kórházi ágyakon tartsák megfigyelés alatt.” – Az óhaj megszületésétől a (gyors, hatékony és észszerű) megoldásig mindössze hat láb és három hüvelyk a távolság, egy reumás csigának másfél napba telik, amíg végigjárja. Ugyanez a séta az emberi társadalom adminisztratív labirintusaiban hetekig tart. A vírus pedig azalatt is arat, mert egyszerű és hatékony. Ráadásul láthatatlan. Kevés ilyen sunyi ellenfele volt az emberiségnek. 

Rendőrnyelv 

Első lépés: ha valaki elkövet valamilyen törvénytelen dolgot, akkor bűnözővé válik. Második lépés: a rendőrség elfogja. Ezután jönnek a nyelvi bonyodalmak. Ugyanis a rendőrségnek szent kötelessége, hogy nyilvánosságra hozza az efféle cselekményeket. Ennek legalább két oka van, de még biztosan találunk, ha keresünk. A hír- és bulvárlapok közzéteszik ügyes rendőreink újabb bátor tettét, így az olvasók egyre nagyobb szeretettel övezik őket, a nép – a transzparencia je-gyében és az információhoz való jogosultsága mentén – pedig megtudja azt, ami a borzongáson meg a szörnyülködésen kívül semmire sem jó, ui. nem téríti helyes útra a bűnözőket, és nem befolyásolja az olvasók életszínvonalát meg a civilizáció épülését. 

A gond: meg kell fogalmazni a hírt. Ámde a rendőrséget nem a penna, hanem a fegyver forgatására és a parancs teljesítésére képezték ki. A parancs pedig állandó: a dolgozó tömegeket tájékoztatni kell. A rendőrségi szóvivő megfogalmazza a hírt és közzéteszi. Ha a hírlap igényes, akkor lefordítja magyarra, ha nem, akkor úgy közli, ahogy kapta. 

A gallérjánál elkapott gyanúsítottat zárt helyre viszik, ezután következik a neheze, a jegyzőkönyvezés. (Példa: két rendőr egy hullát talál a járdán. Az egyik körmölni kezdi a jegyzőkönyvet. Megakad: – Te, Józsi, a járdát jével írják-e vagy el-ipszilonnal? – Lökd le az úttestre.) 

Aztán: meg kell keresni azt a paragrafust, amelynek alapján az illetőt rövid időre meg lehet fosztani a szabadságától, majd továbbadják a nyomozó és igazságosztó szerveknek. Rendőrnyelven ez így hangzik: „előterjesztést tesznek (a bűnös) letartóztatásának indítványozására”. Ez a nyögvenyelős fogalmazási mód nem a török átok következménye, másutt kell a gyökereket keresni. Mi tudjuk, hogy mindezek alapján az ezeréves államiság, a törvénykezési nyelvezet kacskaringóssága, nem utolsósorban a Monarchia németes hagyományai állanak. A szakmát szerető és az érthetőség hagyományait követő újságírók a rövidebb változatot közlik: „kezdeményezik a letartóztatását” (másodosztályú bulvárlapban: „sittre vágják”). A hírgubancnak ez a része amúgy sem érdekli a dolgozókat, ők elsősorban a bűntett technikai részleteire kíváncsiak: kötél, balta, szamurájkard, méreg stb. 

Számok és számok

Vége-hossza nincs a számolgatásnak. A leggyakoribb eset: 82 lej van a zsebemben, s a nyugdíjat csak hét nap múlva hozza a postás, kitart-e addig? 

Vannak aztán kevéssé praktikus számolgatások, aszongya: „Az Európai Unió országai közül Romániában legveszélyesebbek a közutak.” (Maszol.ro, jún. 11.) Az EU-ban 22.800 személy vesztette életét a közutakon 2019 folyamán. Az EU-s átlag 51 halálos baleset, egymillió lakosra számítva. Romániában a legrosszabb a helyzet: egymillió lakosból 96 lett autóbaleset áldozata (vagy egy a tízezerből, ha ez szebben hangzik). 

Még egy cikk, ami arra buzdít: „maradj otthon!” Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az emberek 86%-a ágyban fekve hal meg, ajjaj… Na jó, csak vicceltem, nem 86, csupán 84,7%! 

Nem tudunk szabadulni tőlük. Mindenütt statisztikák és számok. Persze a kizsákmányoló osztály kihasználja azt, hogy a dolgozó tömegeket megszédítik a nagy számok, emiatt állandóan huncutkodnak és csalnak, szépítik a statisztikát, meg egyéb turpisságokat követnek el. 

Ez már kiskrapek koromban föltűnt nekem, s állandóan azon spekuláltam: „akkó mér’ csinálják?” Olyan ez, mint a dopping az olimpián: ajzószert (= mérget) adok a sportolómnak, hogy növeljem az ország dicsőségét? (Utalás az NDK-s úszólányok és a szovjet atléták idejére.)

Miért kell többet mutassunk, mint amekkorák vagyunk? Nagyobb lesz a csokinyuszi? 

Vagy itt van az időskori nagyravágyás… „– Doktor úr, mit ajánl? Nekem két hét alatt egyszer ha sikerül, a kártyapartneremnek pedig egy héten háromszor is, annak ellenére, hogy ő már a 67-et is betöltötte. – Ezt honnan tudja? – Ő mondta. – Hát akkor mondja maga is.” 

Így vagyunk a covidos számokkal is. Ha a fertőzöttek számát arányítjuk a halottak számához, akkor X ország jobban áll, mintha az összlakossághoz viszonyítanánk. Ha pedig fordítva vesszük, akkor mi vagyunk a jobbak! „Cik-cik, úgy kellett, káposztába hús kellett!” Mikor hagyják már abba ezeket a gyerekes vetélkedéseket?

 A svéd modell 

Mielőtt megkérdeznék azt, hogy „minek volt ez a nagy felhajtás?!”, azelőtt gondoljanak azokra, akik ma ezt nem tudják – velünk együtt – kimondani. Itt akár le is lehetne zárni ezt a bekezdést, de nem azért nyitottam, hogy két sor után becsukjam. Nem gorombaság, amit mondok, hanem tényszerű ’elemzés’. Már a napló elején is leírtam: az élet véges, ezen nem lehet változtatni, és sopánkodni sem kell miatta. Akik majd eldöntik a következő időszak tennivalóit, azok e ’végesség’ számaival fognak érvelni. Ez sem cinikusság vagy morbidság, hanem kényszerűség. Elvárásunk e szakikkal szemben csupán annyi: abba az irányba próbáljanak hatni, hogy ezek a számok (= fejfák) minél kisebbek legyenek. Elmondom, mire gondolok. Vegyük a három skandináv ország június 2-i adatait. Dánia (D) lakossága 5,8 millió, a covidjárvány áldozatainak száma 580; Norvégia (N) hasonló számai: 5,36 millió / 237; Svédország 10 millió / 4668. Adjuk össze: D és N együtt 11,16 milló lakos / 817 áldozat. Ha az egyszerűség kedvéért eltekintünk D + N 1,16 millós többletétől, akkor is látható: Svédország jócskán ’túlteljesített’; az ottani áldozatok száma 5,7-szer nagyobb, mint a másik két államban. Mi az oka ennek a nagy különbségnek? A járvány kezelésének módja. Svédország szabadabban kezelte, a másik két állam pedig szigorúbban. A svédek nem zárták be az iskolákat, és nem korlátozták annyira a mozgást és gyülekezést, mint a többiek. Most nem térek ki ennek a módszernek a kritikájára, mert holnap délig lehetne sorolni a jellemzőit. A svéd modell ’hasznossága’ abban mutatkozik meg, hogy az asztalhoz leülő okostojásoknak lesz egy ’bezzeg’ példájuk. Mert annál a kerek asztalnál azt is meg fogják vizsgálni, hogy az országok mekkora anyagi veszteséget számoltak össze. Érző lelkületű, keresztény ember elítéli a számok ilyen összevetését (’elhunyt emberek’ kontra ’gazdasági veszteségek’), de kormányfői szinten ez nem gond. A politikusok szemében az emberek csak statisztikai adatok. Ezt is meg kell (és lehet) szokni. 

(Közbevetőleg: a sors alapvető magatartását egy nyárádmenti esettel példázom. Szerkesztői munkám során kaptam egy kéziratot, abban olvastam a következőket. Az 1930-as években történt: Lacika súlyos beteg lett, de nem volt sem orvos, sem gyógyszer. Az apja elmondta neki, mi várható: „Nézd, fiam, ha a Jóisten úgy akarja, meggyógyulsz, ha nem, akkor tisztességgel eltemetünk.” Lacika túlélte. Hál’ istennek.) 

Még elmondom: a svédeknél a veszélyeztetett korosztályból (65 év fölöttiek) került ki az áldozatok háromnegyede. Mit csináltak tulajdonképpen? Nem állták útját a természeti törvénynek. Van itt egy másik eset: az évekkel ezelőtt síbalesetet szenvedett autóversenyzőt azonnal kórházba vitték, de nem tudták talpra állítani. Azóta kómában van, és mesterségesen tartják fenn az életfunkcióit. Mert van rá pénzük. A svéd kormánynak is lenne, de ők úgy gondolták: inkább az egészséges többség érdekeit tartják fontosabbnak. 

Nézzünk másik két számot. Június 9-én Magyarországon – közel három hónap alatt – a covidjárvány áldozatainak száma 555 volt. Ámde! 2019-ben – covid nélkül – 129.600 személy hunyt el, ez havi átlagban 10.650-et, naponta pedig 355-öt jelent. 

Svédországban – mivel ott is 10 milliónyi a lakosság – szintén 120 ezer körül van az éves ’produkció’. A svéd 4668-as covidos szám megegyezik tizenhárom ’covidmentes, tavalyi’ nap átlagával (a magyaroknál az 555 csupán másfél nap középarányosa). Lehetne még számigálni, de nem látom értelmét.

Három kis forgácsot hagytam a végére.

• Milyen jól lesz majd emlékezni azokra a csöndes napokra… Egyetlen gondunk volt: betartani a napiparancsot: „ne menj ki – ’deklaráció’ nélkül – az utcára!” 

• A számok és az emberek viszonyához egy sor a költőtől: „Szivünk míg vágyat érlel / nem kartoték-adat.” (József Attila: Levegőt!) – Folyománya: ha már nem érlel, akkor nyugodtan írhatják kartotékba, számítógépes adatbázisba, amibe akarják. 

• Vigyázat, a „ha eddig még nem kaptam el a fertőzést…” mondat nem úgy folytatódik: „akkor ezután sem fogom”, hanem úgy: „akkor ezután fogom”. (Vagy ezt, vagy mást. De ez nem ok a kétségbeesésre.) 

Marosvásárhely, 2020. június 22.