MOGYE-történet beszélgetések sorozatából

Marosvásárhely második világháború utáni története igen szegényes lett volna az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nélkül. A város azzal vált ismertté, elismertté, hogy a magyar nyelvű orvosképzés egyik hazai fellegvárát jelentette.

Marosvásárhely második világháború utáni története igen szegényes lett volna az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nélkül. A város azzal vált ismertté, elismertté, hogy a magyar nyelvű orvosképzés egyik hazai fellegvárát jelentette. A diktatúra évei azonban nem kedveztek a magyar tannyelvű egyetemnek, ahol elkezdődött szerkezetének megváltoztatása és a megszüntetésére irányuló kísérlet. Ezt helyreállítani a rendszerváltás után sem sikerült, ezért politikai csatározások helyszínévé, az erdélyi magyar oktatásért folyó küzdelem szimbólumává vált. Többek között ennek a vívódásnak a története is kirajzolódik az olvasó előtt azokból az interjúkból, amelyeket Bodolai Gyöngyi Hány ember Ön, professzor úr? című kötetébe foglalt, s amelynek a bemutatója csütörtökön este volt a zsúfolásig megtelt marosvásárhelyi Bernády Házban.

A könyvet dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár ismertette, aki már az elején elmondta: örvend annak, hogy a politikai küzdelmek árnyékából kilépve végre pozitívan beszélünk a MOGYE-ről, hiszen a professzorokkal készült interjúkban az oktató- és kutatómunka kerül előtérbe, amely az egyetem alapításától kezdve hozzájárult ahhoz, hogy megerősödjön az orvosképzés Marosvásárhelyen. A 36 interjúalany által a könyv nemcsak a kisebbségi sorsról, a marosvásárhelyiségről szól, hanem világi kitekintés egyben, hiszen több olyan elismert tudományos személyiség is megszólal, akik nem erdélyiek, de valamilyen módon kötődnek Erdélyhez, s szívesen jönnek el Marosvásárhelyre előadást tartani. A többségükben a Népújságban megjelent beszélgetések a lapszerkesztés kötöttsége miatt nem lehettek hosszabbak, de ez a kritérium feszesebbé, lebilincselőbbé tette az írásokat. Nemcsak az oktatói, szakmai életpályák rajzolódnak ki az önvallomásokból, hanem igen színes személyiségekkel ismerkedhetünk meg, akik túl azon, hogy kiváló eredményeket értek el az orvostudomány terén, igen érdekes hobbikkal is foglalkoztak, írtak, szobrászkodtak, festettek, versenyszerűen sportoltak – többen pedig közéleti szerepet is vállaltak kulturális, politikai, illetve más „civil” területeken. A könyv dedikáció is lehet a Kolozsváron 140 éve alakult Ferenc József Tudományegyetemnek, s Ábrám Zoltán szerint beilleszkedik azoknak az erdélyi magyar kiadványoknak a sorába, amelyek nagyjaink, elődeink munkásságát foglalják össze és őrzik meg az utókornak. Ezért kérte a szerzőt, hogy folytassa az interjúkat, hiszen sokan kimaradtak, akik megérdemlik, hogy bekerüljenek a megszólalók sorába.

Bodolai Gyöngyi közvetlen hangnemben – immár nyilvánosan – bevallotta, hogy már kisgyerek korában vonzódást érzett az orvosi szakma iránt. Édesapja autószerelő műhelyét olyan professzorok, orvosok keresték fel, akik olvasmányairól, tanulmányi előmeneteléről érdeklődtek. Részben ezeknek a beszélgetéseknek a hatására döntött az orvosi pálya mellett, de később a sors úgy hozta, hogy magyar–francia szakot végzett, és tanár lett. A Népújság munkatársaként – régi szerelméhez hűen – az egészségügyi szakterületre „ásta be magát”, s Makkai János volt főszerkesztő ösztönzésére készült az első beszélgetés egy ideggyógyász professzorral, amely – s ezt is beismerte – tulajdonképpen álinterjú volt. A professzor ugyanis bármiről beszélgetett, csak a témáról, a depresszióról nem. Aztán, hogy mégse maradjon „anyag” nélkül, Bodolai Gyöngyi az egyetemi könyvtárban a professzor kurzusából tájékozódott és állította össze a beszélgetést, amely olyan „jól sikerült”, hogy az interjúalany megdicsérte érte. Később született meg az ötlet, hogy időnként elkészüljön egy-egy nagyobb interjú, amely az elismert orvosok életpályáját mutatja be. Aztán a Népújság egészségügyi rovatában egyre többet tudhattunk meg róluk, a betegségekről, a megelőzésről, az egészséges életmódról és olyan emlékekről, amelyek talán nem jutnak ki a családi ház falai mögül, ha nincs a kíváncsiskodó újságíró, aki szóra bírja a professzorokat. Azért is különleges a kötet, mert a rögzített „oral history” már dokumentum, kordokumentum, amely az évek, évtizedek során – kilépve a sajtó néhány napig élő aktuális információtovábbító kereteiből – talán a történelembe kerül. S kell-e nagyobb elégtétel újságíró számára, hogy a mindennapi taposómalomban egy-egy ilyen nagyobb munkába vágjon, amelynek eredménye nemcsak a mának szól? Ezért is érdemes folytatni a kötetet... – tegyük hozzá az Ábrám Zoltán által felvetettekhez.

A könyvbemutatón – amelynek házigazdája a Studium Alapítvány volt, műsorvezetője pedig Dáné Károly, az alapítvány könyvkiadójának vezetője – felszólalt dr. Vass Levente, az alapítvány alelnöke, aki a könyv kapcsán a kommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, nagyon fontos az a tevékenység, amelyet Bodolai Gyöngyi és vele együtt azok az újságírók végeznek, akik orvosi, gyógyszerészeti témákkal foglalkoznak, hiszen ők azok a tolmácsok, akik a betegek nyelvén, közérthetőbben továbbíthatják mindazt, ami az orvostársadalomban történik, megértetik a betegségek okait, sőt tanácsokat adhatnak és bírálnak, ami mindenképpen szükséges az egészséges társadalomban. Ezért is támogatták a könyv megjelenését, és felkarolják a következő kötet kiadását is, illetve más hasonló jellegű és igényű munkák nyilvánosságra hozatalát.

A könyvbemutatót színesítette Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészé-nek rövid fellépése, aki találóan Hervay Gizella: Tőmondatokban című versét szavalta el. A könyvismertetőt követően a szerző dedikált. Az érdeklődők a kötetet a Bernády Házban vásárolhatják meg.