2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A muszlimok visszatérnek az al-Aksza mecsethez

  • 2017-07-27 14:43:47

  • MTI

A jeruzsálemi muzulmán vallási elöljárók a Vaqf, az al-Aksza mecsetet és Jeruzsálem muzulmán szent helyeit felügyelő vallási hatóság jelentése alapján hozták meg csütörtöki döntésüket.

A jeruzsálemi főmufti felszólította a muzulmán hívőket, hogy térjenek vissza imádkozni az al-Aksza mecsethez, miután helyreállt a július 14-i merényletet megelőző állapot, mert az izraeli hatóságok eltávolítottak minden újabban telepített biztonsági eszközt a szent helyhez vezető utakról – jelentette csütörtökön a helyi média.
Mohamed Husszein azután hozta meg döntését, hogy az izraeli hatóságok szerda éjjel muszlim hívők „Allahu Akbar” üdvrivalgásai közepette elszállították Jeruzsálem óvárosából már nem csak a fémdetektoros biztonsági kapukat és a kamerákat, hanem leszerelték még azokat az állványokat is, amelyekre korábban a kamerákat rögzítették.
A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet „Izrael feletti hatalmas, történelmi győzelemnek” nevezte a történteket. „Népünk történelmi győzelmet aratott Izraelen, a hadseregén és a kormányán”- hangoztatta a Hamász csütörtökön kiadott közleményében.
A jeruzsálemi muzulmán vallási elöljárók a Vaqf, az al-Aksza mecsetet és Jeruzsálem muzulmán szent helyeit felügyelő vallási hatóság jelentése alapján hozták meg csütörtöki döntésüket. A Vaqf bejelentette, hogy pénteken zárva tartanak minden jeruzsálemi mecsetet, hogy a hívők mind az al-Akszához menjenek imádkozni.
A muszlimokat feldühítő biztonsági berendezéseket Izrael alig két hete helyezte ki az al-Aksza mecsethez vezető utakhoz, miután július 14-én a Mecsetek tere felől érkező arab fegyveresek agyonlőttek két izraeli rendőrt.
A biztonsági fémdetektoros beléptető kapuk és a térfigyelő kamerák telepítése miatt a muszlim vallási vezetők a korábbi állapot, a status quo megsértésével vádolták Izraelt, és az al-Aksza mecset bojkottjára szólították fel híveiket.
Az új izraeli biztonsági ellenőrzés tiltakozó hullámot indított el, a Palesztin Hatóság és a Hamász kétszer is meghirdette a „harag napját” Izrael ellen, s az erőszakos tüntetéseken négy palesztin vesztette életét. Péntek este egy palesztin merénylő megölt három izraelit a Halamis nevű Rámalláh melletti telepen.
A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt a legszentebb zsidó vallási intézmény, a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató