Műtét (10. rész)
2013-03-20 15:25:47
- Bodolai Gyöngyi
Sötétségbe gubózott kint a novemberi kert, amikor megpattintottam az ablakot az erdélyi nagyváros sebészeti klinikájának kórtermében, hogy friss levegőt engedjek a helyiségbe.
Sötétségbe gubózott kint a novemberi kert, amikor megpattintottam az ablakot az erdélyi nagyváros sebészeti klinikájának kórtermében, hogy friss levegőt engedjek a helyiségbe. A melloperáción és az esti viziten túl csak az alvásra tudtam gondolni. Később becsuktam az ablakot, majd közös megegyezéssel leoltottuk a villanyt, s csak a nyitott ajtón át szűrődött be egy késélnyi fény a kórterembe. A megnyugvás pillanatai voltak, talán le is koppant a szemem néhány percre. Amikor megmozdultam, valami nedvességet éreztem a párnán, majd rájöttem, hogy a pizsamám is vérfoltos lett. Döbbenten tapogattam a műtét helyét, minden lucskos, véres volt, s iszonyú félelem hasított belém, kibomlott a varrás, gondoltam, s indultam volna az ügyeletes szobába. Rémületem láttán a reggel műtött asszony vigasztalt meg, hogy valószínűleg nekem is egy drént, azaz kis műanyag csövet tettek a vágásba, hogy a felgyűlt fölösleges folyadékot kivezesse. Neki szóltak az intenzív terápián, hogy tegyen oda egy törülközőt vagy betétet, nekem nem mondott senki semmit, s így a pizsamám, a párnám, az ágynemű minden nedves lett. A reggel történtek után pedig kérni sem mertem volna, hogy legalább egy lepedőt adjanak, ha pizsamát nem is tudok cserélni, hisz egynapos kórházi beutalással műtöttek meg. Amikor mindezt végiggondoltam, belépett egy asszisztensnő, és engedélyt adott a biopszián átesett hölgynek, akire már várt a folyosón a férje, hogy távozzon a kórházból. Odaszólt nekem is, hogy hazamehetek. Ilyen állapotban? – mutattam a véres váladékkal átitatott pizsamámra. – Este, sötétedéskor egy idegen városban hova menjek? – kérdeztem, s közben a fenébe kívántam azt, aki műtétre való egynapos beutalást kitalálta. Felháborodásom láttán legyintett, hogy felőle maradhatok, ő csak jót akart, s azzal kiment a kórteremből. A szomszédos ágyon fekvő sérvműtött asszony fájdalmakra panaszkodva ébredezett, s amikor az ágyára néztem, láttam, hogy alatta is véres a lepedő.
Kétségbeesetten sóhajtozott, neki ugyanis nem volt szabad felkelnie. Este nyolc órára megérkezett a lánya egy észak-erdélyi kisvárosból. Sáros csizmával sétált végig a kórtermen, majd elrendezte az édesanyját, miközben percenként szólt a mobiltelefonja, s éjjel 12 óráig folyamatosan félhangosan beszélt az egész családdal és a barátjával is, amikor már aludni szerettünk volna. Bosszantónak tűnt, hogy utcai ruhában, cipőben hogyan tudott a bezárt folyosóajtón úgy bejönni, hogy senki nem szólt rá, hogy legalább az elemi higiénés szabályokat be kellene tartania. Szerencsére ott volt az üres ágy, ahonnan a helybeli asszony hazament, így levetkőzött és a befeküdt az ágyba, majd hamar elaludt, s hangosan horkolni kezdett. Valamikor éjfélkor nyitott be nagyon csendesen az éjszakai nővér, egy sudár, szép fiatal lány, s megkérdezte, hogy valakinek van-e szüksége valamire. Mutattam, hogy mi történt velem, s hamarosan egy táska kötszerrel jelent meg, s gézpólyát tett a cső végére, s tiszta lepedőt, párnahuzatot is hozott. Legnagyobb meglepetésemre, az a személy, akinek valóban szerettem volna meghálálni azt, hogy a gondolatom is kitalálta, határozottan visszatette a hálapénzt a zsebembe. Másnap mondták a szobatársaim, hogy a sebészeti osztály kedvencének tartják, egy egyházi alapítvány tagja, s azért vállal sok éjszakai ügyeletet, mert nappal főiskolára jár. Mivel a szokásos altatómat nem mertem bevenni, nagyon nehezen, sokat forgolódva, félálomban telt el az éjszaka. A reggeli zajok nagyon jólestek, s az is, hogy végre szép tisztára feltörölték a kórtermet. Ami nem tartott sokáig, mert a lány reggel nyolckor gyorsan felkelt, megpuszilta a még alvó asszonyt, majd recés talpú csizmájának nyomát újra otthagyta a frissen feltörölt kórteremben.
