2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Műtét (12.)

Miután eldöntöttem, hogy nincs annyi váltóruhám, amibe rendszeresen átöltözhettem volna, s nem akartam senkinek a matracát, ágyát összepecsétezni, a nagyvárosi gyógyintézetből egyenesen hazafelé utaztam.

Miután eldöntöttem, hogy nincs annyi váltóruhám, amibe rendszeresen átöltözhettem volna, s nem akartam senkinek a matracát, ágyát összepecsétezni, a nagyvárosi gyógyintézetből egyenesen hazafelé utaztam. Az álmatlanul töltött éjszakák miatti kialvatlanságomban az út során gyakran csukódott le a szemem. Olyankor az operáció utáni öntudatra ébredéseim percei elevenedtek fel, s azt is láttam, ahogy kialszik a műtőasztalt megvilágító lámpák éles, sértő fénye, s a zörgő tolókocsival együtt egymást kergetik fölöttem a kórházi folyosó neoncsövei. Ezt a képet gyakran látom ma is, ha lehunyom a szemem. A történtek után jó volt hazaérni a megszokott tárgyak közé, a megszokott környezetbe, s különösen jólesett, hogy néhány napig a nővérem próbált minden munkától és aggodalomtól megkímélni. A sebeimmel viszont ő sem boldogult, hisz a drénen keresztül állandóan szivárgott a váladék. Azt gondoltam, hogy a családorvoshoz fordulok, hisz az egynapos beutalással a betegszabadság is kevés volt, de közölték, hogy mind a kötözés, mint a betegszabadság-meghosszabbítás a sebészeti járóbeteg-rendelésre tartozik. Éppen ezt szerettem volna elkerülni, s jólesett, hogy nagyon kedves orvos ismerősöm asszisztensnője a legelső alkalommal átkötözte a sebemet, s jó minőségű kötszerrel látott el. Aztán nem volt mit tennem, kénytelen voltam az egyik járóbeteg-rendelő intézet sebészorvosához fordulni, akinél ismerősöm révén kaptam időpontot. Azért választottam, mivel otthonról gyalog is meg tudtam közelíteni a rendelőt, de kiderült, hogy a sebészet magánrendelésként működik. Ez sem volt gond, s már mutattam is a sebeimet, amelyek láttán jól felmérgelődött az orvos. – Hol műtötték? – kérdezte. Amikor megmondtam, kiabálni kezdett, hogy miféle luxus egy egyszerű mellműtéttel más városba menni, holott itthon is van bőven sebészorvos. Nem akartam magyarázkodni, hogy a hozzáértő és hozzáférhető mellspecialista és az esetleges utókezelés miatt esett a nagyvárosi intézetre a választásom. Ahogy jobban megnézte a műtét helyét, annyira felháborodott, olyan dühösen korholt, hogy még a pénzt sem vette el, és a következő alkalomra a lakhelyemtől sokkal távolabb eső kórház földszinti járóbeteg-rendelőjébe hívott. Nem mentem volna, de már nem volt sem kedvem, sem erőm másutt próbálkozni. Előfordult, hogy több mint egy órát álltam a bejárat melletti huzatos folyosón, annyi sokan várakoztak kórházi beutalásra. Talán a harmadik alkalommal vette ki a drént, majd a szálakat is, s közben nem szűnt meg szidni a sebész „teljesítményét”. Az egyik seb valóban egyre csúnyább lett, a szélei megduzzadtak és mind vörösebbé váltak, hiába kezeltem a legjobb szerekkel immár saját magam. Egy varrat helye mintha gennyes is lett volna, s nehezen indult gyógyulásnak, hasonlóképpen a drén helye sem akart begyógyulni. Mivel nem mertem autóbuszra ülni, hogy a kapaszkodással ne rontsak a helyzetemen, a kötözések idején jó hosszúakat gyalogoltam, miközben egy porcikám sem kívánta a sétát. Két hét elteltével újra visszamentem ellenőrzésre, mivel a betegszabadságom is lejárt, s egyik vágás duzzadt, vörös része időnként lüktetni kezdett. Az orvos megnézte, majd közölte, hogy több szabadság nem jár, mehetek vissza dolgozni. Mintha akkor kaptam volna a végső kegyelemdöfést. Soha nem éltem vissza a betegszabadság lehetőségével, de akkor érthetetlenül vettem tudomásul, ami velem történik, hisz a jobb kezemmel még egy könnyű táskát is nehezen tudtam felemelni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató