A múlt nyáron Erdőszentgyörgyön ismertem meg, annak rendje-módja szerint beöltözve, nem mímelve dolgozott be a ma már világhírnévnek örvendő Tőkés Tibor pékmester keze alá. A helyi kultúrotthonban ideiglenesen berendezett kis pékségben a nézők szeme láttára készült a péksütemények széles választéka, a tepertős pogácsától a pizzáig. Amikor a pizzát kértük, a kis pékinas amúgy nagyosan, hozzáértően jegyezte meg: – Az nem pizza, hanem Tibi bácsi kenyérlángosa. Fogyott is a finom, többféle ízesítésű lángos. Mivel akkor folyamatosan sorban álltak a vásárlók, sok dolga volt a pékmesternek és segítőjének, csak annyit tudtam meg, hogy Asztalos Attilának hívják. Aztán idén márciusban Marosvásárhelyen, a President szálló kiállítótermében találkoztam vele újra, ahol a GastroPan nemzetközi sütő- és cukrászipari szakkiállítás zajlott. Ugyancsak a mester keze alá dolgozott az Eldi standján. Látszott rajta, hogy a munkájára összpontosít, úgy viselkedett, mintha szakmabeli lenne, nem érdekelte a nézők serege. Akkor csodálkoztam el, amikor a díjkiosztáskor a hangosbemondón díjátadásra hívták Asztalos Attilát, aki az Eldi cég képviselőjeként a szakmai képességeiről, hajlamáról tett tanúbizonyságot. A versenyben elért eredményeit a Legfiatalabb pék GastroPan-oklevéllel jutalmazta a bírálóbizottság, amelynek tagjai között volt – a hazai elismert személyiségek mellett – a magyarországi Boldizsár Ilonka, a Pékek Világszövetségének alelnöke, Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke, Vojtech Szemes, a Szlovák Pékszövetség elnöke. Ez az oklevél nem semmi, ahogy Nagy Tibi barátom szokta mondani, ezért szóba elegyedtem Attilával.
Marosvásárhelyen, a 20-as iskolában II. osztályos. Tavaly is részt vett a GastroPan-kiállításon, de akkor nem figyeltek fel rá. Ez a kitüntetés sok mindent elárul róla. Édesanyja, Éva és nagymamája, Kabai Erzsébet mesélték, hogy Attilát kiskora óta nagytatája, Kabai Elek rendszeresen beviszi az egrestői pékségbe. Először csodálkozott, majd egyre gyakrabban a pékségbe kívánkozott. A későbbiek igazolták, hogy nem csodálkozni járt oda, tanult is. Kiskenden, nagyszüleinél egy este nagytatájával ketten voltak otthon. Két tojásból sonkás rántottát készített. Időközben hazaérkezett a nagymamája, kérdezte, milyen vacsorát készítsen. Attila előállt a rántottával.
Farsangkor az iskolában ünnepeltek a gyerekek, szerepeket mutattak be, beöltöztek virágnak, napnak, Attila péknek öltözött. Tőkés Tibor tésztából maszkot készített neki. Amikor a tanító néni arra kérte, hogy jellemezze magát, azt mondta, hogy ő jó pék lesz.
Nincs olyan nap a családban, hogy a pékség ne jöjjön szóba, hogy ne kérdezze meg, mi hogyan készül. Otthon már palacsintát süt és próbálja közben a levegőben megfordítani. Példaképe nem más, mint Tibi bácsi. A nagyapa, Kabai Elek annak örvend, hogy a kilencéves unokája egyfolytában érdeklődik, mikor lehet ő is olyan jó szaki, mint Tibi bácsi, aki egymás után kapja az elismerő okleveleket. Mondta, hogy akkor, amikor olyan nagy bajusza lesz, mint Tőkés Tibornak, de addig sokat kell tanulnia, gyakorolnia, és ha valóban vonzódik a pékszakmához, akkor sok kitartásra van szüksége. Ezeket a beszélgetéseket Attila mindig ezzel a mondattal fejezi be: Úgyis pék leszek! Ezt ma még nem tudhatjuk, de az biztos, hogy Marosvásárhelynek az elismert nagy pékjei között anno 2011-ben van egy kitüntetett kis pékje is.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
