Nagyasszonyok emlékiratai

Szilvássy Carola – Augusta Paton

Az idei marosvécsi találkozó érdekességeként bemutatták a helikoni összejövetelek két nagyasszonya, báró Kemény Jánosné Augusta Paton és a család jó barátjának számító báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola emlékirataiból készült köteteket. A nagymamához fűződő emlékeiből néhány humoros történetet Nagy Kemény Géza, a kastélyt adminisztráló unoka is megosztott. Kicsit furcsa könyvbemutató volt, hiszen az Augusta Paton angol nyelven írt és Nagy Imola fordításában magyarul megjelent könyvből mindössze tízet, a Szilvássy Carola emlékiratait és leveleit tartalmazó kötetből sajnos egyet sem lehetett megvásárolni.

Az izgalmas hagyaték

Bár színház- és irodalomtörténészként nem készült arra, hogy Augusta Patonnal és Szilvássy Carolával foglalkozzék, húsz éven át Bánffy Miklós életét kutatva az Erdélyi Református Gyűjtőlevéltárban talált rá a Helikonhoz kapcsolódó egyik legizgalmasabb hagyatékra, amelynek tartalmát korábban nem dolgozta fel senki – mondta Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész, a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központjának vezetője. A Szilvássy Carola-dokumentumok révén a kutató 400 személlyel „került kapcsolatba”, akikkel a két világháború közötti időszak egyik legérdekesebb erdélyi nőalakja levelezett. (Életéről Harmónia rovatunkban bővebben is beszámoltunk.) Szebeni Zsuzsa érdekességként említette meg, hogy mielőtt Szerb Antal Magyar irodalomtörténetét elküldte volna a kiírt pályázatra, Szilvássy Carolát kérte, hogy amennyiben megfelelőnek tartja a művet, továbbítsa azt, amit Carola meg is tett. 

Ellentmondásos egyénisége ellenére a kolozsvári társasági élet jelentős személyisége volt, kitűnően beszélt angolul is, és kolozsvári lakásában vendégül látta és segítette a magyarul nem tudó fiatal görög-angol származású lányt, akinek bátyja, John Paton, Carola sógorának, Béldi Györgynek és testvérének, Béldi Györgyné Szilvássy Margitnak a gyekei birtokát vezette az első világháború idején. Olyan szoros volt köztük a barátság, hogy Augusta Paton és Kemény János esküvőjét Gyekén tartották. Carola nagy segítségére volt Kemény Jánosnénak a helikoni találkozók megszervezésében is, és őt hívták meg, hogy elsőszülött fiukat, Jánoskát megkeresztelje. 

Bevallása szerint Szebeni Zsuzsa a kötettel azt szeretné ellensúlyozni, hogy ne csak a Marosi Ildikó által örvendetes módon szerkesztett szakácskönyvéről (Kipróbált receptek. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2009) ismerjék Szilvássy Carolát. A kötetben helyet kaptak a háborús tevékenységéről írt naplóbejegyzései, amelyek szűkszavúsága azzal magyarázható, hogy bábaképző főiskolát végzett, sebészorvos mellett tanult műtősnőként napi tíz órát dolgozott. A kis kötetbe bekerült az Erdélyi Helikonnal, a vécsi találkozókkal kapcsolatos tevékenysége, az amatőr színészi fellépéseiről szóló feljegyzések. Óriási anyagot jelent a Makkai Sándorral folytatott levelezése, a Bánffy Miklóssal való kapcsolata, ezeket a leveleit azonban párban lenne érdemes megjelentetni – emelte ki Szebeni Zsuzsa. Érdekességként említette azt a novellát, amely Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának a női lélek szempontjából megírt változata. A kötetet (a Szépmíves Kiadó gondozásában) Szebeni Zsuzsa és Kovács Attila Zoltán rendezte sajtó alá. Szilvássy Carola háborús nővérként 

Erdély a magyarrá lett görög-angol asszony szemével

Korábban jelent meg a báró Kemény Jánosné Augusta Paton önéletrajzi emlékezéseit tartalmazó könyv, amelyet ugyancsak Kovács Attila Zoltán, valamint Meggyessy Éva rendezett sajtó alá, előszavát Szebeni Zsuzsa írta. A Szépmíves Könyvek Kiadónál jelent meg, amelynek könyvei kordokumentumok, és a bemutatott két kötet is kortörténeti érdekességként fontos elsősorban – hangsúlyozta az előszó szerzője.

Elhangzott, hogy a báró Kemény Jánosné önéletrajzi emlékezéseit tartalmazó kötet két jól elkülöníthető részből áll. Írói tehetsége, görög édesanyjától örökölt temperamentumos lelkisége a görög szigetvilágban töltött boldog gyermekkor leírásában nyilvánul meg. Ez egészül ki a számunkra érdekesebb második részben az erdélyi világ idegen szemmel való bemutatásával, ami azt bizonyítja, hogy különleges egyéniségével minden helyzetben megállta a helyét, ezért akár példaképnek is tekinthető. 

A könyv ugyanakkor eloszlatja az Augusta Paton és Kemény János között első pillantásra szövődő szerelem mítoszát, az emlékirat tanúsága szerint ugyanis az első találkozás idején, amikor a lerobbant csónakos motorkerékpárt tolták fel a kastélyhoz vezető köves úton, s a fiatal Kemény János fogadta őket, Augusta még angol szerelmének írta leveleit Erdélyből. Kemény János kitartó udvarlása révén szerette meg a nála három évvel fiatalabb férfit, akiből – bár nem vágyott rá – várúr lett. 

A második részben a helikoni találkozók lebonyolításáról számol be, arról, hogy férje mecénásként hogyan mentette meg a kolozsvári színházat a végleges csődtől, viszontagságos menekülésükről Kolozsvárról Budapestre, és az ott átélt borzalmakról a második viláháború idején, majd visszatérésüket Erdélybe, ahol a legnehezebb helyzetekben is kitartott férje mellett, akinek a mellőzéséről, az egyre nehezebbé váló életkörülményekről sem feledkezik meg. A nehézségek ellenére vele együtt vállalta az erdélyi sorsot, és halála után sem kívánt elköltözni Marosvásárhelyről.

Naplója az 1977–78-as párizsi útjának leírásával szakad meg, amikor hosszú évekeig nem látott lányával, Mikolttal találkozott.

A könyvbemutatón részt vett az unoka, Nagy Kemény Géza, aki élete utolsó éveiben ápolta a nagymamát. Gyermekként soha nem hallotta a kastélyról beszélni, mert ahogy nagyapja fogalmazott, azt ingyen kapták, a galonyai vadászházat viszont mindig nagyon sajnálták, mert ők építették – mondta Nagy Kemény Géza, aki a nagyszülők ragaszkodásával harcol azért, hogy visszakapják az épületet.

Bár kezdetben angolul, mire az unokái is megszülettek, Kemény Jánosné már magyarul gondolkozott, a magázódást és tegeződést azonban nehezen tudta megszokni. Amikor haragudott az unokájára, akkor magázta, s bár nagyon jól beszélt magyarul, voltak (talán szándékosan is) humoros megjegyzései: a kipufogócső helyett kipufassztócsövet, a cementlapok helyett szemétlapátokat, szökőkút helyett szökőkutatásokat mondott – osztotta meg emlékeit Nagy Kemény Géza, aki szerint tudatában volt annak, hogy nem helyes, de ő maga is szórakozott azon, amit mondott. Érdeklődésre hozzátette, hogy görög szavakat talán csak akkor használt, amikor Száva professzor a csípőjét műtötte, máskor nem hallották az anyanyelvén megszólalni. Angolul akkor beszéltek férjével, amikor nem akarták, hogy az unokák megértsék, miről van szó. 

Élete utolsó szakaszában is megérezte, ha a teát nem az angol előírások szerint készítették, például nem melegítették fel a kannát, mielőtt a teát beleöntötték volna. A fekve töltött időszakaszban a fejénél tartott erős italokból kortyolt néha „a magyarok egészségére”, de készletét éjszaka az unokák dézsmálták meg – emlékezett az unoka, aki érdekes meglepetést készített elő. A könyvbemutató résztvevői megtekinthették mindkét emlékíró, Augusta Paton és Szilvássy Carola eredeti kézírásos szakácskönyvét.