2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagyobb érdeklődésre számítottak

A Maros Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség november 27-én fogyatékkal élők számára szervezett állásbörzét. Erről Bogdán Erzsébet, az intézmény aligazgatója tájékoztatott.

– Az Ifjúsági Házban 11 cég vett részt az állásbörzén, 23 munkahelyet ajánlottak annak az 52 személynek, akiket regisztráltak az álláskeresők közül. A jelentkezők közül hat személyt hívtak interjúra. Többnyire segédmunkásokat, csomagolókat, takarítókat, szerszámlakatosokat, üzleti feltöltőket, szerelőket, call-centeres operátorokat kerestek. Mozgássérültek nem jelentek meg az állásbörzén, sem  a kisegítő iskolák végzős tanulói, annak ellenére, hogy felvettem a kapcsolatot az intézmények vezetőivel – fogalmazott az igazgató, aki azt is elmondta, hogy több érdeklődőt vártak volna a munkát keresők köréből, hiszen köztudott, hogy a fogyatékkal élők nehezebben találnak munkát. 

A lehetőség adott volt, kevesen éltek vele.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató