A nap 24 órájában mesélünk

A magyar népmese napját ünnepelték pénteken a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, a Kulcs és a Védem egyesületek szervezésében. A gyerekeket szabadtéri játékokkal örvendez-tették meg a szervezők, a felnőttek pedig Kádár Annamária Lilla és Tündérbogyó című legújabb könyvének a bemutatóján vettek részt, amely harminc érzelmiintelligencia-fejlesztő mesét tartalmaz.  

A közismert pszichológus párhuzamot vont a népmese és a szülők által átadott életmese között, hangsúlyozva, hogy mindkettő fontos, mert a gyermekek ezáltal tanulják meg, hogyan viszonyuljanak a különböző helyzetekhez. 

Kádár Annamária már az elején leszögezte, a mese az ő megközelítésében nemcsak népmesét és kortárs mesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről átadunk gyermekeinknek. Nagyon fontos, hogy mindenkinek meglegyen a saját meséje, hogy tudja, ki is ő, honnan származik, a szülei hogyan választották ki a nevét, gyerekkorában milyen események történtek vele. Amikor szülőként leülünk a gyerekkel, amellett, hogy mondókázunk, sokszor összefoglaljuk az ő napját, mi az, ami történt vele aznap, és ezeket az eseményeket narratív szálra fűzzük, ezáltal is alakítjuk a gyerek életmeséjét. 

A pszichológus hangsúlyozta, nem mindegy, hogy a saját családunk történetét milyen formában adjuk tovább, hiszen a gyerek ebből szűri le, hogy a világ egy jó hely, ahová érdemes volt megszületni, vagy veszélyes hely, ahol folyton óvatosnak kell lenni. Több pszichológiai kutatás látott napvilágot, amelyek rávilágítottak arra, hogy ha valaki ismeri a saját családja történetét, például tudja, hol ismerkedtek meg a szülei, nagyszülei, mivel foglalkozott a dédnagytatája, az később a kudarcokkal jobban szembe tud nézni. Fontos, hogy a család története kapcsán reális képet kapjon a gyerek, azaz nem csak a pozitív vagy csak a negatív eseményeket kell a tudomására hozni, hanem közölni vele, hogy voltak jó pillanatok, de nehézségek is. 

A negatív életeseményeket, például ha egy családtag börtönbe kerül, vagy öngyilkosság történik a családban, úgy lehet feldolgozni, hogy mesélhetővé tesszük. Amikor a gyerek eléri a megfelelő életkort, fel kell világosítani ezekről a dolgokról, ugyanis azok az életesemények, amelyeket eltitkolunk, mindig negatív erőként vannak jelen. Tehát az életmese is olyan, mint a népmese, ott is vannak kudarcok, sikerek, nehézségek, fordulatok, véletlenek. Kádár Annamária rámutatott, a kutatók észrevették, hogy általában a nagymamáknak nagy szerepük van a generációk összekapcsolásában, hiszen egy jelenlegi eseményt sok esetben összekötnek egy régebbi, esetleg egy családtaggal kapcsolatos információval, és ezáltal nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek megismerjék a család történetét. 

 

Az ő meséje képekben

Kádár Annamária azt tanácsolta a szülőknek, szánjanak időt arra, hogy készítsék el gyermekük saját élettörténetét. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a különböző életeseményekre mindig fogunk emlékezni. De sajnos nem így van, ezért hasznos lehet összeállítani egy fotóalbum-sorozatot, amelybe minden évben előhívunk 50-100 fotót, esetleg leírunk melléjük néhány emléket. Annál nagyobb ajándékot nem tudunk adni a gyermekünknek, mint ha ezt 18 éves korában átadjuk neki. Még ha akkor, kamaszkorban nem is értékeli kellőképpen, akkor lesz majd érzelmi jelentősége ennek az ajándéknak, ha majd ő maga is szülő lesz. 

 

Nem csak este mesélünk

Sokszor, ha mesemondásra gondolunk, megjelenik előttünk a kép, hogy esténként bebújunk az ágyba, és mesét olvasunk a gyereknek. Viszont szülőként az élet minden pillanatában mesét mondunk azzal, amilyen nevelési módszereket választunk, ahogy jutalmazunk, fegyelmezünk. Az esti mesélés kapcsán elhangzott, hogy a gyereknek biztonságot ad, ha vannak rítusok a család életében, például ahogyan ezzel lezárjuk a napot. Fontos, hogy az esti mese szertartásként történjen, akárcsak az óvodában, ahol például ráülnek a mesepárnára, vagy meggyújtják a mesegyertyát. A lényeg az, hogy a gyerek érezze, ez már nem a realitás, hanem egy mesebeli világ, ahol elkezdi megteremteni a saját belső képeket. A mesélés a szülőnek is jó alkalom arra, hogy lecsendesedjen, és legyen ott a jelenben, hiszen úgy nem lehet hitelesen mesélni, hogy közben azon gondolkodunk, mit főzünk másnap, vagy milyen teendők maradtak el. 

A pszichológus ugyanakkor arra is rávilágított, mennyire fontos lehetőséget adni a gyereknek, hogy ő meséljen saját élményeiről. Gyakori, hogy amikor kijön az óvodából, a szülő faggatni kezdi, hogy mi volt aznap az oviban. Amit ehelyett ajánlott kérdezni, hogy mi volt a legjobb dolog ma? Ugyanis egy középcsoportos gyereknek sincs még történetmesélési képessége. A gyerek élményszerűen mesél, azaz van egy élmény, amit éppen kiemel. Lehet, hogy nem is éppen akkor számol be róla, hanem másnap, vagy rá egy hétre, amikor esetleg valami eszébe juttatja az adott élményt, és annak kapcsán kezdi el mesélni. 

 

Az érzések uralják a gyereket

Kádár Annamária legújabb könyve múltbeli és jelenlegi életeseményekre alapozó, az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó meséket tartalmaz. A szerző szerint nagyon fontos a gyerek éntudatosságát erősíteni, azaz, hogy tanulja meg megélni az érzéseit, megfogalmazni ezeket verbálisan, és ki is tudja fejezni. Egy gyerek nehezen tudja megfogalmazni az érzéseit, ezen a téren sorsdöntő, hogy milyen volt a családban az érzelmekhez való viszony. Sok olyan család van, ahol soha nem beszélnek az érzésekről. Gyakori, hogy a gyerekek esetében úgymond letiltjuk az érzéseket, arra intvén, hogy ne hisztizzen, ne haragudjon. De kutatások bizonyítják, hogy az agykéreg 6-7 éves kor körül veszi át az irányítást az érzések fölött, addig nem a gyerek uralkodik az érzései fölött, hanem az érzések uralják a gyereket. Fontos tehát megjegyezni, hogy a gyerek nem azért tesz ezt vagy azt, hogy bosszantsa a szülőt, hanem mert nem tudja kontrollálni az érzéseit. A gyerek a szülő által kínált mintát követi, innen tanulja, hogy miként reagáljon, ha például mérges, ezért ajánlott odafigyelni, hogy bizonyos helyzetekben, amelynek ő is szemtanúja, felnőttként miként reagálunk.