2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Polgármesteri küldetés 

Polgármesteri mandátuma legnagyobb sikerélményének Ádámos község polgármestere, Miklós Tibor László az egyéni segítségnyújtást, a lakosok olyan kisebb-nagyobb gondjainak az orvoslását tartja, amelyeket évtizedek óta nem tudtak megoldani. Azonban a négy év alatt elért megvalósítások, nagy beruházások, akárcsak a jövőbeli tervek is, kétségkívül a települések lakosainak komfortérzetét hivatottak növelni.

Miklós Tibor László polgármester

A Dicsőszentmárton szomszédságában, a Kis-Küküllő alsó folyása mentén elterülő község utcáinak aszfaltozása, a csatornahálózat kiépítése, hidak, járdák cseréje, árvízvédelmi munkálatok, új napközi és óvoda, szelektív hulladékgyűjtés, térfigyelő kamerák mellett a közösségek biztonságát szolgáló helyi rendőrség megszervezését és működtetését jegyezheti többek között az, aki számvetésre kéri a polgármestert. A megválasztását követő első években önkritikaként fogalmazta meg: sajnálja, hogy nem tud annyi időt szentelni a személyes kapcsolattartásra, az emberek egyéni gondjainak a megoldására, mint amekkora igény lenne rá. Akkor célul tűzte ki, hogy az egyénekre szánt idővel jobban gazdálkodjék, a sikeres pályázások ára ne a személyes kapcsolattartás rovására történjék. Az eltelt évek során a jelek szerint sikerült megtalálni azt a középutat, amely lelki elégtételt is nyújt számára. Mint jelezte, munkatársai hozzájárulása nélkül első mandátuma lejártával nem tudott volna ennyi eredményt felmutatni. Szerinte a nagy beruházások szükségesek és természetesek voltak, de rengeteg háttérmunkát kellett végezni, és nem elhanyagolandó az sem, hogy a vészhelyzeti riasztások során az önkéntes tűzoltóalakulat mellett mindannyiszor maga is jelen van. Az előtanulmányok elkészítése láthatatlan, amely minden pályázat benyújtása előtt pénz- és időbefektetéssel jár, de a finanszírozási és közbeszerzési szerződések aláírását követően minden esetben megtérül a befektetett energia. 

Talajvíz-elvezetés Sövényfalván, a Maros Megyei Tanács beruházása
  Fotók: Nagy Tibor

Folyamatban a szennyvízhálózat kiépítése

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot hátráltatta a megkezdett szennyvízhálózati munkálatokat és az azt követő aszfaltozást, ottjártunkkor azonban gőzerővel dolgoztak Sövényfalván és Magyarkirályfalván. 

Ezúttal a királyfalvi Berek utca vált építőteleppé, a polgármester reményei szerint ha az ütemtervet sikerül betartani, szeptemberben már aszfaltburkolat kerül arra az utcára is. A sövényfalvi és királyfalvi szennyvízhálózatot 23 millió lej értékben kormányfinanszírozásból kivitelezik, előreláthatólag jövő évben már használhatják a rácsatlakozott lakosok. A sövényfalvi vasútállomástól a Királyfalvára vezető bekötőúton is a szennyvízhálózat vezetékrendszerét helyezik a földbe. Az említett szakasz közvilágítását napelemes led-es világítótestekkel oldják meg saját költségvetésből. A folyamatban lévő beruházás 50.000 lejbe kerül.

A küküllődombói és ádámosi szennyvízhálózat előtanulmánya készül, mivel megszületett az a rég-óta várt bírósági döntés, amely lehetővé tette a pályázást e két település szennyvízhálózatának a megvalósítására is.

Küküllődombó és Ádámos csatornahálózatát az Aquainvest által egykor megpályázott uniós mestertervbe foglalták, így – annak ellenére, hogy a POIM-program elakadt –, ezt a két települést nem lehetett belefoglalni az új csatornahálózati projektbe, amelyre Sövényfalva és Királyfalva szennyvízhálózatával pályáztak. Ez az akadály nemrég elhárult, így a közeljövőben Ádámoson és Küküllődombón is megvalósulhat a szennyvízhálózat kiépítése, amennyiben finanszírozást sikerül lehívni. A tervek szerint Sövényfalva–Királyfalva–Nagyhangás–Küküllődombó irányában halad a szennyvízvezeték Dicsőszentmárton felé, és csatlakozik a szennyvíztisztító állomásra. A küküllődombói Malom utca elején, az akácos környékén egy szivattyúállomást építenek, így nem lesz gond a dombói szakasz rácsatlakozásával sem.

Szennyvízhálózat építése Királyfalván, a Berek utcában


A napközi ősztől belakható

Ádámoson elkészült az új napközi otthon, megtörtént a műszaki átadása, jelenleg a polgármester a működéshez szükséges engedélyek beszerzésén ügyködik. 


Amennyiben a tanügyminisztériumi jóváhagyás megérkezik, és a járványügyi előírások lehetővé teszik, ősztől fogadhatják a gyerekeket. A községközpontban, a polgármesteri hivatal szomszédságában felépített napközi a községbeli kisgyermekes szülőknek jelent majd segítséget. A vidékfejlesztési program keretében megpályázott napközi otthon 354.967 euróba került, tervező a Media Marketing Kft., kivitelező a Tehnic Trust Kft. volt.


Kultúrházak, iskolák felújítása

Ádámoson, Sövényfalván és Királyfalván a kultúrházak felújítási munkálataira, parkosításra is sikeresen pályáztak. Az 500.000 eurós pályázat közbeszerzési eljárását befejezték, és megkezdték a sövényfalvi kultúrotthon külső-belső felújítását. 


A küküllődombói művelődési otthon épületét az egyház visszaigényelte, így arra az önkormányzat nem kérhet uniós támogatást. Azt egyházi pályázatokból, a lakosság adakozásából és önkormányzati hozzájárulásokból javítgatják. A konyhát felújították, a belső tisztasági festést is önerőből végezte el a közösség.

Az ádámosi és a küküllődombói iskolák felújítására is sikerült kétmillió eurós uniós finanszírozást lehívni, rövidesen elkezdődhetnek a munkálatok. A lakosok esetenként fölöslegesnek vélik a közintézmények felújítását, mint mondják, a kultúrházakra és iskolákra szánt pénzből aszfaltozzanak inkább. Ez azonban lehetetlen, mert a pályázati kiírások alkalmával élni kell a lehetőséggel, és pályázni az épületek felújítására, karbantartására, ellenkező esetben majd saját költségvetésből kell elvégezni. Ugyanakkor stratégiai szempontból is fontos olyan közintézményeket fenntartani, amelyek természeti katasztrófa vagy szükségállapot esetén használhatók – mondta az elöljáró.


Az aszfaltút mindenkinek öröm



A község utcáinak aszfaltozására is sor került, és folytatják azokban az utcákban, amelyek az első pályázati kiírásban nem vehettek részt. A régi járdalapokat pedig térkőburkolattal helyettesítik. Küküllődombón a Kis utcát is leaszfaltozták (képünkön), tervben van a Herepei utca, Sövényfalván pedig a Diófa utcában aszfaltoznak. Amint a polgármester hangsúlyozta, az aszfaltozásra váró utcák sorrendjét az a pontrendszer dönti el, amellyel a pályázatokat elbírálók értékelnek. Ennek érdekében mindenekelőtt olyan utcák aszfaltozására lehet sikeresen pályázni, amelyek közintézményekhez vagy fontosabb, nagy forgalmú objektumokhoz vezetnek. Sokszor egy-két pontszám dönti el, hogy egy pályázattal megnyerik-e a szükséges támogatást vagy sem. Ugyanakkor fontos a munkálatok elvégzésének sorrendje, mivel az aszfaltozás és a járdák felújítása a szennyvízhálózat kialakítása után kerülhet sorra. Az aszfaltozásra megpályázott egymillió eurós uniós projekthez 2,5 millió lej önrésszel kellett hozzájárulni, amit hitelből fedeztek. Négy alkalommal írtak ki közbeszerzést az aszfaltozásra, de jelentkezők hiányában nem sikerült a tervek szerint elkezdeni a munkálatokat. A munkagépek hiánya egyre nyilvánvalóbb volt, ezért vált szükségessé egy saját buldoexkavátor, amit 56.000 eurós pályázattal sikerült beszerezni, valamint egy traktor utánfutóval. A tervek között szerepel a községi mezei utak lekövezése is.


Folytatódik a küküllődombói patakmeder korszerűsítése

E hónap közepétől újra elkezdik a küküllődombói patakmeder rendbetételét. A falut átszelő Nagypatak mederszélesítését, -mélyítését, betonozását kezdték el, ugyanakkor tíz hidat építenek újjá a településen.


Az árvízvédelmi munkálatok keretében régóta esedékes volt a településeken áthaladó patakok medrének a korszerűsítése, ami a felhőszakadásokat kísérő villámáradások megelőzése végett vált egyre sürgetőbbé. A beruházás hozzávetőleg 1,8 millió lejbe kerül, saját költségvetésből végzik el. Ádámoson is saját költségvetésből és a megyei tanács hozzájárulásával végezték el a Veres-patak medrének a mélyítését és betonozását, a hidak, átereszek megemelését. Amint az elöljáró elmondta, a nyár eleji gyakori felhőszakadások a kibetonozott patakmeder gyakorlati hasznát igazolták. Sövényfalván két hidat kell újjáépíteni, amelyek az áradások során megrongálódtak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató