2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyárádszereda számára fontos volna a korszerűsítés

Három eredménytelen eljárás után hamarosan negyedszerre is közbeszerzési eljárást hirdet a nyárádszeredai önkormányzat a helyi hetipiac korszerűsítési munkálataira. A legutóbbi licitet tervezési hiányosságok miatt fel kellett függeszteni, de a jó hír az, hogy nem kell tartani az érdeklődés hiányától. Ugyanis a harmadik kiíráson hét építőcég jelezte részvételi szándékát, és remélhetőleg ezek a következő eljáráson is megjelennek, sőt, talán más cégek is – mondta el Tóth Sándor polgármester.

A terv értelmében teljesen megújul a jelenlegi piactér a Nyárád-pallótól az állatpiacig terjedő teljes területen, egyik újdonsága az lesz, hogy hűtőházzal ellátott vásárcsarnok is épül, a szabadtéri árusok számára fedett asztalok készülnek, parkolókat alakítanak ki, térköveznek, aszfaltoznak és megoldják a csapadékvíz elvezetését. Egy másik újdonsága a beruházásnak, hogy a megújult téren minden nyárádmenti közigazgatási egység, amelyet a piac kiszolgál, ingyen kap egy-egy faházikót, hogy ide tudja irányítani a helyi termelőit jellegzetes helyi termékeikkel. A többi, piacon vagy vásárcsarnokban áruló termelő és kereskedő továbbra is bért fog fizetni az elfoglalt asztalért vagy területért.


Nagy értékű beruházás

A beruházás becsült értéke tízmillió lej, ugyanis nagy felületet kell korszerűsíteni és leburkolni, továbbá a csarnok megépítése, a hűtőkamrák és egyéb felszerelések, valamint egy transzformátor-állomás kialakítása hatalmas költségeket jelent. Viszont a munkálat úgy van megtervezve, hogy megvalósulása után nemcsak hogy néhány év múlva nem kell beavatkozásokat végezni, hanem legalább ötven évre meg lesz oldva a település eme gondja. Még nincs ugyan eldöntve, hogy milyen forrásból fedeznek ekkora összeget, de mindenképp a helyi költségvetésből, hiszen egyelőre sem európai, sem hazai pályázati kiírások nem léteznek ilyen irányú fejlesztésekre. Mindenképpen két lehetőséggel számol az elöljáró: a közeljövőben várható gazdaságélénkítő országos programon is „versenybe szállna” a tervvel, ha a kisvárosok számára lesz ilyen lehetőség. A másik lehetséges út, hogy az önkormányzat az államkincstárnál vagy egy banknál nyit hitelvonalat erre a beruházásra. Nyárádszereda a középkorban a vásárainak köszönhetően lett mezőváros, ezért a piac egy igazi brandje kell legyen a településnek, és így „megérdemli”, hogy akár kölcsönhöz is folyamodjanak erre a célra. Mindig vigyáztak arra, hogy a kölcsön lehetőségével ne kisebb, 1-2 millió lejes terv esetében éljenek, de egy ilyen, a kistérséget vagy legalábbis a Nyárád völgye középső és felső részét kiszolgáló beruházásnál már elképzelhető ez a lehetőség is. Elöljárói tevékenysége alatt háromszor döntöttek úgy, hogy hitelvonalat nyitnak egy-egy fontosabb beruházás finanszírozására, de eddig mindig megoldódtak a gondok, és nem kellett ehhez az eszközhöz nyúlniuk. Remélik, hogy ez esetben is hasonlóan kedvezően alakulnak majd a dolgok. Mire a közbeszerzési eljárás befejeződik, és megkötnék a kivitelezési szerződést, addig kiderül, hogy melyik terv nyújt finanszírozást erre a projektre.


Más rendeltetése is lenne

A piac korszerűsítésével egy másik vágyuk is valóra válhat a szeredaiaknak. Ugyanis a piactér szerda délután kiürül, és szinte egy teljes hétig üresen áll, így rendezvénytérként is hasznosítható volna. Igazán kár lenne egy ekkora teret csak heti néhány órára használni, és biztosak abban, hogy tudnak ide olyan rendezvényeket tervezni és szervezni, amelyek a helyiek és a többi nyárádmenti ember számára is vonzóak – részletezte a polgármester.

A korszerűsítéssel felszámolnák az ilyen piaci körülményeket 

Fotó: Gligor Róbert László

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató