Nem jutott fel a kosárlabdacsapat, mert nem volt rá valós akarat

Nem került be az élvonalba a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat. Most mindegy, hogy milyen név alatt szerepelt, a város kosárlabdasportjának a hagyományait képviselve maradt alul az ezzel a céllal rendezett tornán. Nem jutott fel, mert a város NEM AKARTA, hogy így történjen.

Rengeteg részlet vezet erre a következtetésre. Egyrészt a keret összeállítása, amely kizárólag helyi játékosokra, plusz a Marosvásárhelyen letelepedett Martinićra és egyetlen „importra”, Șolopára alapozott. Önmagában ez teljes mértékben rendben van, hisz a srácokra nem lehet panasz, tették, amit tudtak, és ami várható volt tőlük (Șolopa az egyetlen kivétel, de erre még visszatérünk). Egy feljutást célzó csapat összeállítása azonban tekintettel kell legyen a kiegyensúlyozottságra is, nem állhat szinte kizárólag egyes-kettes poszton játszó játékosokból (Martinić, Bölöni, Steff, Engi-Rosenfeld, de a fiatalabbak zöme is), hogy a palánk alatt csupán Șolopára (aki szintén inkább hármas, mint négyes-ötös) és tizenéves fiatalokra támaszkodjék.

Másrészt a keret ily módon történő kialakításában az is szerepet játszott, hogy a csapat vezetői folyamatosan arról voltak meggyőződve, hogy nem juthatnak fel idén. Hiába írtuk többször is, erősítettük meg személyes beszélgetéseken is, hogy ilyen szabály nem létezik, az csak abban az idényben volt érvényes, amikor a bajnokságot egyetlen közös ligában szervezték mind a 24 csapat számára, ezt csak a ploiești-i döntő torna előtt tisztázták, ám a hegy alatti abrakolás nem jött be.

És nem jött be többek között azért, mert január óta a klub nem tudta fizetni a játékosokat, akiknek munkát kellett vállalniuk, és csak szabadidejükben jártak edzésre. Így történt, hogy a második számú játékos a palánk alatt, Blaga, munkahelyi kötelezettségei miatt el sem utazott Ploiești-re. Șolopa pedig, szinte egyetlenként a keretből, akinek más jövedelme nincs, és kosárlabdázni jött Vásárhelyre, eleve azzal a lelki teherrel utazott a döntő tornára, hogy hat hónapja gyakorlatilag a társai támogatásával tengette az életét, a klubtól ugyanis egy fityinget sem látott.

Ilyen körülmények között történt az a sajnálatos eset az első mérkőzésen, amely miatt a torna további mérkőzéseiről kizárták Șolopát, és ami gyakorlatilag a feljutás meghiúsulását eredményezte.

És végül a tavaszi nincstelenséget követően mi garantálta volna, hogy az ősztől meglett volna a megfelelő anyagi háttér az országos ligában való szerepléshez? Miből teremtődött volna hirtelen elő több százezer euró, ami minimálisan szükséges ehhez? A feljutás mostani elnapolása gyakorlatilag megkönnyebbülés azok számára, akiknek a feladata lenne ennek a pénznek a megszerzése! Egy újabb érv az akarat hiánya mellett!

Ha ezt a csapatot eleve úgy indították volna útnak, hogy Marosvásárhelynek ott a helye az élvonalban, úgy menedzselték volna az első perctől, hogy ezt a célt elérje, a fentiek alapján elég egyértelmű, hogy sikerült is volna, azonban nem volt hozzá akarat, ezért marad egy újabb évet a másodosztályban.

Az anyagi háttér biztosításának hiánya azonban felveti a kérdést, hogy ez az akarat valóban megszületik-e legalább a következő idényre? Sikerül-e biztosítani az anyagi hátteret? A városi sportklub ideiglenes vezetője, Szászgáspár Barnabás szerint az egyetemi klub és a városi sportklub együttműködéséből születhet megoldás, miután sikerül stabilizálni a városi klub pénzügyi helyzetét is. Ha a mostani kerethez csatlakozik Borșa és Sánta, ahogy erre van esély, a költségvetést pedig sikerül a minimális szinten biztosítani, a feljutás kivívása gyerekjátéknak tűnik. Onnantól azonban minden a jövő ködébe vész. Magántámogatók bevonása nélkül ugyanis nem lehet olyan csapatot összeállítani, amely a legjobbak között helytálljon.