Népi lakberendezés a Nyárádmentén a XIX. század végétől napjainkig (12.)

Ezzel megvalósították a tömbház-lakásokba költözött vidékiek egyen-bútorát. A nyárádmenti falvakban elég hagyományőrző a berendezés, szinte minden régi házban legalább egyik szobában megvolt még 2000-ben a század eleji bútor.

A lakásberendezés további fejlődése

Az 1950-es évektől kezdve a tulajdonosoktól, mesterektől államosított bútorgyárak ún. népbútort kezdtek gyártani. Ez egyszerű fakeretbe tett, pácolt, fényezett lemezből készült. A berendezéshez tartozott az asztal négy kárpitozott, hátas székkel, rekamié, később kárpitozott, összecsukható kanapé, hármas szekrény pici, négyszögű vitrinnel, és toalett tükörrel. Ezzel megvalósították a tömbház-lakásokba költözött vidékiek egyen-bútorát. A nyárádmenti falvakban elég hagyományőrző a berendezés, szinte minden régi házban legalább egyik szobában megvolt még 2000-ben a század eleji bútor. Az 1960-as évektől kezdték kicserélni erre a népbútorra az új lakások berendezését, vagy a régi egyik szobáját, többnyire vegyesen helyezve el a régi bútorok darabjaival.

Az 1970–1980 közötti évek a népbútor háttérbe szorulásának időszaka. Falura is kikerült a divatos, alacsony kisasztalka két fotellel és kombinált szekrénnyel, összecsukható kanapéval.

Az 1980-as évek végétől máig is divatos a natúrszínű panelbútor faliszekrényekkel, de ez nem aratott nagy sikert a Nyárádmentén. Bekerült ellenben a konyhába a két színnel festett gyári konyhabútor: kredenc, asztal, hokedli és melléje a hűtőszekrény.

Gyűjtőútjaimon arról is meggyőződtem, hogy a faluról ipari munkára beköltözött városiak is őriznek egy-egy múlt század eleji bútordarabot, még újra is festetik, renováltatják, főleg a fladerezett szekrényeket. A marosvásárhelyi Szabadság u. 40. szám alatt egy nappali szobában például két 100 éves fladerezett sifont láttam festett konyhakredenc és konyhaasztal, székek, valamint natúrszínű panel tévészekrény társaságában, egy bőrgyári munkásnál.

2000-től jött divatba a Bekecs alján a diófa bútor, amit rendelésre készített Palkó János Nyárádszeredában, Dénesi Imre Deményházán, Kovács Dénes Kendőben. Valóságos státusszimbólum lett a diófa bútor, s a szőlőkből, kertekből vágták ki a diófákat, anyagnak, hogy a készíttetés olcsóbb legyen. Új gyári bútort ugyanis csak az vásárolt és vásárol ma is, akinek emeletes, új házra is telik, tehát a módosabb családok.