2022. szeptember 29., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tegnap elkezdődött a 13. női labdarúgó Európa-bajnokság, amelyet kifejezetten kiegyenlített erőviszonyok jellemeznek.

A női futball jelentős fejlődésen ment át az elmúlt évtizedben, ennek is köszönhető, hogy már nem a nyolcszoros kontinensbajnok német válogatott a toronymagas favorit, hanem hat csapat is esélyes a végső diadalra a koronavírus-járvány miatt tavalyról elhalasztott tornán. A fogadóirodák szerint a házigazda angolok a legesélyesebbek, de a spanyol, a francia, a címvédő holland, a svéd és a német együttes sikere sem lenne meglepetés.

A hat legjobb gárdából a német és a spanyol, valamint a holland és a svéd szerepel azonos négyesben, így már a csoportkörben is lesz rangadó.

A sportág női szakágának fejlődését mutatja az is, hogy az angliai Eb egészen biztosan új nézőcsúcsot hoz, ugyanis már félmillió jegyet adtak el a szervezők, miközben az eddigi rekordot az előző, 2017-es hollandiai Eb tartotta 240 ezer szurkolóval. A jegyek iránt a legnagyobb érdeklődést a rendező országon kívül Hollandiából, Németországból, Svédországból és Franciaországból tapasztalták a szervezők.

Bár a magyar válogatott ezúttal sem jutott ki a kontinensviadalra, egy magyar szereplője így is lesz az Eb-nek, ugyanis Vad Anita partjelzőként tevékenykedik majd. A bíró igazi játékvezető-családba született, nagyapja és apja is futballbíró volt, bátyja pedig az a Vad II. István, aki jelenleg is az NB I-ben vezet mérkőzéseket.

Az Eb-t nyolc város tíz stadionjában rendezik. A négy négycsapatos csoportból az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. A fináléra július 31-én a Wembley Stadionban kerül sor.


Az Eb eddigi győztesei

* Németország 8 (1989, 1991, 1995, 1997, 2001, 2005, 2009, 2013)

* Norvégia 2 (1987, 1993)

* Svédország 1 (1984)

* Hollandia 1 (2017)